Olvasói levél: Nem a pékek járnak jól!

Debrecen - A Napló január 30-ai számában megjelent Kenyértörésre viszik a pékek című cikkéhez szeretnék hozzászólni. Jómagam is pék vagyok, jó pár évtizedet (1970-től) eltöltöttem a szakmában. Így jócskán rendelkezek tapasztalatokkal, ismerem a szakma csínját-bínját. A pékeknek a fogyasztói áremeléshez semmi, de semmi közük nincsen. Nekik a minőség, az általuk előállított termékek élvezhető fogyasztása a céljuk, ami manapság sok kifogást von maga után.

A mai, magántulajdonban lévő pékségeket, a rendszerváltás óta olyan személyek üzemeltetik zömmel, akik szakmai, elméleti-gyakorlati képzéssel nem rendelkeznek. Az ő érdekük csak az, hogy az adalékanyagokkal mesterségesen kipofásított termékek szállítsanak a megrendelőnek. A minőség nem számít, mivel a kispénzű emberek így is megveszik. Az adalék, hozamnövelő, kovászpótló alkalmazása a gyógyszergyártók forgalmát növelik, mivel ezek a pékek számára ismeretlen eredetűek, de alkalmazniuk kell. Tudják jól, ahhoz, hogy az íz-aroma anyagok kialakuljanak, időre van szükség (ez nincs megadva), és nem mesterséges beavatkozásra, ami az egészséges táplálkozást nem szolgálja, sőt, rontja.

A tulajdonosok állítják: „a költségnövekedést nem tudták áthárítani”. Itt említeném meg, hogy a sütőipar 200 százalékos haszonnal működik. A rendszerváltás előtt és egészen 1994-ig év közben is volt órabéremelés a pékeknek, nem csak év elején. Igaz csak 20-50 fillér, de akkor az is nagyon jó volt. Kaptak nyereségrészesedést a nyersanyagok tényleges felhasználása (kenyérnél liszt, élesztő, só, víz), illetve az energia megtakarítás (gáz, villany, víz) után. Ez már elfeledett juttatás, a pékek érzik a pénztárcájukon, legfeljebb a tulajdonosok zsebelik be.

Itt jegyzem meg, hogy a „visszást”, ami aznap nem megy el, kenyérmorzsaként hozzák forgalomba, s ez is a nyereségüket növeli. Tudatosan nem a zsemlemorzsa szót használtam, mert azt valótlanul tüntetik fel a csomagoláson. A kereskedelemben kapható zsemlemorzsa 20 százaléka el nem adott fehér termék (zsemle-kifli BL-55-ös lisztből), a többit visszamaradt kenyérfélék (BL80, RL-90) alkotják, ami miatt a morzsa színe barnás árnyalatot kap. A zsemlemorzsának külön gyártástechnológiája van, mint minden más terméknek, színe fehéresen krémszínű. Felhívnám a háziasszonyok figyelmét, ha étolajban sütnek, például rántott húst, akkor ne az olajat szidják, hanem a morzsát, amit főleg kenyérfélék tesznek ki. Egyértelmű, hogy így a morzsagyártás is nyereséget hoz. A visszamaradtak nem mennek pocsékba, újra visszakerülnek a boltok polcaira, más küllemben.

Szerepelt a cikkben a kutatás–fejlesztés, mint áremelési ok. Ebben a szakmában ne kutassunk-fejlesszünk. Maradjunk a régi, hagyományos, bevált technológiáknál, melyeket 100 évvel ezelőtt nagymamáink fejlesztettek ki, s amit ma is emlegetnek az emberek, mert azt a kenyeret egy hét múlva is élvezettel lehetett elfogyasztani. A maiak eltarthatósága nulla napos. Ezért vannak a kukák egész kenyerekkel, pékárukkal tele. Ezekre lehet azt mondani, hogy a drága kenyér, kifli, kalács a szemétben landol. Nálam nem vész kárba, a disznóim moslékját dúsítják.

Állítom, egy pékség soha nem mehet tönkre, ha minőségi kenyeret és pékárul állít elő. Az emberek ezeket minden nap fogyasztják, s ha jó a minősége, akkor többet.

(Név és cím a szerkesztőségben)