Helyi közélet

2015.11.10. 10:54

Mit mondanak a debreceniek az oktatás színvonaláról?

Debrecen – Sok újítás van, például az interaktív tábla, amit nagyon jónak gondolok. Szerencsére az egészségügy is egyre szélesebb körben megjelenik a tanításban – válaszolta Ferenczi Dóra.

Debrecen – Sok újítás van, például az interaktív tábla, amit nagyon jónak gondolok. Szerencsére az egészségügy is egyre szélesebb körben megjelenik a tanításban – válaszolta Ferenczi Dóra.

Pálffy Ágnes is úgy véli, a mostani diákoknak már sokkal színesebb tanítási napokat jelent az új rendszer. A tanórák így sokkal érdekesebbek és izgalmasabbak.

– Sok minden változott, de úgy gondolom, gyakran túlzásba viszik. Már a mostani könyvek is túl modernek. Sokat romlott a rendszer, nincs már rend és fegyelem – mondta Borbélyné Gondai Ildikó.

Mező Imréné úgy látja, javult a színvonal: – Több önfejlesztő foglalkozás van, mint korábban. Az ötödikes unokám korongozik, a hetedikes focizik. Nagyon élvezik, hogy van erre lehetőség – mondta.

– Jobban működik. Szimpatikus, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek a sportra, én egyébként is sportoltam, de jó, hogy ez nagyobb teret nyert. Az interaktív táblákat szeretem, hiszen a vizuális hatás sokkal jobban segít emlékezni a tananyagra – vélekedett Éder Balázs.

– Szerintem nem lett jobb vagy rosszabb. Vannak persze fejlesztések, de ez nem befolyásolja azt, hogy ki, hogyan tanul. Nem érzem, hogy a változás lendítene a tanulási kedven – mondta Nagy Dániel.

​Fotók: Derencsényi István

HBN


A fejlesztő eszközökön túl szakmai tudással gazdagodtak a résztvevők, a pedagógusok mintaként szolgáló gyakorlatokat tanulhattak el egymástól és az utazó szakemberektől. A „Köznevelés az iskolában” című projekt eredményeit hétfőn mutatták be a Kölcsey Központban.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában