Helyi közélet

2013.05.09. 14:29

A kamara megduplázta a vagyonát

Debrecen - A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tavaly is felelősen gazdálkodott.

Debrecen - A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tavaly is felelősen gazdálkodott.Bár az új székházat még nem adtuk át, a kamarai vagyon egymilliárd forint fölé nőtt, amióta nem kötelező a tagság. A tagdíj (amit egyébként idén mintegy 40 százalékkal csökkentettünk) még a kötelező regisztrációs díjjal is csupán 30-35 százaléka a kamara működési költségének. Az elmúlt években közel 1,3 milliárd forint pályázati forráshoz jutottunk, aminek azért van különös jelentősége, mert a kamara a működési költsége döntő részét ma már pályázatokból és szolgáltatásokból teremti elő - mondta el Miklóssy Ferenc elnök a kamara küldöttgyűlését követő sajtótájékoztatón.

Lehet még jobban...

A kamarai vezető elmondása szerint idén szeretnének hozzájárulni a vállalkozások versenyképességének a javításához, valamint arra törekednek, hogy a jogszabályok által rájuk rótt feladatokat még színvonalasabban lássa el a szakmai apparátus. - A szakképzés terén a gyakorlat előtérbe helyezésével próbálunk előbbre lépni azért, hogy a szakmunka társadalmi elfogadottsága érezhetően javuljon - jelentette ki.

Akarják a partnerséget

Miklóssy Ferenc fontosnak tartja, hogy a kkv-szektorban is teret nyerjen az innovatív és globalizált gondolkodás. - A kamara akarhat segíteni, ha a másik oldalról nincs meg erre a fogadókészség. Sajnos, a hazai vállalkozások továbbra is elég passzívak az alkalmazkodási képesség tekintetében. Senki nem várhatja, hogy a sültgalamb majd a szájába repül, az eredményekért a maga területén mindenkinek tenni kell - mondta.

HBN


A Sesztina-díjat idén Nagy János, a Medicor Kéziműszer Zrt. termelési igazgatója kapta. A küldöttgyűlést követően köszöntötték a Szakma Kiváló Tanulója országos versenyen résztvett és helyezést elért diákokat és felkészítő tanáraikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában