Helyi közélet

2015.06.08. 12:07

Ha a legszebb nem is, de legalább a legsportosabb

Budapest, Debrecen - Sajnos nem jutottak be a finalisták közé a cívisvárosi lányok szombaton.

Budapest, Debrecen - Sajnos nem jutottak be a finalisták közé a cívisvárosi lányok szombaton.

A hétvégén eldőlt, kinek a fejére került a Miss Universe Hungary 2015 versenyben a legszebbnek járó korona. Mint arról beszámoltunk, a 16 döntős között három hajdúsági lány is volt, Buglyó Evelin, Muszka Gréta és Zákány Vivien, akikért szoríthattunk a nagyszabású szombati fináléban. Bár a lányok gyönyörűek voltak, sajnos mégsem sikerült a TOP 5-be kerülniük, így a nézők sem szavazhattak rájuk. A versenyt végül a budapesti Nagy Nikoletta nyerte. Nincs oka azonban a debreceni szépségeknek sem szomorkodni, hiszen számos rendkívüli élménnyel, új barátokkal gazdagodtak, Buglyó Evelin pedig az egyik házi versenyt is megnyerte, holtversenyben a Tarjányi Zsófiával. A Miss Sporty címért hihetetlen küzdelmet vívtak a lányok Katus Attila vezényletével.

– Keményen küzdött mind a két lány, beleadva mindent a győzelemért! Hogy azonban mégis eldőljön a verseny, a végén ütemre kellett szabályos fekvőtámaszokat végrehajtaniuk és az nyert, aki tovább bírta. Evelin maradt alul, el is pityeredett, Zsófi viszont megosztotta vele a Miss Sporty szalagot, így ketten végeztek végül az első helyen – számolt be a világ- és Európa-bajnok sportoló.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában