Állampolgári kötelezettség? Van értelme?

„Szeretném önökkel és az olvasókkal megosztani a ma reggel velem történteket. November 29-én 6 órakor a Kardos utcán, éppen a munkába tartottam, amikor egy cipőre lettem figyelmes.

Tovább néztem és egy, a földön fekvő, mozdulatlan, félig levetkőztetett férfi feküdt ott. Rémülten odébb lépve, hívtam a mentőket. Megjegyzem, az utca reggel hat órakor még elég sötét és kihalt, főleg egy védtelen nő számára. A mentő diszpécserének elmondtam a látottakat, mire azt mondta, hogy menjek oda és nézzem meg, él-e vagy elájult.
Rémülten közöltem vele, hogy nő létemre, sötétben a kihalt utcán nem szívesen tennék ilyet. Tudatta velem, igazam van, de ez állampolgári kötelességem. Úgy éreztem, ennek eleget tettem, amikor felhívtam a 104-et. Válasza az volt, maradjak a helyszínen és várjak a mentőre.

Nem tudtam eleget tenni, mivel munkába igyekeztem, ezért elkérte az adataimat, a telefonszámomat és a válasz ez volt: „megpróbál egy kocsit küldeni”.
Reggel 7 órakor a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni, ezért ismét felhívtam a 104-et.

Érdeklődtem: hogy még időben tudtam-e értesíteni a mentőszolgálatot? Kérdésemre modortalan hangnemben érdekes választ kaptam: régen volt 6 óra és nézzem meg, hogy ott van-e még a férfi. Mire én meglepődve kérdeztem: egyáltalán kiment-e a mentő a helyszínre?

A maga stílusában a következőt válaszolta: műszakváltás történt, nem tudja, miről is van szó pontosan, és különben is ne foglaljam le a telefonvonalat, majd letette a kagylót.
Úgy érzem, ilyen hozzáállás mellett nemigen van értelme legközelebb segíteni embertársaimon, ha az illetékes szervek félvállról vesznek dolgokat” – fejezte be levelét debreceni olvasónk.