A vörös szőnyegen már akadt segítő

Debrecen - Hajdu Szabolcs: ez nem a Kristály Glóbuszról szól, ez egy közösségi tapasztalatcsere.

Az embernek kedve támad a saját lakásában filmet forgatni, amikor elnézi a Hajdu család és színész barátaik mosolyát, valamint elhallgatja a pátoszmetes, őszinte mondatokat a jó hangulatú munkáról. A felszínt nézve egy remek következő filmtéma is lehetne a meseszerű történet: Hajdu Szabolcs két és fél hét alatt írt egy szövegkönyvet, színre állított egy darabot, ami nyomán 13 volt tanítványa és családja segítségével az otthonában elkészítette az Ernelláék Farkaséknál című művet, amely aztán Karlovy Varyban elnyerte a nemzetközi fesztivál fődíját, a Kristály Glóbuszt, és a színész-rendezőnek ítélték a legjobb színész elismerését. Kevéssel később Miskolcon, a Jameson CineFesten a közönségdíjat is ők kapták meg. A film pénteken debütált hazánkban, elsőként Debrecenben. Az alkotók előbb az Apolló Moziban, majd a Páholy Színházi és Nevelési Központban beszéltek arról, mi minden rejtezik a sikerig vezető úton.

Az ember döntéshozó lény, mindig arról dönt, hogy milyen ember lesz a következő pillanatban

Hajdu Szabolcs

Hajdu Szabolcs így fogalmazott: „Amikor új előadást készítünk, mindig fölteszem magamnak a kérdést, hogy mi a célunk azzal, hogy ezt emberek elé visszük. Erős motiváció lehet – különösen fiatal korban –, hogy bebizonyítsuk a tehetségünket, szórakoztassunk vagy provokáljunk, de amikor az Ernelláék Farkaséknál című lakásszínházi előadás született, olyan, már-már abszurdnak mondható eseményláncolaton mentünk keresztül, hogy bennünk semmi ilyesmi nem volt. Rossz passz­ban voltunk. Úgy éreztük, arra van szükség, hogy egyszerűen csak beszéljünk arról, ami foglalkoztat minket, ami a hétköznapokban történik, amivel eltelik az életünk és amik valójában a legfontosabb kérdések a létben: a gyerekeinkkel, társunkkal, a testvéreinkkel, szüleinkkel, barátainkkal és magunkkal való viszonyunk, kommunikációnk – a férfi, a női szerepek bizonytalansága.”

Mindennapjaink esszenciája

„A színmű elkészítését rengeteg beszélgetés előzte meg az ismerőseinkkel, a színpadon – és most már a vásznon – ezek esszenciája látható. Nem akar megoldást nyújtani a mű, csak továbbítja a tapasztalatainkat, ami talán megindít egy-egy gondolatot a nézőben. A karaktereknek mindannyian tíz nevet adtunk és abból választottuk ki a leginkább hozzáillőt, ezután kitaláltuk a foglalkozásukat, a szokásaikat, megalkottuk az embert. Ezek jó részét nem játsszuk ki, a nézők számára nem derül ki, csak a jéghegy csúcsát tekintik meg, de nekünk tudnunk kell, ismernünk kell a szereplőket, a motivációkat.”

Megtudtuk, a lakásszínházi előadást a fővárosban egy 45 főt befogadni képes térben, a cívisvárosban pedig 80 ember előtt, a Páholyban játszották, és nyomban érezték, hogy a közönség, a színmű minden pillanatához könnyen kapcsolódik. Olyannyira, hogy a jelenetben épp nem szereplő, takarásban lévőknek kialakult egy játéka: az elhangzott mondat után számolni kezdtek, és háromra mindig tudták: nevetés érkezik a nézők felől.Ezek miatt érezték úgy, érdemes filmre vinni, s minél több embernek megmutatni, valamint megőrizni a jövőnek. Hiába azonban a „letesztelt” érdeklődés, nehezen akadtak támogatóra. A legtöbb gyártó tetszését fejezte ugyan ki a film iránt, de úgy vélte, hogy az embereket nem fogja érdekelni ez a bensőséges történet. Egyéni szponzoroknak hála másfél millió forint gyűlt össze, amelyet összesen két kamera, néhány optika és a hangtechnika bérlésére fordítottak nagyobbrészt. Egy kisebb játékfilm forgatásán legalább 110 fő van jelen, Hajduéknál a nyolc szereplőn túl 13 operatőr vett részt. Őket a Metropolitan Egyetemen okította korábban a rendező.

Mindent felülírt

Tudták, ígéretekből és vállveregetésekből, valamint lebeszélő „jószándékból” nehéz lesz filmet készíteni, de nagyon akarták, így kitűzték az első forgatási napot (2015. 09.01.) azzal a gondolattal, hogy ami összejön addig, abból dolgoznak. Így lett saját lakásuk a helyszín. Török-Illyés Orsolya színész (Szabolcs felesége) így mesélt a munka 14 napjáról: „Nagyon vidám, jó hangulatú volt. Nem volt ugyanis tétje. Körbetelefonáltuk néhány szomszédunkat, jó barátunkat, és összeegyeztettük velük, hogy ki mikor főz 14 főre ebédet. Reggel, pedig, aki nem állt kamera előtt, szendvicset készített.” Kérdésünkre elmondta, lányuk, Lujza mögött jelentős színházi tapasztalat van, könnyű volt vele dolgozni, míg kisfiuknak, Zsigmondnak ez volt az első szereplése. „Elmondtuk, mivel jár, megkérdeztük, van-e kedve hozzá, és ő némi megfontolás után felelte: elvállalom. Élvezte, hogy feladatokat kap, de azt nehezen viselte, hogy egy-egy jelenetet többször kellett ismételni” – fűzte hozzá.

A film végül egy év alatt elkészült. A csehországi fesztiválon utolsóként játszották, de a nemzetközi zsűri azt mondta, minden addigi benyomást felülírt. – Nagyon jólesett, amikor kifejtették: a legjobb színésznek járó díjat jelképesen adják az én kezembe, mindannyiunknak szól. Én is így érzem. A színészi játékon ügyködtünk a legtöbbet, hogy emberi hangon szólaljanak meg a mondatok, hétköznapinak hassanak. Bármelyik lakásban elhangozhassanak – nyilatkozta a író-rendező. A film még 50 fesztiválon méretik meg, közben az alkotók lakásvetítéseket tartanak, és szeptember 29-től a hazai mozikban is látható a mű.

- Megyesi-Horváth Borbála -