2016.05.13. 13:35
Hozzászólás: „A hármas hősi emlékmű”
Debrecen - <em>A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár egyetért a Hajdú-bihari Napló május 4-ei cikkében megfogalmazott félmondattal „…a 3-as honvédek nem ezt érdemlik”. Valóban nem méltó a hármasok emlékéhez ez a lassan parttalanná váló vita a Hajdú-bihari Napló hasábjain. Nem hiszem, hogy itt születne meg a megoldás a problémára, sokkal inkább megfelelő fórum erre a konstruktív megoldást kereső emberek párbeszéde. Nem méltó Márton Ferenc festő, szobrász, harctéri rajzoló és egykori hármas honvéd emlékéhez sem</em>.
Debrecen - A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár egyetért a Hajdú-bihari Napló május 4-ei cikkében megfogalmazott félmondattal „…a 3-as honvédek nem ezt érdemlik”. Valóban nem méltó a hármasok emlékéhez ez a lassan parttalanná váló vita a Hajdú-bihari Napló hasábjain. Nem hiszem, hogy itt születne meg a megoldás a problémára, sokkal inkább megfelelő fórum erre a konstruktív megoldást kereső emberek párbeszéde. Nem méltó Márton Ferenc festő, szobrász, harctéri rajzoló és egykori hármas honvéd emlékéhez sem.
A hármas honvédek emléke ott van a Hősök Temetőjében, majd másfélszáz első világháborúban életét vesztett egykori hármas honvéd és hármas népfelkelő sírja figyelmeztet bennünket a múltra. Katonák, a város és civil szervezetek mindent elkövettek és elkövetnek ma is, hogy nevük és emlékük megmaradjon az utókornak. Alighanem kevés olyan temető van, ahol ’48/49-es, első és második világháborús hősök pihennek egymás szomszédságában. A hely ihletet adott a debreceni íróknak is, de irodalmi munkák is születtek e temetőben. „Folytatom a Szerelem és Halál c. regényemet. … A honvédtemetőbe járok ki, s ott írogatok. Előttem tömérdek kis katonasír, mögöttem a luzerni haldokló kőoroszlán mása, az 1849. aug. 2-i debreceni csata emléke…” (Oláh Gábor: Naplók) Valamikor a város legszebb, leghangulatosabb parkja volt, ahova az ember nem győzött elégszer kisétálni… – írta a Debreczeni Képes Kalendáriom. De hadisírgondozás során mi magunk is többször találkoztunk gyermekekkel a temető parkjában sétáló anyákkal, nagymamákkal, vagy fiaiknak magyarázó édesapákkal.
Megváltozott szoborhely
A másik észrevétel az újabban javasolt helyszín, az egykori Magoss György, ma Bem térrel kapcsolatos. Való igaz, hogy a Zivuska Ferenc vezette egykori szoborbizottság hosszú időn át a hármasok laktanyája előtti teret képzelte el a „Hármas hősi emlék” felállítási helyéül. 1939-ben aztán a szoborbizottság maga fordult kérelemmel a város felé, hogy a szobor felállítása helyéül a Petőfi teret jelölje ki, ne a Magoss György teret. Indokaik között szerepelt, hogy a téren már felállított Magyar Fájdalom szobor eszméje, méretei nem egyeztethetőek össze a tervezett szoborral. A szoborbizottság az emlékművel a legyőzhetetlen, diadalmas harcost kívánja megjeleníteni. Többször is sikertelen volt a kiírt pályázat, mert akik ezt megoldhatónak vélték a Magoss György téren, egy sokkal jelentéktelenebb szobrot tudtak csak elképzelni. Amikor az emlékműbizottság a pályázatot megnyerte Márton Ferenc festő- és szobrászművésszel megkötötte a szerződést, 1938. szeptember 23-án már birtokában volt az összes lehetséges művészi, építészeti és anyagi lehetőségeknek is. Az emlékmű magassága előreláthatóan 7,80 méter lesz. A legjobb helye a művész szerint, és több helyszíni szemle szerint is a Petőfi téren lenne – olvasható a szoborbizottság 1939. július 29-i keltezésű polgármesterhez írt levelében.
1939 decemberében a Helykijelölő Bizottság nevében, vitéz Berényi István ny. tábornok, jelentést írt a polgármesterhez. Márton Ferenc szobrászművész a szemlén is ismertetett hozzászólását is csatolta. A művész közölte a Helykijelölő Bizottsággal, hogy a Magyar Irodalmi és Művészeti Tanács értesítette őt, hogy elfogadták a szobor terveit. Kifejti, hogy a Petőfi téren szerette volna inkább felállítani a szobrot. Mivel ezt nem engedélyezték hosszas mérlegelés után a Nagy Lajos király térre esett a választása. „A város ezen része még nem forgalmas, néptelen, de a megépült egyetem és a Nagyerdő eme része kiépített, ez mind abba az irányba mutat, hogy a város erre fog terjeszkedni és fejlődni. De erre jár, és erre fog járni a magyar Jövendő, az egyetemi ifjúság is, melynek hosszú-hosszú időkön át mementó s bátorító férfiasságra, hazaszeretetre és áldozatkészségre buzdító leend a világháborús hős 3-as honvédeknek, a magyar hajdú ivadékok emlékének emelendő eme szobormű.”
Temetőpark
A szobor elhelyezése körüli vita egészen Széll Kálmán belügyminiszterig jutott. A hozzá írt fellebbezésben szerepel a következő: „A magyar királyi debreceni 3. honvéd gyalogezred 1915. augusztus 29-én határozta el, hogy ettől az időtől kezdve a békeállomásra való bevonulásig minden hó elsejére eső összes illetményének 30 százalékát felajánlja egy emlékmű felállítására. A kizárólag erre a célra felajánlott összeg 1919. március hó végére 13 ezer 100 koronára emelkedett”. – Talán nem vitatható, hogy az elhunyt bajtársak emlékének megörökítését maguk a m. kir. 3. honvéd és népfelkelő ezred katonái kezdeményezték, és a háborúból szerencsésen visszatért katonák hosszú éveken át megpróbáltak elkövetni mindent, hogy a terv valóra is váljon. És az is tény, hogy 1987. május 14-én keltezett engedéllyel került a szobor a laktanyába, és a katonák megőrizték azt a felnövekvő nemzedékeknek.
Természetesen nem a katonák tulajdona Márton Ferenc egyetlen megmaradt önállóan készített szobra, a hármas honvédek és népfelkelők emléke közkincs. A mai elképzelés szerint a Honvédtemető és Hősök Temetője olyan látogatóközponttá válna, amely méltó az ott eltemetett 1849-es, első és második világháborúban meghalt katonahősök emlékéhez. Újra a város egyik legszebb, leghangulatosabb parkja lehet, ahova nem győz az ember elégszer kisétálni.
- MH 5. Bocskai István Lövészdandár -
A megyei napilap tavaly augusztus óta négy alkalommal foglalkozott a szóban forgó szobor ügyével olvasói levelek formájában. Magunk is meglepődve tapasztaltuk az alkotás tulajdonjoga és kívánatos elhelyezése körüli, helyenként pikírt vitát, a diskurzus során nagyra értékeltük az MH 5. Bocskai István Lövészdandár képviselőinek higgadtságát. Egyben örülünk annak, hogy a levelezés révén széles körben ismerhették váltak olyan helytörténeti adatok, amelyek egyébként feltehetően sosem váltak volna közkinccsé.
Szerkesztőségünk a fentiekkel egyetértve, arra kéri a feleket, hogy a továbbiakban személyesen igyekezzenek érvelni az álláspontjuk mellett, a nyilvánosság ugyanis egy határon túl árthat az ügynek. Ha érdemi változásról számolhatunk be, természetesen megosztjuk olvasóinkkal.
- a Hajdú-bihari Napló szerkesztősége -
Debrecen - A hősi halottak leszármazottai az eredeti helyén állítanák fel a honvédszobrot.