Az első lépés egy álom felé vezető úton

Újiráz - Jövőre talán már a Mennyből az angyalt pengeti a karácsonyfa fényénél Gáll Melissza, akit egy olvasónk ajándékozott meg a hangszerrel. A négyéves lány óvodájába eljár időnként egy gitártanár, az ő játéka foghatta meg a Napló segítőakciójában részt vevő egyik család tagját, hogy hivatásául is szívesen választaná a zenélést. Szerdán elvittük Újirázra az ajándékokat, amelyek a szerkesztőségünkben halmozódtak fel az elmúlt tíz napban.

A gitár csaknem itt maradt. Valamiért a szerkesztőségben kötött ki, távol az erre kinevezett kisteremben halmozódó más adományoktól. A négy gyermeket nevelő fiatal párnál tíz napja jártunk először, akkor mondta a négyéves Melissza, hogy gitáros szeretne lenni. Valakit megindított a kijelentés, hozott egy hangszert. Utoljára került az Újirázra tartó autóba szerdán. Pedig számos még hasznosabb, értékesebb ajándékot vihettünk nekik.

Fotó: Derencsényi István

Ahogyan a családot a Napló segítőakciójára ajánlók, úgy sok olvasónk is úgy érezte, jó helyen lenne a segítség Gálléknál. Az alig hatszáz fős település szélén nejlonnal, ragasztószalaggal erősített, betört utcafronti ablakos házban az apai nagypapa, a 26 éves Győrfi Ibolya, a hat hónapos Fruzsina, a hároméves Alexa, a négyéves Melissza, a hatéves Noémi és a gyerekek édesapja, Gáll József él. A bolti eladónak tanult nő 98 ezer forintnyi állami támogatást, valamint kőműves párja 78 ezer forintos fizetését osztja be hónapról hónapra. Legalábbis márciusig, amíg az aktuális közmunka tart. A faluban nincs más lehetőség – mondják. Azért, hogy mindig legyen mit az asztalra tenni, ügyeskednek otthon, művelik a kertjüket, sertést tartanak, de ahhoz mindez kevés, hogy jobb életkörülményeket teremtsenek, felújítsák sok tekintetben hiányos otthonukat. Az ablakjavításra a róluk szóló cikk megjelenésének másnapján jelentkezett egy jó szándékú olvasó. Reméljük, hamarosan újra fölveszi a segítő és segítendő egymással a kapcsolatot, és hamar megvalósulhat a renoválás.

„A néninek rajzolom”

Bár egy kisteherautónyi kinccsel érkeztünk, mi kaptuk az első ajándékot. A szép arcú, szöszke Noémi legalább úgy várta az újratalálkozást, mint mi, belépve két körbevágott fenyőfarajzot adott nekünk, és fölhívta a figyelmet az egyik hátulján lévő matricára. Kértem, mutassanak egy helyet, ahová pakolhatunk, de nagy legyen ám! Lelkesen intettek az asztalhoz, de az percek alatt megtelt.

Fotó: Derencsényi István

Amikor a lépcső mellett a földön kezdtek tornyosulni a ki-be járó férfiak keze nyomán az ajándékok, elcsendesültek, megilletődtek a kicsik. A szülők arca pedig úgy virult ki, már nem volt nyoma az aggodalomnak, hogy megszólják őket a faluban. (Pedig annak ellenére is tudunk ilyenről, hogy nem a család kérte a segítséget.) A derűs tekintetekben már annak könnyűsége látszott, hogy Ibolya napirendje néhány hétre most változni fog. Az élelmiszerek, száraz tészta, kakaópor, dió, tisztasági szerek, babakrémek felajánlóinak hála egy időre megritkulhat az oviból hazafelé beiktatott bevásárlás. Ha mégis szükséges, akkor könnyebb szívvel térhet be a boltba, tudván, a számlájukra többen utaltak, és borítékban is adtunk át a szerkesztőségbe hozott pénzt, étkezési utalványt.

Küldte: egy nagymama

A lányokat kicsit bátorítani kell, közösen tépjük az első masnikat, az összekötött szatyorfüleket, némelyik névre szóló, egy másikon kézzel írt lista a tartalomról (törölköző, abrosz, gyapjútakaró), a harmadikon „aláírásként” ennyi: egy nagymama. Lassan belejönnek a bogozásba: sorra adogatják az anyjuknak a csomagolástól megszabadított, szép állapotú cipőket, tisztasági szereket, a játékokat, könyveket, felnőtt- és gyermekruhákat.

Fotó: Derencsényi István

Egy vastag kötött fehér pulóvert méreget Ibolya, amikor az idillt törni nem akarva, szinte súgom neki: mi a legfontosabb számára a karácsonyban? – Hogy együtt legyen a család – feleli. – Nekünk kis korunkban nagyon ritkán adatott meg, apukám általában olyan helyen dolgozott, ahonnan nem tudott hazautazni. Nem túl jó emlék. Ajándékokra szinte sosem jutott – idézte fel, s kérte írjam le, hálásak az olvasóknak. Az idősebb és az ifjabb Gáll József a háttérbe húzódva nézte a lányok örömét. A nagyapa megerősítette: sokat jelent, hogy a gyerekek ennyi mindent kaptak. Fia a behordás közben észlelt húsdarálónak örült a legjobban, de a csomagbontók izgalmát csodálva, még el sem kezdte felmérni a „felnőttek” számára értékes adományokat. Pedig bőven van abból is. Több dobozon látható a Hajdúsági Humán Szociális Szövetkezet neve – dolgozóiknak, a szállítást ingyen végző hajdúszoboszlói RB Fitness Kft. tulajdonosainak és az olvasóknak nagy köszönet jár.

HBN–HABE

Mozdulatlan

A megye egyik Debrecentől legtávolabb eső pontjára, Újirázra megyünk – feleltem Nagy Bencének és kollégájának, miután elhelyezkedtünk az autóban. Eddigre a sok­ölnyi ajándék csomagtérbe rakodása fújtatássá változtatta a kezdeti vacogást. A 22 éves fiatalember legyintett: ma már könnyen áthidalható ennyi távolság, egy bő óra, és ott vagyunk. Horváth Borbála írása.

Elszoktak az álmodozástól

Újiráz - Huzatos, hiányos házban él egy leendő „körömfestő”, gitáros, és orvos.