„Nincs mese, át kell menni a falakon!”

Debrecen - Az Ektomorf frontembere, Farkas Zoltán Mezőkovácsházától Los Angelesig jutott el zenekarával. Interjú.

Az 1994-ben a Farkas testvérek, Zoltán és Csaba által alapított mezőkovácsházi Ektomorf hatalmas utat járt be napjainkig. A roma származású zenészek egy dobossal és egy másik gitárossal kiegészülve két évvel később jelentették meg első lemezüket, ám az itthoni áldatlan állapotokat megelégelve 2002-ben Németországba költöztek, ahol egy nagy kiadó, a Nuclear Blast felfedezte őket és szerződést kötött velük. Az évek során Európa-szerte megismerték a zenéjüket, idén pedig egy amerikai turnén is részt vettek. Nemrég nagy sikerű koncertet adtak Debrecenben, ennek apropóján beszélgettünk az énekes-gitáros Farkas Zolival.

Május elején ért véget az Ektomorf háromhetes amerikai turnéja, miként sikerült eljutni a tengerentúlra?

Farkas Zoltán: Egy kinti ügynökünk által jutottunk el Amerikába, ami nem egyszerű feladat egyébként. Sok évvel ezelőtt, amikor kiköltöztünk Németországba, az sem volt könnyed történet, de az Egyesült Államokba eljutni hússzor nehezebb volt és több munkát, illetve pénzt kellett belefektetnünk. Végül a lemezkiadónk megvette a repülőjegyeket, az ügynökünk pedig megszervezte a túrát. Nem túlzás, óriási sikerünk volt az Államokban, február-márciusban vissza is térünk oda. Száz százalékig amerikai közönségnek játszottunk, akiknek teljesen új volt a zenénk. Durva volt látni, ahogyan megélték a bulikat, amit mi csinálunk, az számukra teljesen újdonságnak hatott. A legtöbb ottani zenekar szinte cirkuszi mutatványt visz a színpadra, mindenki beöltözik, maszkot visel, mi pedig felmentünk a deszkákra úgy, ahogyan megérkeztünk és irgalmatlanul nagyot zúztunk. Volt olyan koncertünk, ahol a biztonságiak le akarták állítani a bulit, mert akkora nyomulásba kezdtek a nézők.

Az élet mely területén érték eddig a legnagyobb pofonok a roma származása miatt?

Farkas Zoltán: Minden téren. Az óvodában, a suliban, később a munkahelyemen és persze a párkapcsolataimban is megjelent ez. Ha volt egy barátnőm, általában nem tetszett a szüleinek az, amilyen vagyok. Ez mostanra valamelyest megváltozott, de 15–20 évvel korábban ez nagyon jellemző volt. Előfordult, hogy eltiltották tőlem a szerelmemet. Ugyanígy megéltem ezt a színpadon is. Amikor kijött a Kalyi Jag (Fekete tűz – a szerk.) című lemez, nagyon negatívan álltak hozzá az emberek, most meg azt mondják rá, az a legjobb albumunk. Nem értem, ez akkor miért nem volt jó és most miért tetszik ennyire… Már akkor is felvállaltam a származásomat és ez sokaknak nem tetszett.

Sokszor hallani, Magyarországon mennyire nem lehet boldogulni, virágzik a korrupció, erősödik az intolerancia. Évekig élt külföldön, miként látja ezt?

Farkas Zoltán: Ez nem ország- vagy rendszerfüggő, szerintem mindenhol nagy gondot okoznak az említett negatívumok. Amit összehoztam húsz év alatt a zenében, azt iszonyatos sok munkával tettem. Mindig fel kell állni és menni tovább akkor is, amikor olyat rúgnak beléd, hogy összeesel. Ha meghátrálsz, az a könnyebbik út s az emberek 95 százaléka ezt választja. Nincs mese, át kell menni a falakon! Amikor elkezdtünk 8–10 ember előtt játszani, akkor is le kellett nyomni a show-t, az a valami, nem a telt házas bulik. Olyasmi ez, mint amikor valaki elkezd sportolni, az elején nem lesznek eredményei. Jóval később jönnek a sikerek, addig nagyon kitartónak kell lenni. Ha ez valakiben nincs meg, akkor nem fog semmit elérni. Tehát nem az adott országtól függ, hanem az adott embertől.

Mi az, ami miatt mint egy kályhához, állandóan visszatér Mezőkovácsházára?

Farkas Zoltán: Ott születtem, ott élnek a szüleim és szeretek ott lenni, éppen ezért is rendeztük be a házamban a stúdiónkat. Soha nem költöznék el például Budapestre, egy-két napot szívesen eltöltök a fővárosban, de annyi elég is belőle nekem. Ugyanígy éreztem az amerikai nagyvárosok iránt is: jó volt Los Angelesben vagy Las Vegasban, de ott is jobban tetszettek a kisebb helyek. A vidéki mentalitás közelebb áll hozzám, mint a nagyvárosi.

