Helyi közélet

2017.04.12. 09:33

Hogy lehetne kihozni a maximumot a debreceni főpályaudvarból?

Debrecen - A Derke-elnök szerint nemcsak egy nagy, hanem több kisebb átszállási pont is kellene.

Debrecen - A Derke-elnök szerint nemcsak egy nagy, hanem több kisebb átszállási pont is kellene.

A Petőfi téri főpályaudvar tervével kapcsolatban hallhattak előadásokat és cserélt eszmét körülbelül 30-40 érdeklődő a Natív elnevezésű civil szervezet és a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület (Derke) szervezésében, a Zöldellő Debrecen nevű rendezvénysorozat hétfő esti alkalmán a Nagytemplom mögötti kávézóban.

Az átszállás lehetősége

Ekés András mobilitási szakértő hangsúlyozta, hogy a korábbi nevén intermodális központnak nevezett létesítménnyel elsősorban azt akarják elérni a döntéshozók, hogy az utasok könnyen át tudjanak szállni az egyik tömegközlekedési eszközről a másikra. Ehhez az is hozzá tartozna, hogy ne két-három helyen megváltott, különböző menetjegyekkel lehessen ezeket használni – jelentette ki. A jól működő nyugat-európai intermodális létesítményekről tartott vetített képes előadása közben elmondta: az ilyen rendszerek célja, hogy értelmes tarifarendszerrel, jó menetrenddel, plusz szolgáltatásokkal megtartsa a meglévő és visszaszerezze a korábban elvesztett utasokat. Úgy vélte, hogy utóbbira Magyarországon is nagy szükség lenne, mivel a szolgáltatás színvonalának csökkenése miatt például a helyközi és helyi buszok utasszáma 30-40 százalékkal csökkent az elmúlt tíz évben.

A szakember végül helyi jó példaként említette Pocsaj és Esztár közös, közelmúltban átadott vasút- és autóbusz-állomását, ahol az utasok egyetlen peronról, tíz méteren belül tudnak átszállni.

Közvetlen kapcsolat

Jónás Zoltán, a Derke elnöke a helyközi autóbusz-állomás Petőfi térre, föld alá süllyesztett elhelyezését elsősorban azért tartotta indokoltnak, mert például azok, akik most Hajdúböszörmény felől Mikepércs környékére, vagy fordítva szeretnének vonattal, majd busszal utazni, a Nagyállomástól több száz méterre található Külsővásárteret is be kell iktatniuk. Hozzátette: az sem utolsó szempont a korszerű főpályaudvar megépítése mellett, hogy a vasúton érkező utasokat jelenleg nem éppen a legszebb környezet fogadja Debrecenben.

Jónás Zoltán kifejtette: a főpályaudvar mellett az ország második legnagyobb városának határában és frekventált részein további legalább hat-nyolc kisebb átszállási pont létrehozására is szükség lenne. Ezek szükségszerűségét például azzal magyarázta, hogy a Nyíregyháza felől vonattal a Debreceni Egyetem központjába érkezőknek jelenleg el kell menniük a Nagyállomásig, onnan pedig 1-es villamossal 20 perc alatt vissza északra, az Egyetem térig. Amennyiben ők (nem Apafánál, hanem attól néhány száz méterre délre) a köztemető főbejáratánál szállhatnának le a vonatról, a Nagyerdőn keresztül 5-6 perc alatt eljuthatnának úti céljukhoz – magyarázta a Derke elnöke.

HBN–OCs


Sok a térkő, inkább zöldterület legyen

A rendezvény végén az addig csendben figyelő közönség is kifejtette véleményét. A résztvevők két csoportra oszlottak, majd az ott elhangzottakat egy-egy „szóvivő” ismertette.

Az első beszámoló szerint néhányan kifogásolták, hogy a főpályaudvar szintkülönbségei éppen a könnyű átszállást fogják nehezíteni. Egyesek a Zsuzsi-vonat onnani indulása mellett érveltek, míg mások a Petőfi téri bicikliutakat hiányolták. Valaki azt kérdezte, hogy hol akarják az éppen nem használt buszokat tárolni, míg a fiatalok az éjszakai tömegközlekedés beindítását sürgették.

A második „szóvivő” szavai szerint a többségnek tetszenek a főpályaudvar tervei, és azt is jónak tartják, hogy a jelenlegi Nagyállomás nagyrésze (felújítva) megmaradhat. Kérdésként felmerült, hogy mennyibe fog kerülni a mostaninál sokkal nagyobb új létesítmény üzemeltetése, hová kerül a Petőfi szobor és milyen növényzet lesz az új nagy üvegtető alatt. Egyesek túl soknak érezték a tervezett térkövezést és több zöldet szorgalmaztak. Mások pedig azt kifogásolták, hogy a Nagy­állomás elé, középre kerülő két hosszú épület belváros felőli végei csúnya nagy tűzfalakban végződnének.


Bekerült-e végül a főpályaudvar tervébe az a korábbi ígéret, mely szerint a Petőfi térig, vagy legalább a leendő fényesudvari állomásig meghosszabbítják a Zsuzsi-vonat most a Faraktár utcán kezdődő sínjeit, hogy aztán a szerelvények onnan induljanak? – kérdezte a múlt csütörtöki lakossági fórumon Debrecen polgármesterétől Gacsályi István, a Zsuzsi Erdei Vasút Kft. ügyvezetője.

Átalakítanak 52 kereszteződést, és elkezdik megépíteni a főpályaudvart.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában