2017.02.22. 12:55
Csúcstámadók
<em>Különös kettős érzés fog el, ha a hegymászókra gondolok. Hősök ők, és létrulettezők. Ha egy mínuszokkal túlterhelt téli estén – amiből kijutott idén – Titanicot játszottam a jeges széllel, nekifeszülve vágtam az utat, és a hajóorrhoz hasonlóan acélkeménységűre dermedt az enyém is, mire a célhoz értem, s végre levegőhöz jutottam, akkor felnéztem a hegymászókra</em>. Horváth Borbála írása.
Különös kettős érzés fog el, ha a hegymászókra gondolok. Hősök ők, és létrulettezők. Ha egy mínuszokkal túlterhelt téli estén – amiből kijutott idén – Titanicot játszottam a jeges széllel, nekifeszülve vágtam az utat, és a hajóorrhoz hasonlóan acélkeménységűre dermedt az enyém is, mire a célhoz értem, s végre levegőhöz jutottam, akkor felnéztem a hegymászókra. Horváth Borbála írása.
Nemcsak azért mert sok ezer méter magasan tapostak épp keresztül szöges csizmákkal az embertelen körülményeken, hanem az elindulás bátorságáért is. Máskor meg – különösen balszerencsés túrák híre vagy a Bear Grylls hatásvadász túlélő-show pillanatait szemlélve – dühösen kérdem: mire való ez? Az expedíció szó valami fennkölt, az emberiség vagy legalább egy csoportja sorsát megváltoztatni képes akciót idéz, miközben ez a sport öncélú. Általában fogalmunk sincs azok nevéről, akik szintén keresztülmentek minden életpróbán egy-két mászó sikeréért. Klein Dávid és Suhajda Szilárd legutóbbi útján egy lavina 25 sátrat, 1,5 kilométernyi kötelet és mintegy 200 oxigénpalackot söpört el. A páros egy hónap múlva útnak indul, hogy azon kétszáz ember közé kerüljön, akik oxigénpalack nélkül mászták meg a Csomolungmát. Azért szurkolok!