Szűkebb pátriájában mennyire tartják számon, hogy nemzetközileg elismert zenész lett?

Farkas Zoltán: Nyilván akik a környékünkön élnek, mindannyian ismernek, szokták mondani, ha látnak a tévében vagy az újságokban. Lehet, hogy olyan is van, aki irigy rám, de az nem szól hozzám és én sem hozzá. Pozitív reakciókat vált ki az emberekből, amit csinálunk, sokan büszkék ránk, ez biztos.

Honnan veszi a mindennapokban azt a hihetetlen energiát, amely árad minden megmozdulásából?

Farkas Zoltán: Ez jön belőlem, hiába leszek negyven­éves októberben, ugyanazt az energiát érzem belül, mint tizenévesen. Mindig találok valami izgalmasat a zenében, a turnézásban vagy a lemezkészítésben. Rendkívül fárasztó volt az amerikai koncertkörút, de már alig várom, hogy nekivágjunk Európának. Ősszel pedig jön az új albumunk, ami az eddigi legdurvábbnak ígérkezik.

A brutalitás mellett úgy érzem, pozitív üzenete is van a zenéjüknek, szerintem remekül érzi magát a bőrében.

Farkas Zoltán: Itt van körülöttem a családom, a barátnőm, tehát én sem dühöngök egész nap. Viszont alaptermészetemnél fogva agresszív típus vagyok, persze nem úgy, hogy bárkinek is neki mennék, de tény, ebből táplálkozik ez a muzsika. Nem is tudnék mást játszani. Volt, hogy el akartak vinni más utakra, de sosem sikerült. Úgy látom, hogy az az energia, ami jön a zenénkből, nagyon megfogja a rajongóinkat, akik egyre többen vannak most már itthon is. Erre a muzsikára mindig is szükség lesz, hiszen arról szól, hogy mindenki álljon ki magáért és lázadjon, ha igazságtalanságot észlel. Ez állandóan jelen lesz az életben, hiszen nem mindenki hülye, hogy eltűrje az elnyomást, ha mégis kénytelen ezt tenni, legalább a zene ad nekik reményt. Változó ez, most jól érzem magam, örülök, hogy rengeteg tennivalóm van a zenekar körül. Éppen készülünk egy közös dalra a Cannibal Corpse frontemberével, George Fisherrel, iszonyat kemény lesz!

Ez volna a legfőbb mondanivalója is: merni kell lázadni az igazságtalanság ellen?

Farkas Zoltán: Igen. Mindig is így éltem az életemet és ebből voltak is problémáim, aki így tesz, annak számolnia kell ezzel. A rendszer jobban szereti azt, aki „bekussol”, de szerintem jobb kiállni önmagunkért.

Ha a gyermeke azt mondaná, hogy zenész lesz, mire figyelmeztetné?

Farkas Zoltán: Azzal biztatnám, hogy soha ne adja fel, bármilyen korszak jön és azt se gondolja állandónak, ha nagyon jó periódust él éppen. Amikor nagyon fut a szekér, akkor a legkönnyebb rossz irányba menni. Arra pedig figyeljen, hogy nagyon kevés helyre ossza ki a bizalmát. Ez a pálya tele van buktatókkal, kevesebb a jó dolog, és ha valaki arra rálel, meg kell becsülnie.

A szülei hogyan fogadták, amikor kiderült, több lesz ez, mint kamaszkori zajongás?

Farkas Zoltán: Kezdetben nem tetszett nekik, apám azt szerette volna, ha tűzoltó leszek, mint ő. Ráadásul ők a hatvanas évek zenéit kedvelik, nem értették, hogy mi az, amikor valaki ordít, mint az állat és szét van varrva a teste. Amikor azonban látták, hogy ez számomra halálosan komoly és van is sikere, akkor már teljesen mellettem álltak és állnak azóta is. Az elején nagyon sokan kiröhögtek, amikor azt mondtam, ezt fogom csinálni. Körülöttem már szinte mindenkinek komoly, fix állása volt, én meg mindenféle alkalmi melókat vállaltam el, kórházban takarítottam például, pont azért, hogy zenélhessek, mert ezt egy normális munkahely mellett nem lehet teljes gőzzel csinálni. Már pedig én megmondtam, hogy rockzenész leszek, hála az égnek ez be is jött.

- Tamás Nándor -

Névjegy: Farkas Zoltán, az Ektomorf zenekar gitáros-énekese