A szülés utáni depresszió nem lehet tabu: minden harmadik nőt érinti

Debrecen - Interjú Dr. Török Zsuzsával, a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika pszichológusával.

Az anyáknak nagyon nehéz felvállalniuk, de a környezet és a média sem könnyíti meg a helyzetüket.

A nemzetközi statisztikák alapján az anyák mintegy 10-15 százalékánál jelenik meg a gyermekágyi, közismertebb nevén a szülés utáni depresszió. A valóságban azonban csaknem háromszor többen szenvednek a betegségben. Dr. Török Zsuzsát, a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika pszichológusát kérdeztük többek között a szülést követő pszichiátriai zavarokról és azok okairól.

A szüléshez milyen pszichiátriai zavarok társulhatnak?

Dr. Török Zsuzsa: A klasszikus felosztás szerint három csoportról beszélünk: a gyermekágyi lehangoltságról, a gyermekágyi depresszióról és a gyermekágyi pszichózisról. Utóbbival nagyon ritkán találkozunk, ezer szülésre mindössze egy-kettő jut.

A születést követően a szüléshez társuló pszichiátriai zavarok közé soroljuk a poszttraumás stressz zavart (PTSD), mely – a nevében is magában foglalja – egy súlyos trauma hatására alakulhat ki. Ez lehet egy sürgősségi császármetszés, amikor a mama vagy a baba, esetleg mindketten veszélyben vannak. Megdöbbentő azonban, hogy nem kell feltétlenül reális veszély ahhoz, hogy az anyuka PTSD-ben szenvedjen. Szülészeti szempontból átlagosnak tekinthető (nem hosszabb, veszélyesebb) vajúdás a nő számára szubjektíven ugyanis lehet nagyon megterhelő, okozhat intenzív fájdalomérzetet, s ez kiválthatja a betegséget. Ennek oka, hogy korunkban csökken a fájdalommal szembeni tűrőképességünk. Gondoljunk csak bele, ha hasogat a fejünk, vagy a fogunk azonnal beveszünk egy gyógyszert. A nő tehát egész élete során a szülés alatt tapasztalja meg a legnagyobb testi diszkomfort érzést és ezt mindenki másképp éli meg. PTSD-hez az vezet, amikor ezt a fájdalmat kontrollálhatatlannak érzi. A szülés negatív eseményként való megélése mellett PTSD-hoz vezethet a koraszülés is, hiszen látni, hogy a csecsemő tenyérnyi nagyságú és csövek lógnak ki belőle, nagy trauma lehet mind az édesanyának, mind pedig az édesapának.

A szülők hány százalékát érinti a poszttraumás stressz szindróma?

Dr. Török Zsuzsa: A normál populációban férfiak 4 százalékánál, a nők 5 százalékánál van jelen a PTSD, míg a koraszülést követően az anyák 23-26 százalékánál, az apák 33 százalékánál jelentkezik ez a probléma. Ha nem kezeljük, sajnos akár 60 hónapig is tarthat ez az állapot: az éjszaka és nappal előtörő emlékképek, nagyon intenzív szorongási állapotot idéznek elő, amely a viselkedést is megváltoztatja. Ha kezeletlenül marad az anyuka, s netán ebben az 5 évben ismét terhes lesz, az erős szorongás miatt nagy eséllyel ismét koraszülés következik be, ami a betegség újabb ciklusát vonhatja maga után.

Mi az oka a gyermekágyi lehangoltságnak?

Dr. Török Zsuzsa: A gyermekágyi lehangoltság, szinte természetes velejárója a szülésnek, az anyukák 50-80 százalékánál előfordul. Ennek magyarázata, hogy ez egy nagyon érzékeny időszak a nő számára, nyilván a hormonváltozások is arra készítik fel az anyát, hogy a gyermek – aki még nem tudja elmondani az igényeit – minden rezdülésére figyeljen.

Ebben az időszakban nagyon szenzitívek az anyák a külvilágból jött ingerekre is, különösen a kritikára. Nagyon szeretnének maximálisan teljesíteni az anyaszerepben, azt azonban elfelejtik, hogy nem lehet mindent azonnal tökéletesen csinálni. Ha a környezetükből bárki, még ha segítő szándékkal is, de arra hívja fel a figyelmüket, hogy valamilyen feladatot nem a legjobban végeztek el, ezeket az anyákat nagyon mélyen érinti.

A lehangoltság körülbelül 1-2 hét alatt lecseng, az említett nők 20 százalékánál azonban sajnos nem múlik el, hanem átcsap gyermekágyi depresszióba.

Mennyi nőt érint a gyermekágyi depresszió?

Dr. Török Zsuzsa: A nemzetközi irodalom alapján az anyák 10-15 százaléka szenved ebben a betegségben. 2009-ben Debrecenben és körzetében azonban mi is végeztünk egy elég nagy lélekszámra (1000 anyuka megkérdezése) kiterjedő vizsgálatot, melynek adatai alapján az édesanyák csaknem 30 százaléka igazoltan depressziós. A szakrendelésen viszont nem találkozunk ennyi segítségkérővel. Ez azt jelenti, hogy az érintettek közül sokan nem ismerik fel, vagy nem kérnek segítséget.

Miért tabu a nők között még mindig ez a betegség?

Dr. Török Zsuzsa: A gyermek­ágytól mindenki azt várja, hogy csak boldog napokból fog állni, hiszen ezt sugallja a média is: minden csecsemő tündéri és csak mosolyog, a kismama pedig mindig tökéletes formában van. A hétköznapok viszont nem erről szólnak, s ha valaki azt éli meg, hogy ő nem tud olyan tökéletes lenni, az ő gyereke sem mindig mosolygós és kedves, ennek az lesz a vége, hogy saját magát okolja majd, ami rá nyomja a bélyegét a hangulatára is. Azt azonban nagyon nehéz felvállalni, hogy pont ebben a boldog életszakaszban negatív érzelmekkel kínlódik.

Mi okozhatja a gyermekágyi depresszió kialakulását?

Dr. Török Zsuzsa: A több generációs családoknak egyik nagy előnye volt, hogy több segítséget kaphattak az anyák. Most ha belegondolunk egy fiatal nő életébe: egy kereset kiesik, ezért a férj sokszor többletmunkát vállal. Ennek következtében kevesebb idő jut a családjára. A nagyszülők sem biztos, hogy ott tudnak lenni, amikor szükség van rájuk, hiszen még ők is dolgoznak. Ugyan ez a helyzet a barátokkal, a szomszédokat sok esetben meg nem is ismerik. Tehát nagyon egyedül maradnak ezek az anyukák, akik sem a szűkebb, sem a tágabb környezetüktől nem kapják meg azt a támogatást, amire igényük lenne.

Az említett 2009-es vizsgálatunk alapján vannak olyan további tényezők, amik hatással vannak erre az állapotra. Ha 2-3 gyerek van otthon, akkor ez olyan érzelmi és fizikai stressz, ami miatt nagyobb a valószínűsége a hangulati nyomottságnak. Ugyanakkor nem érdemes egy-egy dolgot kiemelni, hiszen ezek a tényezők összefüggnek. Hiszen ahol 2-3 gyerek van, valószínűleg anyagi nehézségek is vannak, ami masszívan kihat a gyermekágyi depresszióra. A saját vizsgálataink alapján például ahol a nő vagy a férfi munkanélküli, csaknem kétszeresére nő a gyermekágyi depresszió veszélye. Ugyanakkor az iskolázottság egy védőfaktor lehet: akinek ugyanis csak alapfokú végzettsége van két és félszer nagyobb valószínűséggel lesz depressziós.

A koraszülés (akár a terhességi héttől, akár az újszülött súlya alapján számoljuk ki) több mint háromszorosára emeli ennek a hangulatzavarnak a valószínűségét. S a már említett PTSD mellett a gyermekágyi depresszió kialakulásában is nagy jelentőséggel bír, ha a nő szubjektíven nehéznek éli meg a szülést: mintegy háromszorosára növeli a hangulati nyomottság veszélyét.

Hogyan ismerhető fel a környezet számára a szülés utáni depresszió?

Dr. Török Zsuzsa: Elég nehéz elkülöníteni a gyermekágyi depressziót az ilyenkor normálisnak vélt állapottól. Hiszen az, hogy a nő nem alussza át az éjszakát, kimerült és bizonytalan, csökken vagy megnő az étvágya, teljesen megszokott. A hangulati labilitás, sírás, elbizonytalanodás szintén a gyermekágy természetes velejárója. Vannak viszont olyan időszakok a szülést követően, amikor a gyermekágyi depresszió típusosan jelentkezik. Az első két hét után, amikor azt látjuk, hogy a gyermekágyi lehangoltság nem lecseng (egyre nyugodtabb az anya, jobban tud pihenni, kezdenek összeszokni a gyerekkel), hanem kicsúcsosodik, akkor valami problémára kell gyanakodni. Emellett a szülést követő 6. hónapban kell nagyon odafigyelni az anyukára.

Az Amerikai Szülészeti Nőgyógyászati Társaság 2006-ban vezette be a szülés előtt és után is alkalmazható „Két kérdés” tesztet, ami egyrészt arra vonatkozik, hogy az anyuka az elmúlt két hétben reményvesztettnek érezte-e magát, illetve hogy ebben az időszakban inkább az örömtelenség jellemezte-e. Hiszen, ha az az általános, hogy semmi sem jó, akkor az örömkészség sérült, ami a depresszió előjele lehet.

A gyermekágyi depresszió tipikus tünete az alvászavar, vagyis az anya akkor sem tud nyugodtan aludni, ha a csecsemő édesdeden alszik. A saját bizonytalanságuk, szorongásuk miatt állandóan figyelik a gyereket. Ebből a típusos alvászavarból következtethetünk a kóros hangulati labilitásra.

Személy szerint egyébként azt gondolom, hogy társadalmi szinten jobban oda kellene figyelnünk a kismamákra és a kisgyereket nevelőkre. Amikor mi voltunk gyerekek, természetes volt, hogy átadtuk a helyünket egy várandós nőnek. Tömegközlekedési eszközön utazva most gyakran látjuk, hogy egy kismama áll. Ha társadalmi szinten mi is többet adnánk, – s nem kell nagy dolgokra gondolni – például szomszédként segítünk a harmadikról levinni a babakocsit, már kevesebb nehézséggel kell megküzdenie az anyának.

- Pálfi–Tóth Zoé -