Helyi közélet

2017.05.13. 09:34

Életveszélyes a fancsikai kilátó

Debrecen-Fancsika - Leszakadt az építmény első szintje, lezárták a látogatók elől.

Debrecen-Fancsika - Leszakadt az építmény első szintje, lezárták a látogatók elől.

Drótkerítés, sárga nejlonszalag és életveszélyre figyelmeztető felirat állja útját azoknak a kirándulóknak, akik most fel akarnak menni a Debrecenhez közeli Erdőspusztán található fancsikai kilátóba. A néhány éve felújított, fenyőből készült építmény első szintje leszakadt.

Juhász Lajos, a fenntartó Nyírerdő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese érdeklődésünkre azt közölte, hogy a csaknem 30 éves szerkezet mellvéd korlátját tartó gerenda elkorhadt. A leszakadáshoz valószínűleg vandálok is hozzájárultak. A cég a statikai vizsgálatok elvégzése után dönt a helyreállításról, felújításról, amire legkésőbb a nyár közepéig kerülhet sor – tudtuk meg.

Fotó: Derencsényi István

A szakember szerint a szóban forgó területet idén csak korlátozottan lehet látogatni, mivel a kilátó melletti fenyőfákat – a szú okozta károk miatt – kivágják, majd újratelepítik az erdőt. Ezért a természetjárók türelmét, megértését kérik. Juhász Lajos az erdőspusztai panorámát megcsodálni akaró kirándulóknak addig is az új Hármashegyi kilátó felkeresését ajánlotta.

HBN–OCs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában