Helyi közélet

2016.09.15. 08:45

Véget ért a nyomozás a fegyvereket felhalmozó józsai férfi ügyében

Debrecen - Százszámra voltak lőszerek a józsai családi házban, ahol a debreceni nyomozók házkutatást tartottak. A rendőrség vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a gyanúsítottal szemben.

Debrecen - Százszámra voltak lőszerek a józsai családi házban, ahol a debreceni nyomozók házkutatást tartottak. A rendőrség vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a gyanúsítottal szemben.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt nyomozott B. László ügyében – a gyanúsított szabadlábon hagyása mellett.

2016. június 3-án érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy férfi Debrecen-Józsán, a családi házában engedély nélkül lőfegyvereket és lőszereket tart. A rendőrkapitányság munkatársai a „Cívis” Közterületi Támogató Alosztály egyenruhásaival közösen ellenőrizték az információt, és megjelentek a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfi lakásában, ahol házkutatást tartottak.

A rendőrök B. László hálószobájában négy maroklőfegyvert találtak. A nyomozók átvizsgálták a pincét és a garázst is, ahol egy működésképtelen, de nem hatástalanított antik karabélyt, két légfegyvert, egy házilag készített hangtompítót és egy 0,22-es kaliberű puskát, valamint egy hűtőszekrényben több száz lőszert is találtak. A nyomozók összesen 853 darab 0,22-es kaliberű lőszert, valamint 1746 darab különféle méretű lőszert, továbbá a fegyvereket lefoglalták.

B. Lászlót elfogták, előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Az ügyben kirendelt igazságügyi fegyverszakértő megállapította, hogy a lefoglalt fegyverek mindegyike lőfegyvernek minősül, amelyek tartásához a férfi a szükséges engedéllyel nem rendelkezett.

A rendőrség a férfival szemben folytatott nyomozást 2016. szeptember 14-én befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az ügyészség részére.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -


Debrecen – Százszámra voltak lőszerek abban a józsai családi házban, amit a debreceni nyomozók lefoglaltak, tulajdonosával szemben pedig eljárást indítottak.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában