Földhöz-ragadtan

Meg tudom érteni azokat a vadászokat, akik a jövőjükért aggódnak. A megyei fővadász példájánál maradva, azokat az albérlőket, akiknek a főbérlő várhatóan ajtót mutat, pláne, ha csak azért, mert közben tulajdonosváltás történt. A kiakolbólításra váró pedig olyan jól megvolt eddig, szépen belakta a lakást, a szomszédokkal is jól kijött, sőt már az apja és nagyapja is lakott itt, s most jön valaki, ő meg nézhet másik albérlet után, már ha talál. Égerházi Péter írása. Szóval tradíciókkal rendelkező vadásztársaságok is rághatják a körmüket, hátha a vadászterületük tulajdonosainak csak a kisebb hányada akar saját vadásztársaságot vagy új bérlőt. Mindez a tulajdonhoz rendelt jog miatt. Földhöz ragadt törvény, az biztos, ami addig talán fel sem tűnik, amíg a földek nem cserélnek gazdát. Ám ennek ellenkezőjére elég sok példa akadt az utóbbi években. S talán az sem túlzás, hogy nem egy a gyanús ügylet kategóriába sorolható. Emiatt is aggódnak a földtelen, most még bérlői státuszban lévő vadászok és vadásztársaságok, hogy a politika és a mutyi ebbe is beleszólhat, annál is inkább, mert sok terület állami kézben van. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha vadászati jog nem a földdel járna, hanem lennének akár államilag szervezett társaságok, melyek kezelésbe kapnák a területeket, s a vadászok, esetünkben 3500-an Hajdú-Biharból, hozzájuk jelentkezhetnének. A birtokosok meg megkapnák a bérleti díjukat a létszám függvényében.

- Égerházi Péter -