Helyi közélet

2014.11.06. 13:54

Forró gőzzel az ágyi poloskák ellen

Debrecen - A szúnyoghoz hasonlóan érzéstelenítőt alkalmaznak a csípés előtt.

Debrecen - A szúnyoghoz hasonlóan érzéstelenítőt alkalmaznak a csípés előtt.A múlt héten számoltunk be arról, hogy egy Domokos Lajos utcai tízemeletes társasház alsó szintjeit, körülbelül 20 lakást elleptek az ágyi poloskák. Hiába takarítanak szorgalmasan, irtatnak szakemberrel a lakók, a „hívatlan látogatók” mindig visszatérnek. Az is kiderült, hogy a város valamennyi régi paneles szerkezetű lakótelepe „fertőzött”, egyre több helyen bukkannak fel az éjszaka emberi vérrel táplálkozó, almamag nagyságú élősködők.

A riport megjelenése után többen azzal keresték meg szerkesztőségünket, hogy ők tudják hogyan lehet megszabadulni a poloskáktól. Elsősorban háztartási boltban kapható rovarirtó szereket ajánlottak, melyek neveit a reklám miatt nem közölhetjük.

Fagyasztani, vagy főzni

Ugyanakkor olyan nem szokványos megoldásokat is ajánlottak, mint például a lakás „lefagyasztása”, melynek során kemény mínuszokat állítanak elő bent amit a poloskák nem szeretnek és vagy megfagynak, vagy elmenekülnek. Állítólag ez a módszer drága, de eredményes és Nyugat-Európában egyre több helyen alkalmazzák.

Másik olvasónk ennek az ellenkezőjét javasolta. Az ő lakását is megtámadták az ágyi poloskák, amelyektől egy 130 fokos gőzt előállító gőzborotvával, gyakori porszívózással és a parketta szegőléceinek felszedésével, fertőtlenítésével sikerült megszabadulni. (A poloskák a szegőléc, sőt még a rosszul felragasztott tapéta háta mögé is képesek lerakni petéiket.)

Kitartó

– Az ágyi poloskák a bolhákhoz, csótányokhoz hasonló igazi élősködők, melyek valószínűleg több ezer éve együtt élnek az emberrel. Nem a mezőről, erdőből kerültek be a településekre – ismertette a tudomány álláspontját a Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszékének adjunktusa. Földvári Mihály elmondta: az ágyi poloska a házi állatokat nem bántja, csakis emberi vérrel táplálkozik. Vagyis nem a kutyák, macskák terjesztik.

– Általában azután tűnik fel a lakásban miután valaki az utcáról lomtalanításkor bevisz egy ágyat, fotelt. Esetleg kap valahonnan egy régi bútordarabot. Azokon nagy eséllyel vannak kifejlett rovarok, peték – mondta a szakember, akitől azt is megtudtuk, hogy az ágyi poloskák rendkívül kitartóak. Laborkörülmények között a kifejlett egyedek akár egy évig is kibírják táplálék nélkül.

Érzéstelenít

Az is bebizonyosodott, hogy az ágyi poloskák a nőstény szúnyoghoz hasonlóan a vérszívás előtt kevés érzéstelenítőt fecskendeznek be a bőr alá. Ezért nem ébredünk fel rá éjszaka. Ugyanakkor náluk a hímek is támadnak. Érzékelik az ember hőjét és a szén-dioxid szint megváltozását, ekkor másznak elő rejtekhelyükről. Szokásuk egyenes vonalba rendezett 4-5-10 csípést ejteni az áldozaton.

Természetes ellenségük nincs. Mivel a legkisebb repedésekbe is képesek elbújni a rosszul szigetelt, folyamatosan meleg panelházak remek élőhelyek számukra. Amennyiben nem minden érintett lakásban egyszerre védekeznek ellenük, reménytelen a kiirtásuk – jelentette ki az adjunktus.

Az is kiderült, hogy a világ több nagyvárososában elterjedtek, különösen sok van Londonban és New-Yorkban. A 4-5 csillagos szállodákban is előfordulnak.

HBN-OCs


Debrecen – A lakók a lakásszövetkezettől, a szövetkezet a lakóktól várja a megoldást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában