Hagyatékeltüntetésen nőtt fel

Debrecen - „A tanyai Sokolon csak csend volt, színházközvetítés, meg táncdalfesztivál.” Interjú Szarvas Józseffel, a Jászai Mari-díjas színésszel.

Szarvas Józsefet a Molière-darab, a Dandin György címszerepére hívták a Csokonai Színházba, s bár már régen eltávolodott a várostól, igent mondott a megcsalt férj szerepére.

Nem unatkozik. Viszákon, az Őrségben pajtaszínházat csinál. De nemcsak azt, főszerepet kap a képzőművészet, az építészet, a kézművesség, a népzene, a néptánc is. Lelkes híve az őshonos gyümölcsfák megmentéséért létrejött Tündérkert-mozgalomnak. Két próba között beszélgettünk a színészbüfében.

Ültetett már gyümölcsfát Debrecenben vagy a környékén?

Szarvas József: Igen. Ebesen, az iskolaudvaron.

Miért volt fontos, hogy csatlakozzon a Tündérkert-mozgalomhoz?

Szarvas József: Mert ezen keresztül megértettem azt, amit az agyakból, a zsigereinkből már régen kitöröltek. A gyerekkoromban bőszen zajlott a hagyatékok eltüntetése, a hagyományok megszüntetése, az örökség fogalmának megsemmisítése, minden, ami a múltról szólt. Én még büszkén énekeltem, hogy „a múltat végképp eltörölni”, s részt is vettem benne. Aztán elkeveredtem Viszákra, ahol találkoztam egy férfival, aki nagyon világosan beszélt valamiről, ami szíven ütött. Hogy harminc éve menti az őshonos gyümölcsfákat a Kárpát-medencéből. Rájöttem, hogy hiányzik az életemből valami kapaszkodó, valami gyökér. Néhány évvel ezelőtt, amikor megkértek az ebesiek, hogy hadd lehessen ott a fényképem az iskola büszkeségeinek a falán, feltételként azt válaszoltam, hogy csak akkor, ha Tündérkertet hozunk létre. Megtettük.

Hogyan gondol a gyerekkorára?

Szarvas József: Tárháza mindannak, ami most vagyok és történik velem.

Sokszor beszél múltjáról, és egyszer egy tanítói kérdésre, hogy mi szeretne lenni kisiskolásként azt válaszolta: népművelő vagy táncdalénekes. Miért épp ezek?

Szarvas József: A tanyán be volt kapcsolva a Sokol rádió, csend volt, színházközvetítés, meg táncdalfesztivál. A fantáziám élénk és szabad volt, de a felnőtt világ bezárt. Apám a tudatlanságával, az iskola a butaságával, a képesítés nélküli pedagógusokkal. Se műveltségem, se tapasztalatom, se tájékozottságom nem volt. Mikor felvettek ide a színházba, beszéltek drámákról, darabokról, szerepekről, hol nyaraltak, milyen autójuk van. Egy kukkot nem értettem az egészből.

Hogy zajlott a felvételi?

Szarvas József: Voltak huszonöt-harmincan, és mindenki mormolt, énekelt. Egy srácnak feltűnt, hogy én nem, ráadásul a nővérem latex nadrágját vettem fel. Odajött a fiú, és azt kérdezte tőlem: Te mit hoztál? Én akkor a vágóhídon készáru raktáros voltam. Milyen hülye vagyok, tényleg hozhattam volna valamit! Ott vannak a kolbászok, hurkák, bármit. Ijedtemben visszakérdeztem: Miért, te mit hoztál? Mondta, hogy tíz verset, öt monológot. Akkor esett le, hogy mit kellett volna hozni. Mi lett volna, ha nem kérdezi meg?

Otthon érzi magát a Nemzeti Színházban?

Szarvas József: A szakmámban, mesterségemben ma is otthon érzem magam. Nem tudok annál klasszabb dolgot elképzelni, sem a gondviseléstől, sem a szakmától, sem a sorstól, mint amikor 2001 őszén hívott Szikora János, hogy ő rendezi majd a nyitóelőadást az új Nemzeti Színházban, és szeretné, ha én játszanám Ádámot. Egy pályája csúcsán lévő, de még önmagát kereső színésznek, akinek vágyképében már kicsit ott volt a Nemzeti Színház iránti sóvárgás, felkínálni egy ilyen lehetőséget.

Így vágyott oda?

Szarvas József: A Nemzeti belénk ivódott. Azt hallottam a régi nagyoktól, hogy oda kell eljutni. Miközben készült az épület, emlegették a szakmán belül, hogy te jó Isten, az a nyomorult, aki majd oda elmegy, elvállal egy szerepet, az mit kap. Hogy meri oda bárki betenni a lábát? Amikor felkerültem emiatt a Népszabi címoldalára, tudtam, hogy ez nem dicsőségtábla. Én voltam akkor a hunyó, a „tégla”.

Hogy próbálta mindezt elrendezni magában?

Szarvas József: Ekkor indult a Pajtaszínház és a Tündérkert. A munkámat csináltam tovább, de belülről valóban újra építkeztem. Kellett valami szabad tér a lelkemben, ami kinyílik és segít ezt befoltozni.

Azt mondta egyszer: egy írás attól jó, hogy érvényes, üzen a jelennek, s úgy érezzük, hogy az adott történet velünk is megeshetett volna. A Dandin György jó írás?

Szarvas József: Korrigálnám magamat, és hozzátenném, hogy kultúraközvetítő, kultúrahordozó és közösségteremtő legyen a színház. A Dandin is értékhordozó. Egykor Molière kortárs volt és klasszikussá lett, mert igazságot boncolgat. Hogy nem vagyunk őszinték, hogy becsapjuk a másikat.

És még nevetni, sírni is tudunk rajta. Élesen oda kellene figyelni, amikor az ember jövőt választ magának.

Dandin nem elégszik meg azzal, hogy parasztként szorgos legyen, neki a rang is kellett. Talált hát egy lezüllött nemesi családot, ahol meg csak a rang volt. Az érdektörténet egyáltalán nem vette figyelembe, hogy közben ott van egy kislány: egy Júlia. Csakhogy Dandin nem egy Rómeó. Szó nincs szerelemről, szó nincs arról, hogy két ember hirtelen egymásra néz és szövetséget köt.

A komikus él hol van a darabban? Látszólag csupa gonosz, egymásnak ártani akaró ember harcának tűnik.

Szarvas József: Senki nem gonosz. Küzdő emberek vannak benne, s Dandin beszűkült, szerelmes, féltékeny tudattal.

Szerelmes Dandin a feleségébe?

Szarvas József: Ha féltékeny, hogyne lenne az? Ő a lehető legjobb szándékkal veszi el a lányt. Nyilván azt gondolja, hogy megérdemli. Megkérdeztél te engem? − kéri számon a felesége. Akkor jön rá, hogy ő csak a szülőkkel beszélt. Felmentése is van, hogy ez nem jutott eszébe, hisz azt mondja, hogy a Dandinek nincsenek hozzászokva a divathoz. A paraszti világban nem kérdezik meg a lányt.

Ismeri a féltékenységet?

Szarvas József: Nem.

Akkor ebbe nem tud kapaszkodni a szerep kapcsán.

Szarvas József: A féltékenységbe nem, de a szerelembe igen. És annak az elvesztésébe is. Birtokolni nem akartam, de bizalmat teremteni igen.

- Vajland Judit -