„Muszáj eljátszani, mert élesben nem hibázhatunk”

Debrecen - Extrém körülmények között is mentésre kész a különleges csapat.

Március elején Londonban többnapos nemzetközi gyakorlaton vett részt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság égisze alatt működő, speciális helyzetekben bevethető HUNOR mentőszervezet, tagjai sorában öt hajdú-bihari tűzoltóval. Egyiküket, a debreceni Szalóki Pétert kérdeztük a mentőcsoportban végzett munka és a londoni gyakorlat tapasztalatairól.

Komoly felkészültség

Ahhoz, hogy valaki bekerüljön a HUNOR mentőcsoportba, 3 év szakmai gyakorlat kell és valamilyen speciális szaktudás; Szalóki Péter egészségügyi végzettséggel és ahogy mondja, „alá-, ki és megtámasztási”, tehát romstatikai ismeretekkel rendelkezik. 12 évig tűzoltó versenysportolt, csapatban számos eredményt ért el, s amikor szerveződni kezdett a HUNOR mentőcsoport, egyértelmű volt számára, hogy a tagja akar lenni. Ehhez – a fenti feltételek meglétén túl – egy komoly vizsgán is át kellett mennie, ami egyrészt a fizikai állóképesség bizonyításából, másrészt (és szerinte ez volt a nehezebb rész) pszichológiai alkalmassági megfelelésből állt. A HUNOR-ba bejutva aztán valamely alapegységbe kerül az ember, ahol muszáj folyamatosan teljesítenie, illetve képeznie magát – avat be a debreceni tűzoltó.

Árvízi mentők

A HUNOR az ENSZ nemzetközi minősítő rendszere alapján (melyben könnyű, közepes és nehéz kategória van) hivatalosan „nehéz városi és kutató mentőcsapat”; leegyszerűsítve hosszú műszaki mentésre van felkészülve. Ez azt jelenti, hogy napi 24 órában két egység egymástól független kárhelyen 10 napig folyamatosan tud dolgozni, külső segítség nélkül. Ebbe beleértendő, hogy maguk gondoskodnak a felszerelésükről, élelmezésükről, de még az ivóvizükről is, hogy ezekkel ne terheljék a fogadó országot – magyarázza Szalóki Péter.

– Legutóbb 2014 májusában, a szerbiai árvíznél voltam bevetésen, ahol embereket, állatokat mentettünk. A legemlékezetesebb számomra ebből az volt, amikor egy idős házaspárt kihoztunk, és a bácsi ott állt egy szatyornyi cuccal, abban egy utolsó csomag cukorkával és megkínált minket, mert hálás volt és adni szeretett volna valamit nekünk… Egy vízből mentett kutya pedig mindig mellém ült a csónakban, mert csak ott érezte magát biztonságban – idézte fel. – A HUNOR azonban alapvetően városi kutatásra-mentésre szolgál, így például dolgoztunk Budapesten 2013 augusztusában a Tímár utcában, ahol egy emeletes házban gázrobbanás történt, egy szint „kiment” és a többi az alatta lévőkre omlott. Több tonnás betonelemek közt mozogtunk, ezeket kellett biztosítanunk hogy ne veszélyeztessék a helyszínen tartózkodókat.

Idén márciusban néhány napig egy londoni nemzetközi gyakorlaton vettek részt a HUNOR tagjai olasz, ciprusi kollégáikkal és a brit helyi erőkkel együtt. – Londonban 2003-ban a Waterloo metróállomáson, ahol sok vágány egymás alatt-fölött halad, terrortámadás történt, és a robbanás komoly fizikai károkat is okozott. A helyiek rájöttek, nincsenek kellően felkészülve arra, hogy nagy mélységben, tehát több emeletnyi szinten, sérült épületrészek között kutassanak-mentsenek. Ennek tanulására szervezték a mostani gyakorlatot, ahol a 2003-as események helyszínét és állapotait igyekeztek reprodukálni egy külvárosi, elhagyott erőműben, több ezer négyzetméteren. Ez annyira élethű volt, hogy a bejáratnál álló újságosbódét, sőt az állomás falmintáját is lemásolták. Nyolc metrószerelvényt és 20 vagont „szórtak oda” különböző pozíciókban, valamint több ezer tonnányi kőtörmelékkel tették teljessé a „káoszt”. Mintegy 2 ezer statiszta vett részt „sérültként” a gyakorlatban – sorolta a részleteket Szalóki Péter.

Romok között

Már maga a riasztás is teszt volt: a gyakorlat kezdetének pontos idejét a résztvevők nem tudták előre, amikor megérkezett Londonból a jelzés, kellő gyorsasággal kellett összeszedni a felszerelést, átesni az orvosi vizsgálaton, eligazításon és a helyszínre utazni. A konkrét feladatot ott kapták meg.

– Elsődlegesen a súlyos beton- és fémelemeket kellett rögzítenünk, hogy biztonsággal tudjunk a romok közt haladni. Ahogy befele mentünk, folyamatosan végeztük ezt; kívülről lassúnak tűnhet, de nagyon módszeres és precíz munka. Menet közben, másokkal összedolgozva ki kellett hoznunk a „sérülteket” is, persze, ahogy az mondjuk egy omlási helyszínen lenni szokott, gyakran kis réseken át. Azért, mert gyakorlat, még nem volt veszélytelen: bár a magyar csapatot nem érte baj, tudunk másoknál történt négy lábtörésről és számos kisebb sérülésről – tette hozzá. – A legjobb az egészben az volt, hogy azért rögzítettük az elemeket, hogy megvédjük az alattuk dolgozó kollégákat és statisztákat, és mivel ezt a mentés teljes ideje alatt, egy erősen összekuszált helyszínen csináltuk, rengeteget improvizáltunk, tehát fejben is folyamatosan kellett dolgozni; igazi csapatmunka volt.

Arra a kérdésre, mire jó egy ilyen gyakorlat, azt válaszolta: – Bár ez egy nagy játék, muszáj eljátszani, próbálni, használni a szaktudásunkat, rutint szerezni, mert éles helyzetben már nem lehet hibázni!

HBN–SzT