Mindig valaki más a hibás

Az ismert pszichiáter úgy véli, ma a legtöbb embernek nagyon kevés önbizalma van; mértékét leginkább váratlan szituációkban lehet lemérni, megfigyelve, milyen rugalmasan és gyorsan reagálunk?
Csernus páciensei példájával igazolta, hogy lehetséges és semmilyen életkorban sem késő változtatni életünkön. Felidézte azt a hölgyet, aki 55 évesen szokott le a nyugtatókról és azt a férfit, aki kimondta: hiteltelen apja voltam a lányomnak.
– Ők feltették a kérdést: hogyan lehetne helyrehozni amit elrontottam?

De a fájdalom jobban tudatosít, mint az öröm, el kell fogadnunk – magyarázta a pszichodoki, aki ezúttal senkire sem pirított rá hogy „bevállaja-e”; olykor szinte halkan beszélt. – A fejlődés akadálya, ha tudom, hogy rossz amit teszek, de még nem süllyedtem elég mélyre.

Eleinte finom intő jelek majd kisebb és nagyobb pofonok jönnek. Még később mentális problémák, ilyesmivel mára a 18 évesek egyharmada küzd! Végül – genetikus hajlamainknak megfelelő – testi betegségek jelennek meg – sorolta a pszichiáter.
Gyávaság

Bemutatta a folyamatot, ahogyan az önbizalomhiányos ember meg akar felelni másoknak, a szeretetmorzsákért megalázkodik, s lassan elveszíti önmagát. Néhány kijózanító mondat az orvostól az első szomatikus tünetek megjelenésekor jobb lenne, mint a gyógyszer – véli a népszerű orvos.
– Az emberek döntő része függ a félelmeitől, melyek erősebbek nála – jelentette ki Csernus. – Hagyja magát, nem meri kimondani ami benne van, behódol a félelemnek. Nézzük meg az utcán a járókelőket, hogyan sétálnak! Testtartásuk görnyedt, aki mosolyog, még ki is nézik! A legtöbb nőnek lóg a válla, előregörnyed. Aki büszke, az kihúzza magát, kiemeli melleit, a nőiesség jelképét!

– Érzelmi sikerélmény az, ha egy megmérettetésbe bele merek lépni. Kicsi élmény, ha a villamoson meglöknek és ezért szólok, igazi nagy, ha azt mondom a páromnak: nem tűröm, hogy így bánj velem tovább, az én hibám, hogy eddig hagytam, de tovább nem fogom!

Mindezt persze nyugodtan, halkan. Ilyenkor nem a párommal, hanem a félelmeimmel állok szemben és a tét az, hogy ki dobja fel a labdát? Mert azt a labdát nem lehet leütni, amit én nem dobok fel! – jegyezte meg a pszichiáter. – Egy nagy megmérettetés valamennyiünkre vár: a halál. Amikor közeleg az idő, tudjuk, hogy meg fogunk halni és számbavesszük, hogy beletettük-e az életünkbe azt, amit beletehettünk?

– Mindenkinek a maga dolga, hogy a kiszabott rövid időt hogyan szúrja el vagy nem szúrja el! A gyáva mindig másra tolja a felelősséget, másra mutogat, másra ordít, de magára haragszik, mert nem mer döntést hozni – mondta Csernus hozzátéve, hogy valamikor ő is gyáva volt, ezt a tulajdonságot otthon tanulta el. – Az élethez éberség szükséges: adott helyzetben észrevenni, hogyan lépjek. Ha a félelem nyer, az ember veszít – arra a napra. De holnap újra meg lehet próbálni győzni. Tét a méltóság. Hogy nap végén bele tudjak nézni a saját szemembe.