A gyerek gyógyír önhittségre

Debrecen - Elképzelni sem tudnak jobb életformát a zsibongó, dinamikusan változó nagy családnál.

„Lehet nagyon fontos szerepünk a hivatásunkban, nagy dolog egy vasárnapi igehirdetésen felállni a szószékre és kétszáz ember előtt prédikálni, vagy egy könyvtárat-, egy középiskolát vezetni, színházi előadást alkotni, de a legjobban a gyerekem előtt szerepelhetek le – mondta Balogh Barnabás. A Magyar Református Szeretetszolgálat lelkész-igazgatója a 88. Debreceni Ünnepi Könyvhéten avatott be abba, ahogyan ő megélte az apává születés vajúdásait, és utánozhatatlan örömét.

Beszélgetőtársai a város életében meghatározó, ismert, szintén több gyermeket nevelő édesapák voltak, valamint a diskurzust moderáló Székely András, a Népesedési Kerekasztal vezetője.

Jelen lenni

– Nagyon nehéz újra felépíteni, ha lerombolom az apaképet. Pedig a gyerek nevel engem apává, és abban is nagy szerepe van, hogy milyen férj leszek, mert mintát szeretnék neki adni – fűzte hozzá a karitatív szervezet lelkésze, aki ugyanakkor úgy véli, hogy az apa- és anyaszerepek a hétköznapi cselekedetek szintjén nem választhatók élesen szét; nem ezekben nyilvánul meg az apaimázs. „Tudnia kell, hogy van egy szülőanyja és egy nemzőapja, de a férfi éppen úgy megtaníthatja főzni, mint a nő, illetve a komoly lelki problémákban is ott állhat bármelyik szülő. A párnak erősíteni kell egymást, hogy az egyik jó feleség-anya, a másik jó férj-apa tudjon lenni. Fel kell emelni a társam, hogy fel tudjanak nézni rá a gyermekeim.” – fogalmazott.

Gemza Péter a Csokonai Színház művészeti vezetője megerősítette ezt a gondolatsort. Ő, a gyermekei születésekor táncosként a világot járt, gyakorta volt távol az otthonától, így a családjával töltött időt igyekezett minőségivé tenni; azt a legapróbb részletekig megélni; minden adandó feladatot elvégezni, megtapasztalni. – Ez a fajta gondolkodás, a közös idő tartalmas eltöltésére való törekvés azóta is megmaradt. Ehhez persze szükség van a feleség hozzáállására. Köztünk ebből sosem volt konfliktus, tiszta helyzetek voltak, hogy mikor, hol vagyok nagyon jelen – árulta el.

A társ nem csak fölemel, hanem a földön tart és emlékeztet olykor. Kovács Béla Lóránt, egyetemi adjunktust, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatóját például arra, hogy a család dinamikus, a benne élők igényei módosulnak, már nem az szerepem, a helyem, másra vágynak a gyermekek. „A család vitákról is szól, időnként kiderül, hogy az ember minden igyekezete ellenére mégis kivonódik a mindennapi kötelességekből.” Épp ezért egy rítushoz ragaszkodik az intézményvezető: bárhol legyen, fürdetésre szinte mindig hazaér. Ez is az egyike annak a számos változásnak, amelyet a beszélgetők észleltek magukon, attól kezdve, hogy édesapákká lettek.

Szocializálnak a kicsik

Kovács Béla Lóránt így vallott: „Addig nem nagyon vettem észre a gyerekeket magam körül, harmincas férfiként nem fordítottam figyelmet a nyüzsgő apró termetű lényekre, mert nekem dolgom volt. Aztán hirtelen elkezdtek számítani, ma sokkal jobban megérint, ha gyerekbalesetről hallok. Érzékenyebb lettem társadalmi kérdésekre is, mert fontos, hogy milyen környezetben nő föl a gyerek. Hogy egyáltalán elkezdtek érdekelni a körülöttem lévő emberek, jelentős mértékben a gyerekeknek köszönhetően. Addig mérsékelten sem izgattak. Voltak a céljaim, amik felé tartottam, ám ezek egyszerre átalakultak.”

A teremtés koronáinak ékköve

Önhittségre is gyógyír a gyermek: Ahogyan azt Bódis Zoltán, a Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium igazgatója kifejtette: a férfi úgy hiszi, a teremtés koronája, tudja a világ folyását, s ha akarja, befolyásolja azt. Amint gyermeke lesz rádöbben, hogy ez nem így van. Egyrészt együtt kell élni olyan lényekkel, akiknek teljesen más akaratuk van, mint, amit az ember jónak gondol. Másrészt az ellátásuk sok energiát igényel. „Volt időszak, hogy a feleségem föltett egy kérdést és szerdán válaszoltam rá. Amikor az első gyermekünket fogadtuk örökbe, minden reggel korán keltem, hogy a hatkor nyitó anyatejgyűjtő állomáson én legyek az első és mihamarabb hazaérjek a friss tejjel. A gyerek bioritmusa kezdetben olyan volt, hogy mire az előző napi adag elfogyott, s ő megéhezett én még épp úton voltam az ételével. Késő nyári időben, a lakás nyitott ablakához közeledve, már a sarokról hallottam a bömbölést. Akkor én mindig úgy bicikliztem, hogy énrám valami fontos dolog van bízva. Ebben a jelképben csúcsosodott ki, és azóta is úgy gondolom: onnantól válik valaki apává, hogy meglátja az életének valami magasabb rendű értelmét. Fontos, és jó karriert építeni, egyéb célokat elérni, de a gyermekkel megérezhető, hogy itt van valami több. Az anyák már a szülésnél átélhetik, hogy milyen önmagukat meghaladni, az apákban pedig az „apró” dolgokban, mint a pelenkázás, akár anyatejszerzés.” – foglalta össze.

A szülésről az egy asztalhoz ültetettek többjének volt közvetlen élménye, elkísérték párjukat ezen az úton. Felfoghatatlan misztériumként, titokként írták le. Gemza Péter szerint felszabadító pillanat, amelyben rögtön felnő egy másfajta létezésre az ember. Bódis Zoltán így mesélte: „A teljes világképem átformálta. Megtapasztaltam, hogy milyen határhelyzet a világra jövés és megéreztem, hogy a teremtés részévé váltunk. Ez után a gyermekre sem lehet akárhogy nézni. A gyermekeim kamaszok, végtelen számú küzdelemben vagyunk benne, s ezekben mindig átsegít az adománytudat: ők nem azért vannak itt, hogy én az apaszerepemet kiteljesítsem, hanem ajándékként kaptam őket, és felelősségem van az ő kiteljesedésükért.”

Bőr alá bújó érzés

Az iskolaigazgató szólt a kamaszkori szülő-gyermek kapcsolat tanító, kegyelmi pillanatairól: „Római katolikus iskolában tanítok, egész életemben azt vallottam, hogy a testünk díszítése csak a jó Istenre van bízva, tehát küzdöttem a tetoválások ellen. A születésnapomra a nagyfiamtól azt kaptam ajándékba, hogy az én egyik ifjúkori dalom kottáját magára tetováltatta. A helyzetet úgy fordítottam le magamnak, hogy a fiam megfogadta a tanácsaimat, gitározik, le tudta venni a kottát, fontos neki a dalom, a személyem, de ő egy független személy, aki új, más gondolatokkal, értékekkel is él.

- Megyesi-Horváth Borbála -