Helyi közélet

2017.09.25. 08:56

Még körültekintőbben kell közlekedni Debrecenben

Debrecen - Folytatódik a belváros egyirányúsításának előkészítése a csomópontok átalakításával.

Debrecen - Folytatódik a belváros egyirányúsításának előkészítése a csomópontok átalakításával.

Az Új Főnix Tervben szereplő közlekedési koncepció egyik legfontosabb eleme a belvárosi forgalom átszervezése, amelynek előkészületei már nyáron elkezdődtek, és hétfőtől (mától) folytatódnak. Ennek eredményeként (várhatóan november végétől) teljesen új forgalmi rend lép életbe a városban. Eszerint a Széchenyi, a Kossuth és a Farktár utca a Nyugati utca felől a Hajnal utcáig, illetve a Szent Anna és a Miklós utca az Attila tértől az Erzsébet utca felé egyirányú lesz. A forgalmi rend átalakítását az utóbbi két évtizedben jelentősen megnőtt közlekedési terhelés indokolja, és a tervkészítők ígérik, a változtatás után érzékelhetően nő majd az érintett szakaszok, csomópontok áteresztőképessége, felgyorsulhat a forgalom, csökkentve a környezeti terhelést.

Előbb a Szent Annán

Az átalakítás első ütemeiben a Széchenyi, a Kossuth, a Miklós utcán és a Szent Anna utcán végeztek útfelújítást. Hétfőtől újabb szakaszokon kezdődnek a munkálatok, melyek várhatóan decemberben fejeződnek be a burkolatjelek felfestésével és a jelzőlámpák átállításával együtt.

[related-post post_id="3613117"]

Az ütemezett átalakítás a Szent Anna utcának a Sumen és Vígkedvű Mihály utca közötti szakaszával folytatódik, ahol az elhasználódott burkolatra terítenek új aszfaltréteget a biztonságosabb közlekedés érdekében. Ezt követően a Szent Anna utca Attila tér és Vígkedvű Mihály utca közötti szakasza következik, itt a tér torkolatában lévő gyalogátkelőhelyet áthelyezik a Teleki utcai torkolathoz, és jelzőlámpás irányítást kap. A Baross Gábor utcai kereszteződésnél új középszigetet építenek, és az átalakítás után megfordul a Baross Gábor utca a Szent Anna utca felé, míg a Nap utca a Méliusz tér felé lesz egyirányú, pont fordítva, mint eddig.

A mostani ütemezés harmadik fázisában a Kossuth utcán a Szent Efrém Általános Iskola előtt új buszmegállót alakítanak ki, a Verestemplomtól a Hajnal utcáig négy sávra bővítik az utat, a gyalogosátkelőt a Nap utca sarkáról áthelyezik a Kossuth utcai szervizút sarkához, és jelzőlámpás irányítást kap. A Kossuth és a Faraktár utca ezen szakaszait újra aszfaltozzák.

A negyedik ütemben az Attila tér – Vágóhíd utca – Wesselényi utca kereszteződésében új kanyarodósáv és járdasziget épül, hogy a Wesselényi utcáról a Vágóhíd utcára kanyarodók a csomópont előtt el tudjanak jobbra fordulni. A Vágóhíd utca elején új sávot is kialakítanak, így az Attila tér felől egyenesen érkezők vagy a Hajnal utca felől balra kanyarodók két sávba érkezhetnek.

Átteszik a megállókat

A csomópont-átépítés a Miklós utca – Külső vásártér – Erzsébet utca kereszteződésében folytatódik. A Szoboszlói útról az Erzsébet utcára jobbra kanyarodó sávot kibővítik, a járdaszigeteket átépítik, hogy a Szoboszlói útról a Külső vásártér irányába két sávból lehessen balra fordulni. A kereszteződés Erzsébet utcai oldalában lévő gyalogátkelőhelyet megszüntetik.

A 6. ütemben a Kossuth utcának a Sas és a Burgundia utca közötti szakaszán megszüntetik az Újházi Ede utcai és a földhivatal előtti buszmegállókat, de újat alakítanak ki a Technika Háza előtt, valamint elkezdődik a kerékpárút építése is.

[related-post post_id="3568882"]

Ezután a Széchenyi utca – Külső vásártéri kereszteződésben elválasztó szigettel jobbra kanyarodó sávot alakítanak ki, a Szepességi utca Széchenyi utca felőli részét pedig lezárják, a Nyugati utca felőli gyalogátkelőhelyet megszüntetik a gyorsabb közlekedés érdekében.

A 8. ütemben a Szent Anna utcának a Vármegyeháza utca és a Szent Anna-székesegyház közötti szakaszát aszfaltozzák újra, valamint felújítják a gyalogátkelőt a Batthyány és a Varga utca között. Végül a Faraktár – Hajnal utca kereszteződésére kerül sor, ahol a csomópont új aszfaltburkolatot kap, és az új forgalmi rendnek megfelelően újrafestik az útburkolati jeleket.

Fokozott óvatossággal!

A felsorolt helyszíneken egyenként több hétig tart a kivitelezés, amely az aszfaltozási munkák befejezésével még nem ér véget, mivel csak pontozással festik fel a forgalmi sávok határait, melyeket a forgalomtechnikai átalakítások idején fognak készre festeni. Ez utóbbit a tervek szerint helyszínenként egy-két nap alatt végzik el november 20. és 30. között.

Az ideiglenes pontozásos felfestés idején a szokásosnál nehezebben lehet majd tájékozódni, és az is fokozott figyelmet követel a járművezetőktől, hogy a már átalakított szakaszokon az új forgalmi rend, a beavatkozással nem érintett területeken pedig még a régi lesz érvényben. A változást mindenhol tábla jelzi majd, emellett a Waze Connected Citizens rendszeren és a debrecen.hu honlapon naprakészen követhető a felújítás állapota a belvárosban.

HBN–ÉP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában