Tejfehér pillanatok, fanyalgó pillantások

Debrecen - Csak figyelmességbe kerül, hogy a kisbaba ne ott kezdje az evést, ahol mások befejezik.

– Ez a hely sajnos nem alkalmas arra, hogy édesanyák szoptassák zavartalanul gyermeküket – jelentette ki együttérzőn egy debreceni üzletvezető a vele szemben ülő Nagy Zsófiának. – Pedig éppen szoptatom a kislányom – felelte a Szoptatásbarát Program elindítója. Nem lehetett volna erősebb választ adni a kisbaba természetes táplálásával kapcsolatban élő két leggyakoribb tévhitre: a szoptatás feltűnő, zavaró meztelenkedés, valamint különleges eszközigénye – speciális párna, kanapé, külön helyiség – van.

Az RTL csatorna helyi tudósítója nemrég kezdett, hosszú útja során alig találkozott olyan vállalatvezetővel, aki elhatárolódott volna a kezdeményezéstől. „Debrecenben – más általam gyakran látogatott városokhoz képest – nyitottak, támogatóak az emberek. A program szervezése előtt sem kaptam rosszalló tekintetet, megjegyzést. Jórészt mosolyok és néhány kedves szó jutott el hozzám, amikor a szobánk falain kívül etettem a babám. Vagy legalábbis ezt vettem észre, mert különben sem voltak bennem gátlások e tekintetben. Ha Cseresznye éhes volt, bárhol megetettem diszkréten. A születése előtti aktív életmódunkon csupán annyiban kívántunk változtatni az érkezésével, hogy most már vele együtt akartuk megélni a közösségi élményeket. Miért szorítaná négy fal közé a szoptatás a babát és a mamát az ingergazdag környezet helyett? Egyre több édesanyával kerültem kapcsolatba és kiderült, hogy sokan gondolkodnak hasonlóan, ám egy részük szemérmesebb és tart a reakcióktól.” Zsófia belevágott hát a programba, és elkezdte felkutatni azokat a helyszíneket, ahová az anyatejjel táplálók kételyek nélkül, nyugodt szívvel betérhetnek, az ott dolgozók támogató magatartásáról biztosítva. „Fontosnak tartottam, hogy a címke mögött tartalom legyen, a programhoz való csatlakozásnak több feltétele van, az egyik, hogy minden munkatársnak végig kell hallgatni egy előadást, amit egy laktációs szaktanácsadó által összeállított anyagból tartok meg” – fűzte hozzá. Dr. Fehér Boglárkával együtt cikkeket is írnak a blogra, amelyen egyre csak bővül szoptatásbarát címet szívesen viselő közösségi terek listája.

Csak legyen kint!

Kérdésemre megváltozott hangszínen mesél a szoptatástörténetükről: „a legtöbb kismama nem készül fel agyban, lélekben az első, nagyon fontos szoptatásra, mert a szülésre koncentrálnak. Nekem jó könyvek akadtak a kezembe, azzal a biztos tudattal, hogy minden rendben lesz az első és a többi etetéssel. Nehéz, huszonnégy órás szülőszobai küzdelem után, a kislányunk nyomban evett és másfél órán át abba sem akarta hagyni. Hihetetlen, életre szóló kötődést, egymásra hangolódást kapunk e közös pillanatokban” – igyekezett megfogalmazni, hozzátéve, hogy ugyanezt az érzelmi mélységet természetesen azok is megélhetik, akiknek valamilyen korlátja van a természetes táplálásnak.

A program eredménye egy fotókiállítás is, amely az anyatejes táplálás világnapján, augusztus 1-jén nyílt a Fórumban és egy hétig látható. Hat fotós örökített meg gyermeküket szoptató nőket. A nyitányon Krajcsi Nikolett, a Csokonai Nemzeti Színház művésze is szólt saját élményeiről.

A vajúdással „újjászületett”

Lapunknak úgy nyilatkozott: – Ha látom a kislányomon, hogy éhes, akkor mihamarabb kielégítem ezt az igényét. Igyekszem elvonulni külön helyiségbe, vagy, ha a közelben van, akkor az autóba. Boróka születésével szemléletváltást tapasztalok magamon. Korábban nagyon szemérmes voltam, még a közös öltözőkben is gyorsan cseréltem ruhát, de a babám éhsége felülírja ezt. A vajúdással átformálódott bennem az érzés, és ma nem érdekel, hogy ki mit szól. Nagyon diszkréten, szinte észrevétlenül meg lehet oldani. Ez nem magamutogatás, hanem az élet természetes velejárója. A szoptatásnál, amikor nézem őt, mindannyiszor rádöbbenek, hogy mekkorát nőtt. Különleges, jó érzéssel tölt el a tudat, hogy belőlem nőtt.

Ebéd a wc-ben?

Gulyás-Czibere Anikót második gyermekével, a most 6 hónapos Olivérrel örökítették meg, ők is láthatóak a fotókiállításon. Azt mondja, számtalanszor került már olyan helyzetbe, hogy csak nyilvános hely jöhetett számításba szoptatásra. – Az én gyerekem evett már könyvtárban, kávézóban, utcai padon, szupermarketben, bevásárlóközpontban, iskolában, orvosi rendelőben, cukrászdában. Igény szerint szoptatott baba bárhol, bármikor éhes lehet, arról nem is beszélve, hogy a szomját is az anyatejjel oltja, ezért például nagy melegben akár félóránként is kérhet inni. Lehetetlen úgy szervezni az életet, hogy az anya mindig hazaérjen, ki is zárná magát mindenből, ha ez volna a legfőbb szempont. Úgyhogy ha ilyen helyzetbe kerültem, megszoptattam. Igyekeztem diszkréten, de ha nem ment, hát nem ment.

A harmincas éveiben járó debreceni pedagógus a környezete reakcióját nem figyelte, őszintén szólva nem is nagyon érdekli, úgy gondolja, akit zavart, nem nézett oda. – Egy anyának nincs erősebb késztetés, minthogy az éhes babáját megetesse. A csecsemőnek semmit nem jelent, hogy „félóra múlva már otthon leszünk”. Ez felülírja a szeméremérzetet. Aki szerint ez meztelenkedés, ne nézzen annyi tévét, és strandra meg utcára se járjon. Ott ugyanis sokkal többet lát egy női testből, mint ilyenkor. Már a kutyatápot is lassan félmeztelen nők reklámozzák.

Anikó szerint már az sem helyes, hogy felvetődik a szabad szoptatás szégyellnivalósága. – Az anya senkinek nem tolja az arcába a mellét. Van Debrecenben kávézó, sőt, könyvtár is, ahol maximálisan segítenek abban, hogy el tudjunk vonulni a babával. De abba a cukrászdába soha többé nem teszem be a lábam, ahol azt ajánlották, hogy etessek a vécében. Majd ha a kedves kiszolgáló hölgy is ott eszi meg az ebédjét… Az egyik kávézóban kedvesen a dolgozók öltözőjét ajánlották fel, nem kerül pénzbe, csak figyelmesség. Azóta is oda járok – tette hozzá.

HBN-HABE, RAL