Kórházvárosként emlegették Debrecent a Nagy Háború dúlásakor

Debrecen - Papp József helytörténész írásából kiderül, elégedett volt-e Debrecennel a Habsburg főherceg. Fejezetek Debrecen történetéből, 25. rész: Honvédtemetőből világháborús Hősök Temetője.

A 19. század utolsó évtizedeiben a nemzeti forradalom és szabadságharc valódi emlékhelyévé vált a Csigekert mögötti dombon létrejött Honvédtemető. 1899. augusztus 2-án, a debreceni csata félévszázados évfordulóján szépen parkosított környezetben avatták fel a honvédhősök tömegsírjánál a belvárosi Emlékkertből ideszállított impozáns emlékművet. Akkor minden jel arra mutatott, a sóskúti kőből készült 4 méter hosszú, 3 méter magas Haldokló oroszlán szoborral díszes kegyeleti park akár évszázadokig változatlan formában őrizheti az itt nyugvók örök álmát. Nem gondolhatta senki, hogy az elkövetkező évszázadban két alkalommal is meg kell nyitni a földjét háborús hősök és áldozatok befogadására.

Katonák mindenütt

A világháború a 20. század második évtizedében valóságos katonai kórházvárossá tette Debrecent. A betegeket és sebesülteket fogadó ápoldák között eredetileg is katonai célra épült a Böszörményi úti honvéd csapatkórház (később pártiskola, most középiskola) és a közös hadsereg csapatkórháza (Bartók Béla út 3.), továbbá a Békessy Béla és Doberdó utcák között a „Ferencz Szalvátor” és a nyulasi barakkok, a Szobosz­lói úti Salétrom-laktanya, valamint a Mikepércsi úti régi csapatkórház és mellette a Gilányi-laktanya. Ezeken túl katonakórház lett a református Kollégium és az ispotálytelepi diakonisszaképző, a katolikus piarista főgimnázium, az állami főreáliskola (Fazekas Gimnázium), a fémipari iskola (Mechwart középiskola) és az Attila téri bábaképző, továbbá a város Burgundia utcai ipariskolája, Bem téri közkórháza és a Bocskai téri „demke” is. Hadikórház volt a Híd utcán, az Auguszta szanatóriumban, járványkórház a Kishegyesi úti városi szegényházban, és „betegnyugvó” a MÁV nagy­állomás területén. 1915. január 15-én érkezett Debrecenbe „Ferencz Szalvátor Főherceg úr Őfelsége, az önkéntes betegápolás főfelügyelője az egészségügyi intézmények megvizsgálása céljából, aki a tapasztaltak felett teljes elismerésének adott kifejezést.” A hátország nagyvárosaiban létesült „megfigyelő állomások”, majd császári és királyi tartalék katonai kórházak rendszerében Debrecenben, csak 1914 novemberétől 1916 áprilisáig mintegy hat és fél­ezer betegágyon több mint százötvenezer katonát ápoltak, akik közül már ebben az időszakban közel hatszázan haltak meg. Az összesen 22 kórházban a közös hadsereg soknemzetiségű, sokvallású katonája egymás mellett várta a gyógyulást, és a hősöket is megkülönböztetés nélkül fogadták be a város temetői.

[related-post post_id="3639660"]

Szinte naponta temettek

A város felekezeti (református, katolikus, zsidó) temetőibe és az elkülönített járványtemetőkbe már a háború kezdete óta temettek katonahősöket, hadifoglyokat. Az 1849-es Honvédtemető 1915. január 20-tól vált a Nagy Háború hőseinek nyughelyévé, miután „Ő császári és apostoli királyi Felsége legkegyelmesebben tudomásul méltóztatott venni, hogy a város közönsége a háború folytán hősi halált halt katonák temetkezési helyéül a »hősök temetőjét« létesítette”. Márk Endre, Debrecen 1914. december 10-én megválasztott új polgármestere adta át a Honvédtemetőt a katonai állomásparancsnokság képviselőjének. A „hatóságok és közönség, valamint a katonaság részvétele mellett” megtartott ünnepségen két református és egy-egy római, illetve görög katolikus hőst temettek egymás melletti sírba a régi sírkert bejárata közelében. Ettől kezdve alig múlt el nap gyászszertartás nélkül, amelyeken 1918-ig állandó résztvevő volt három öreg debreceni negyvennyolcas honvéd is.

A Debrecenben elhunyt katonák közül kétezernyi lelt végső nyughelyére a háború alatt a Hősök Temetőjében, de utána is itt hantolták el a sebesülésük vagy betegségük következtében később meghalt nem debreceniek legnagyobb részét. Így 1919 és 1923 között is voltak temetések a Csigedomb melletti kegyeleti parkban, egyébként egy-két rendkívüli temetést és a kegyeletes ünnepségeket kivéve zárva volt a temető.

[related-post post_id="3623739"]

Az újabb háború idején

A kegyeleti park 1943-ban nyílt meg ismét. A második világháború hősei közül itt hantoltak el 244 magyar és 135 német katonát. Az újbóli bezárásról az 1945. május 25-én elfogadott városi közgyűlési határozat rendelkezett, így attól kezdve a katonákat is kizárólag a Köztemető területén temethették el. A Hősök Temetőjében nyugvók közül a német katonákat pár éve exhumálták, és a budaörsi német-magyar katonatemetőben hantolták el újból. A továbbra is sok nemzetiségű, több ezer hős sírját rejtő Honvédtemető és Hősök Temetője napjainkban a „Nagy Háború” centenáriumán ismét a figyelem középpontjába került. Az ott folyó munkálatokkal remélhetően unokáink számára is elérhető, megérthető emlékhellyé válik, ahol fejet hajthatnak az értünk és értük is hőssé vált köznapi emberek emléke előtt.

Mauzóleum a dombtetőn

A túlélők és utódok a hősök tisztelete jegyében impozáns emlékművet emeltek a Honvédtemető és Hősök Temetője legmagasabb pontjára. A nagy debreceni építkezések sorában Lechner Jenő és Szontágh Pál tervei szerint készült el a Hősök Mauzóleuma a Csigedomb tetején. Az 1932. augusztus 2-án országos ünnepségek keretében felavatott impozáns létesítmény belső terét úgy alakították ki, hogy „akusztikája /…/ lehetővé teszi egy szólammal teljes korál megszólaltatását”. A „Sebzett oroszlán” emlékművet a helyét elfoglaló épület főbejárata elé, a Böszörményi úttól ekkor megnyitott Hősök utcája tengelyében állították mai helyére.

- Papp József -