Helyi közélet

2015.06.04. 18:02

Minden lánynak fel kell fedeznie saját értékeit

Debrecen - Muszka Gréta rutinos versenyzőként lép a döntőben a kifutóra.

Debrecen - Muszka Gréta rutinos versenyzőként lép a döntőben a kifutóra.A debreceni casting utolsó pillanataira érkezett, mégis bekerült a szerencsés tizenhatba a 19 éves Muszka Gréta, aki tavaly érettségizett a Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskolában, idén pedig már a DE padjait koptatja, matematika és földrajz szakos tanár lesz.

Pozitív tapasztalatok

– 2014 nyarán a szoboszlói Hajdúság szépén, illetve a Miss Alpok Adria megyei döntőjén vettem részt. Igaz helyezést nem értem el, de különdíjat kaptam, emellett pedig rengeteg élménnyel és új ismerettel gazdagodtam. 2015 telén a Fórum Debrecen szépségversenyén próbáltam szerencsét, ahol I. udvarhölgyként szerintem nagyon szép helyezést értem el – válaszolta a családjával élő lány, aki a tanulás mellett modellként és hostessként dolgozik, de természetesen mindig talál időt a sportra is. – Az elmúlt időszakban próbáltam odafigyelni az étkezésemre, emellett rendszeresen eljárok edzeni, futni, biciklizni, és néhány hónapja zumbázni is – részletezte, hogyan készült a válogatóra, hozzátéve: a sport mellett az arc- és a hajápolásra is nagy hagnsúlyt fektet. – Szerintem minden lány különleges és szép, csak meg kell látniuk az egyediségüket. Nem adnék szépségtippet, csak azt, hogy minden lány fedezze fel a saját értékeit – mondta Gréta, aki boldog párkapcsolatban él.

A döntőről szólva úgy fogalmazott, bárhogy is lenne a verseny menete, lennének emberek, akiknek tetszene a végeredmény, illetve akiknek nem. – Szerintem a zsűri úgyis az öt legszebb és legintelligensebb lányt fogja kiválasztani, ez után pedig reméljük, hogy a magyar közönség méltó döntést hoz – mondta, majd hozzátette: úgy érzi, van esélye nyerni. – Számomra ez nem csak egy kislánykori álom, hanem egy cél, amit el kell érni – hangsúlyozta, megjegyezve: ha nem az ő fejére kerül a korona, akkor se csügged.

HBN-SZFÁ


Debrecen - Buglyó Evelin „újoncként” került be a Miss Universe Hungary döntőjébe.


Debrecen - Zákány Vivien gyermekkora óta modellkedik, de eddig még nem indult szépségversenyen.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában