Helyi közélet

2008.10.22. 07:53

Katona is rabolhatott Debrecenben

<p>Újabb két férfit fogtak el kedden a májusi malomparki fegyveres rablás miatt, így a gyanúsítottak száma négyre emelkedett – jelentette be sajtótájékoztató keretében Fekete Csaba ezredes, megyei rendőr-főkapitány.</p>

Mivel a most elfogottak egyike szerződéses katona, a nyomozást a katonai ügyészség folytatja. A nyomozók a nyár derekán figyeltek fel rájuk, és a rablás helyszínén hátramaradt DNS-minta komoly segítségükre volt a bűncselekmény felderítésében.
A 20-26 év közötti monostorpályi férfiak vallomásából kiderült, hogy jó előre felkészültek az esetleges fegyverhasználtra, ami végül be is következett. A büntetőeljárás nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanújával folyik ellenük.

Tettükért legkevesebb tíz év szabadságvesztés jár, de akár életfogytiglan is kiszabható. A debreceni bevásárlóközpont hátsó bejáratánál mellbe lőtt 46 éves vagyonőr azóta felépült életveszélyes sérüléséből.


 

Elõzmény: malomparki rablás- újabb gyanúsított

Újabb személyt, egy húsz éves férfit vett õrizetbe a rendõrség Debrecenben kedden a május 19-ei malomparki fegyveres rablással összefüggésben – közölte kedden Sápi Tibor, a megyei rendõr-fõkapitányság szóvivõje.

Mint emléketes, a bevásárlóközpont hátsó bejáratánál, az esti órákban elkövetett bûncselekmény során mellbe lõttek egy pénzszállítót, aki életveszélyesen megsérült. A rendõrség augusztus végén már elfogott egy 25 éves monostorpályi férfit, akinek a DNS-mintáját megtalálták a helyszínen talált tárgyakon. Õ azóta is elõzetes letartóztatásban van.

A hatóság két héttel a rablás után számolt be arról, hogy egy puskára és egy karláncra bukkantak a szomszédos, volt ifjúsági park területén. Bár a rendõrség a nyomozás érdekében egyelõre nem kívánt belemenni a részletekbe, könnyen elképzelhetõ, hogy errõl az elhanyagolt, fás-bokros területrõl lõttek. Ami bizonyos: a fegyverszakértõ megállapítása alapján kispuskából tüzeltek.

A 46 éves pénzszállító júniusban térhetett haza a kórházból.

A rablás során két pénzszállító vagyonõrt támadtak meg a hátsó bejáratánál. Páncélozott gépkocsijukkal a szokott idõpontban, a szokott helyre érkeztek az aznapi bevételért. Egyikük bement a pénzért, társa az autóban maradt. Kifelé jövet lõttek rá, amikor elhagyta a fotocellás ajtót. Egy feketeruhás rabló termett az összeesõ sérült mellett, és felkapta a pénzestáskát. A volán mögött maradt pénzszállító azonban megakadályozta a menekülésben: hátramenetben elsodorta a támadót, aki ijedtében – a zsákmány nélkül – elszaladt.

A sofõr látta, hogy egy másik fekete ruhás alak várakozott a parknál. A rendõrség késõbbi közlései arra utaltak, hogy a bûnözõk még többen is lehettek. A rendõrség nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanújával nyomoz vele, és társaival szemben. A félmilliós nyomravezetõi díjat visszavonták.

FRISS BÛNÜGYI HÍREK

 

 

  • Fegyveres támadás Debrecenben Fegyveres támadás Debrecenben 2008.05.20.
  • Pénzszállítórablás Debrecenben
  • Önbíráskodás Sárándon
  • Taxis akadályozott meg rablást Debrecenben
  • Nem segített az elütött lánynak
  • Hogy lopnak a hipermarketekbõl?
  • Kerékpárút-fejlesztés Debrecenben
  • Mérgezõ növény a Nagyerdõn
  • Debrecen: idõs bácsi zaklatta a fiatal lányt
  • Nagyerdõ: a fû helyére beton kerül?
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában