„Szív adja szívnek szívesen”

Debrecen - A jóféle mézeskalács liszttel, mézzel, no meg persze szívvel, lélekkel készül.

A címben foglalt idézet olvasható a Déri Múzeum mézeskalácsos műhelyében kiállított, gazdagon díszített, piros szíven.

Legénytől leánynak

Ilyet kaptak a leányok a szerelmes legényektől a vásárokon. A mézeskalács készítésének hagyománya egészen az ókorig nyúlik vissza, hiszen már a görögök és a rómaiak is tálaltak az ünnepeiken mézes lepényt. A hét végi Mézeskalács Fesztiválon a szakma elkötelezett hívei igyekeztek közelebb hozni ezt az ősi mesterséget kicsikhez, nagyokhoz, példáját adva annak, hogy milyen sokféleképpen használhatjuk fel aranyló kincsünket, a mézet. A látogatókat a sokféle méz és mézzel készült termék mellett előadásokkal, bábjátékkal kézműves foglalkozásokkal és jóféle muzsikával is várták.

Az utolsó mohikán?

Radics Lászlót akár az „utolsó mohikánnak” is nevezhetnénk, hiszen ma már ő az egyetlen aktív mézeskalácsos Debrecenben. Pontosabban Zoltán fia, aki immár a negyedik generációt képviseli a mézeskalácsosok nagy családjában. László 43 évvel ezelőtt vette feleségül egy híres mézeskalácsos dinasztia leányát, aki bizony soha nem bocsátja meg, hogy ennyi idő is kevés volt az ő párjának ahhoz, hogy a feleségét egy szívhez szóló mézeskalácsszívvel meglepje. Pedig nemcsak szép, de ízletes is az a rengeteg, mézeskalácsból formázott szív, huszár, baba, meg miegymás, ami László kezei közül kikerül.

A titkos recept

– Liszttel, mézzel, szívvel, lélekkel készül – ez a titka a jó mézeskalácsnak, ami nem kevés. Meg persze az, hogy amit bele kell tenni, az menjen is bele. Mindegy, hogy 2 forint a tojás, vagy 20 forint, egy-egy adag tészta akkor is megkívánja azt a 60-70 tojássárgáját – engedett bepillantást a kulisszák mögé a mester, akinek a fülében ma is ott cseng az apósa figyelmeztetése: nincs mese fiam, a nyers tésztának bizony pihenni kell.

HBN–PA