Hátizsákkal a világ körül: az ember, aki az országok igazi arcát látja

Debrecen - Daróczi Szilárd akkor érzi magát otthon, ha a repülőtéren ül, és várja a gépet. A Debrecenben is élt férfi vlogon keresztül mutatja be azokat a helyeket, ahol nem járnak turisták.

Anglia, Csehország, Ausztria, Hollandia, Franciaország, Belgium – csak néhány hely, amit a 34 éves Daróczi Szilárd már felfedezett. Mint mondta, minden ország, minden utazás egytől egyig lenyűgözte, olyannyira, hogy ezek közül kettőben hosszabb időt is töltött. Hollandiában egy ösztöndíjjal élt 3 hónapot, Angliában pedig két esztendőt. Utóbbit mai napig a második otthonának tekinti, hiszen ott rengeteg életre szóló barátságot kötött. – Talán az Egyesült Királyságban töltött éveknek köszönhetem, hogy bárhol járok a világban, vannak barátaim, akiknek hála az adott országot, várost az igazi oldaláról ismerhetem meg. Egy volt lakótársam például Párizsból származik, így amikor ott jártam, számomra nem az Eiffel-torony volt a legnagyobb élmény, hanem egy vacsora a város egyik eldugott kis éttermében, ahol a személyzet családtagként fogadott és kóstoltatott meg velem isteni sajtokat, pástétomokat, és jobbnál jobb borokat – fogalmazott.

Indiai mérföldkő

Az európai utazások után, aztán egy malajziai körútra indult egy jó barátjával, akivel azóta is együtt járja a világot. Ez az út vízválasztó volt számára, hiszen Ázsia egy teljesen más világ, ráadásul egyetlen hátizsákkal indult neki a 3 hetes kalandnak, úgy, hogy csupán a repülőjegyük volt lefoglalva, szállásuk és programjuk nem. – Nagyjából tudtuk, hogy mit szeretnénk látni, de mivel korábban nem jártunk ebben az országban, fogalmunk sem volt a helyi viszonyokról. A közlekedés ugyanis nagyban befolyásolja, hogy a három hétbe mi fér bele. Ez az út ébresztett rá, hogy mennyi csoda van Európán kívül is, ráadásul jóval olcsóbban ki tudom hozni a három hetet, mint mondjuk egy hetet Európa egyik nagy városában. A repülőjegy persze sokkal drágább, viszont minden más filléres tétel. Malajziában egy apró lakatlan szigeten 3 napot töltöttünk a dzsungel mélyén. Leírhatatlan élmény volt – mondta Szilárd.

A következő mérföldkő számára India volt. Ekkor kezdett el vlogolni, és találta meg az útját. Láttatni akarta ugyanis az emberekkel, hogy mennyire más egy hátizsákos út, mennyivel többet ad, ha a helyiek között, a helyiekkel éli át azt a pár hetet. Meg akarta mutatni, hogy egy nyaralás nem attól jó, hogy beköltözünk egy luxushotelbe all-inclusive ellátással, és ki se mozdulunk a komplexumból. A vlogon keresztül igyekezett megmutatni India sokszínűségét, és hogy európaiként mi mindent adott neki ez az ország és az ott élő emberek. Milyen a helyiek között egyedüli európaiként vacsorázni, olyan helyeken járni, ahol nem járnak turisták, és rádöbbenni arra, hogy mennyire nyitottak, befogadóak a helyiek, ha azt látják, hogy őszintén érdeklődnek a kultúrájuk iránt. – Indiáról mindenkinek rögtön a Taj Mahal jut eszébe, ami egyébként lenyűgöző, de az ázsiai ország csodájához hozzátartozik Varanasi is, aminek a hangulata leírhatatlan, a spiritualitást ott szinte a levegővel szívja magába az ember. Sosem fogom elfelejteni, hogy a Gangesz partján állok és tőlem 3 méterre rituális hamvasztás zajlik. Egy helyi fiatal srác az égő holttest mellett a legnagyobb természetességgel mesélt nekem arról, hogy náluk ez mennyire természetes folyamat. Megdöbbentő volt látni, hogy ők mennyire máshogy tekintenek a halálra, mint mi európaiak. A kezdeti sokk után megnyugvás árasztott el, ahogy a halottak hozzátartozóival beszélgettem. Azt mondták, ők az elhunyt életét ünnepelték és nem a halálát siratják és nekik épp az a furcsa és megdöbbentő, hogy az európai kultúrákban a gyász mennyire megviseli az embereket. Annyi impulzus ért ott és akkor: a szagok, a látvány, a hangok. Nehezen aludtam el, éjszaka belázasodtam, de reggelre semmi bajom nem volt – mesélte el meghatározó élményét Szilárd, aki azóta az év nagy részét Balin tölti, ugyanis ott érzi úgy, hazaérkezett.

Ahol önmaga lehet

Balin van valami, amit nem tudok megmagyarázni, mindenesetre tudnék ott élni. Teljesen más, mint amit az emberek erről a szigetről képzelnek, és épp ez fogott meg – mondta Daróczi Szilárd jó barátja, s egyben állandó útitársa, Zsanett, aki járt már e kis paradicsomban. Szilárd tudta, hogy ha Zsanett ezt mondja, akkor valószínű, hogy őt is rabul ejti majd, hát fogták magukat, és elutaztak a szigetre.

– Anthony Bourdain egyszer azt mondta: amikor először jött Balira, érezte, hogy van itt valami a levegőben. Nem tudja leírni, hogy micsoda, de azt igen, hogy itt akar maradni. Ezután hetekre leálltak a forgatásokkal, mert a tévés Balin akart maradni a felvételek után. Most már tudom miről beszélt. A helyiek azonnal elvarázsoltak. Fantasztikus volt látni, hogy az ő életükben a hit mennyire természetes és mindennapi. Balin úgy érzem magam, mintha hazaértem volna. Mintha eddig valahol nyaraltam volna, de most végre itthon vagyok. Ennek úgy érzem az az oka, hogy a helyiekben megtaláltam önmagam. Őszinték, nyitottak, segítőkészek és boldogok. Talán ezért is alakult úgy, hogy egyből megtaláltam a közös hangot velük, és rögtön az első beszélgetésnél úgy társalogtunk, mintha ezer éve ismernénk egymást – mondta. Szilárd, aki Debrecenben is huzamosabb ideig élt, tavaly márciusban költözött ki barátjával Balira, fél évet tartózkodtak kint, majd idén január elején mentek vissza ismét a szigetre és terveik szerint júniusig maradnak.

Eltérő oldalak

Mint azt megtudtuk, az apró kis szigetnek rengeteg arca van, így mindenki megtalálja azt amit keres. A déli részen nagyon pezseg az élet, tele van turistákkal, szórakozóhelyekkel, bárokkal. Az északi rész ezzel szemben maga a nyugalom, szebbnél szebb kis falvakkal, gyönyörű vízesésekkel és rizsteraszokkal. A keleti oldalon található halászfaluban pedig fantasztikus élményben lehet része az embernek.

A naplemente páratlan látványt nyújt, a nap az Agung vulkán mögött tér nyugovóra, lenyűgöző színekre festve az eget. Másnap pedig mintha az óceánból kelne fel a nap, a víz felszínét narancssárgára festi, és mindezt sok szálláshelyen az ágyból lehet végignézni. – Nagy kedvencem az éjszakai piac, ahol rengetegféle helyi finomságot lehet megkóstolni, de valamiért itt sem találkoztunk turistákkal. Épp ezért, amikor otthonról barátok jönnek látogatóba hozzánk, mi igyekszünk ezekre a helyekre elvinni őket, illetve ceremóniákra, ami egy hatalmas élmény – fogalmazott.

Hamar beilleszkedtek

Kérdésünkre, miszerint milyenek a helyi lakosok, a világjáró elmondta: kedvességükkel, mosolyukkal és közvetlenségükkel azonnal lenyűgözték. Véleménye szerint nagyon nyitott és őszinte emberek. A legtöbben egyik napról a másikra élnek, alig van valamijük, mégis boldogok, nem bosszankodnak semmin és őszintén tudnak mosolyogni. – Nekik nem fontos, hogy anyagi javakat halmozzanak fel, nem érdekli őket a drága autó, vagy a nagy ház és a divatos ruha. Ezt a mentalitást egész hamar átvettem tőlük. Mióta itt vagyok, talán egy fürdőnadrágot és egy-két pólót vásároltam, mert a régiek elhasználódtak – jegyezte meg. A közlekedés nagyon lassú Balin, de senki sem türelmetlen, senki sem káromkodik, nincsenek balesetek (Szilárd legalábbis egyet sem látott még). Az autósok és motorosok nem csak magukra figyelnek, hanem a körülöttük közlekedőkre is. – Úgy érzem, Zsanettel hamar beilleszkedtünk, már egy-két hét után megtaláltuk azokat a helyeket, ahol a helyiek vásárolnak, esznek és élik a mindennapjaikat. Ezen az utcán már ismernek minket, a csirkés kifőzdében tudják, hogyan szeretjük a mogyorószószt, a mosodában már messziről köszönnek, ha arra járunk, a ­juice-os lány pedig mindig bájos mosollyal vár, és tudja, hogyan iszom a sárkánygyümölcslevet: cukor nélkül, sűrített tejjel.

Sokszor előfordul, hogy esténként végigsétálunk ezen az utcán, hiszen itt mindig van valami új étel, ital, édesség, amit még nem kóstoltunk. Ilyenkor leülünk az út szélén a földre, és csak figyeljük őket, beszélgetünk velük, mesélnek a családjukról, az életükről, mi is mesélünk nekik, és csak ücsörgünk velük órákig”

– avatott be a mindennapjaikba.

Őszinte mosoly

Szilárd azt tapasztalja, hogy sok turista lekezelően bánik a helyiekkel, azt gondolják, ők valamiért többek, mint a balinézek. Ezt persze a helyiek is érzik. Úgy gondolja, őket talán épp azért is fogadták be nagyon hamar, mert tisztelettel, alázattal és ami nagyon fontos, őszinte érdeklődéssel közeledtek feléjük. – Cserébe mindig szólnak ha ceremónia van, hogy szeretnénk-e részt venni rajtuk, sőt egy itteni kedves barátunk egy temetésre is meghívott. Azt mondta, nyugodtan csatlakozzunk, mert biztos érdekes lehet számunka, hogy milyen egy itteni temetési szertartás. Erre viszont sajnos nem tudtunk elmenni – fűzte hozzá.

Arra a kérdésünkre, hogy mit szeret legjobban Balin, egyértelműen az embereket emelte ki. – Mindig kedvesen bántak velem. Nagyon tetszik, hogy nem a külsőségek alapján ítélnek, nem az a fontos, hogy mit viselek, hogy áll a hajam. Önmagam lehetek, nincs szükség szerepekre és ez hatalmas könnyebbség, rengeteg energiát megspórolok ezzel. Nagyon szeretem azt, hogy nem tudok végigmenni anélkül az utcán, hogy ne kapjak egy kedves szót, egy mosolyt valakitől. Imádom az itteni ételeket, a rákot a tintahalat és a rengeteg zöldséget és gyümölcsöt. Nagyon tetszik, hogy itt úgy lehet egészségesen táplálkozni, hogy az nem csak a gazdagok kiváltsága. Friss zöldséghez és gyümölcshöz olcsón hozzá lehet jutni – jegyezte meg. Szilárd számára a már említett lassú közlekedés volt kicsit furcsa az elején, de aztán teljesen hozzászokott, hogy 20 kilométert másfél-2 óra alatt lehet megtenni. Most már csak hátradől és nézi a tájat, beszélget a sofőrrel vagy zenét hallgat, és egyáltalán nem stresszel.

PÁTZ