"Ez a törvény kivégzi ezt az ősi mesterséget!"

Tiszafüred - Természetvédelem, Tisza-tó, ciánszennyezés, törvény – egy-egy szög a tiszai halászat koporsójába.

Még néhány hónapig, január elsejéig űzheti foglalkozását Balasi József halász, mert 2016-tól kereskedelmi célú halászati engedély nem adható ki Magyarországon – ekképp módosult a halgazdálkodásról szóló törvény idén májusban.

– Mire volt ez jó? Kinek jó ez? Vajon kinek álltunk az útjába? – kesereg joggal a halászat minden csínját-bínját ismerő tiszai halász. – Bár, ha jól belegondolok, lehetne horoggal is halat fogni, mert az is a halászat egyik fajtája… De vége, befejezem! Harmadik generációs halász vagyok a családunkban, de én már nem adtam tovább a tudományunkat. Minek tettem volna! A semmire?

Jutalom a mozijegy

Néhány évtizeddel visszaugrunk az időben. A Balasi családba, a halászunk gyermekkorába. Nagyivánon éltek, és a Darvas-tó adta nekik a megélhetést. Az édesapa, amit tudott a halászatról, az eszközök készítéséről, mindent megtanított a három gyermekének. Hálókészítést, varsakötést és persze azt is, hogy mikor, hol, milyen módon lehet legeredményesebben halat fogni. Télen, amikor csak a lékhalászat volt, jobban jutott idő az eszközök karbantartására, újak készítésére. A három gyermek versenyben kötötte a varsát, a győztes jutalma egy mozijegy volt. Balasi József emlékei szerint már 13 éves korában Poroszlóra hordta a halat eladni. Múltak az évek, évtizedek, aztán Darvas-tóból Kunkápolnási-mocsár lett, és jött a természetvédelem, nemzeti park, madárvilág. Azt mondták nekik, azért nem halászhatnak tovább a tóban, mert zavarja a madarakat. Tudomásul vették, és ezzel meg is szűnt a halászat Nagyivánban. Ám ekkor már Balasi József Tiszafüredhez kötődött. 1963-ban került a városba mint ipari tanuló. Kapcsolata a halászattal akkor sem szakadt meg, hiszen még otthon is tudta folytatni, tanulni a mesterséget, majd később ezt a tevékenységet már teljes egészében Tiszafüreden végezte.

Jött a Tisza-tó

– Halászként kezdtem dolgozni, mert azt szerettem a legjobban, ahhoz értettem leginkább. Vadvízi halász voltam – folytatja az idősödő halfogó. – De már a Tiszán és a folyót kísérő morotvákon. Nagyivánt és a Tisza-menti falvakat láttam el hallal. Hol volt még akkor a Tisza-tó…? Tavak kísérték a folyót, és a mainál sokkal több volt a hal. Halász­eszközökben nem volt változás, akkor is olyan hálókkal, varsákkal fogtam a halat, mint amilyeneknek a készítését megtanultam apámtól. Aztán jött a víztározó, az építkezés. A Valki-morotva majdnem kiszáradt. Emlékszem, pótkocsis traktorokkal hordták a halat, annyi volt. A víztárolóban már nincs annyi hal, mint annak idején a tavakban volt. Nem hiába, a tározó iszaposodik el, és ahol az iszap van, ott nem nevelődik a hal.

– Idővel híre ment, hogy értek a halászati eszközök készítéséhez. Előbb a horgászboltok kerestek, csináljak nekik ezt-azt, majd jöttek a kiállítóhelyek, a múzeumok. Dobóhálókat, kuttyogatókat, varsákat, fanyelű merítőket készítettem nekik. Amelyek a poroszlói ökocentrumban vannak, azokat is én csináltam. Kérdezem a jelenről. Kell-e még az embereknek az ő hala, amikor a szuperek és a hiperek hűtőpultjaiban konyhakészen lehet kapni. Milyen halakat fog, mekkora volt a legnagyobb hala? Friss hal, élő hal, tiszai hal mindig kell – jött a válasz, és azt is megtudom tőle, hogy a varsában egyszer, régen volt egy 53 kilós harcsa, később pedig egy 26 kilós. Majd elkomorodik.

– 2000. február 12-e. Jött a cián. Vártuk. Pontosan tudtuk, hogy mikor lesz itt. Kint voltunk a parton és néztük a vizet. A haltetemek jelezték a ciános víz érkezését, vonulását. És jött… Jelezte a sodorvonalban 3–4 méter szélességben a temérdek dög. A folyónak az a része fehérlett, szürkéllett a haltetemektől. Láttam olyat is, hogy a süllő, ahogy zsákmányt szerez, rabol, kiugrott a vízből, és mire visszacsobbant, már döglött volt. A süllőállományt szinte kivégezte a cián. Egyedül a harcsák bírták valamiért. De azok is döglöttek. Láttak másfél mázsás döglött harcsát is. A cián után két héttel leengedték a Tisza-tavat. Jól csinálták itt a vizesek, a tó valamelyest megmenekült. De a Tisza? Soha nem lesz már olyan, mint amilyen a cián előtt volt. Rozoga a helyzet! Nincs folytatás! Ez a törvény kivégzi ezt az ősi mesterséget! Hogy ez mire volt jó? Kinek volt ez jó? Kinek álltunk az útjába? Nézi merengve az előtte lassan tovahömpölygő Tisza-tavat…

- Kovács Zsolt -