Elképesztő

2024.03.23. 10:10

Tanulság mindenkinek: elmesélte egy nő, hogyan zsebelték ki a debreceni buszon

Táskából lopták el a nő tárcáját, a kártyájáról ezután többször is megpróbáltak pénzt felvenni.

Haon.hu

A nő leszállás után vette észre, hogy nincs meg a pénztárcája

Forrás: illusztráció / Napló-archív

Ellophatták egy 67 éves nő pénztárcáját az egyik debreceni buszon, a történtekről az áldozat a Metropolnak nyilatkozott részletesen. A nő a húsvéti bevásárlást követően szállt fel a 12-es buszra még kedden délelőtt, viszont a leszállás után nem sokkal már nem volt meg a tárcája.

Fontos, hogy mindenki tudjon róla, hogy milyen emberek járnak közöttünk

– kezdte a történetet.

– Elmentem vásárolni húsvétra, és amikor fizettem, akkor a kezemben volt még a pénztárcám, amit végül beleraktam a nagy pakolós táskámba. Azt a vállamra vettem, majd azt a táskát is, amiben az étel volt. Kimentem a buszmegállóba, és a 12-es járatra felszálltam 10 óra 30 perckor. A klinikákig szerettem volna utazni, ahol még dolgom volt. A középső ajtón szálltam fel, majd leültem, háttal az ajtónak. A szélső ülésen foglaltam helyet és a vállamon voltak a táskák.

Utazás közben éreztem, hogy valaki nekimegy a táskámnak, így azt, amiben az étel volt, az ölembe vettem, de amiben a pénztárca volt, az a vállamon maradt. Miután leszálltam, benéztem még egy üzletbe és ott derült ki, hogy nincs meg a pénztárcám. Ekkor hasított belém a felismerés, hogy kizsebeltek

osztotta meg a nő, aki ezután felhívta a lányát, és együtt telefonálták végig a boltokat, de senki nem találta meg a tárcát.

– Ekkor már biztos voltam benne, hogy a buszon valaki benyúlt a táskámba és leszállt vele. Elkezdtem letiltani a bankkártyámat, ami közben kaptam egy SMS-t. Azt írták, hogy sikertelen pénzfelvétel történt először 150, majd 40 ezer forintról. Még jó, hogy nem tartottam nagy pénzt a kártyámon, illetve szerencse, hogy nem fértek hozzá – részletezte az áldozat. A pénztárcában egyébként iratok voltak és nagyjából 10 ezer forint készpénz.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában