Kék hírek

2023.10.17. 08:19

Betondarabbal raboltak ki egy konyári nénit, még az apróját is elvitték

A vádlott pár nap alatt több bűncselekményt is elkövetett a településen, hosszú évekre fegyházba kerülhet.

Haon.hu

Súlyosabban minősülő rablás és lopás miatt emeltek vádat egy férfival szemben, aki Konyáron néhány nap alatt több bűncselekményt is elkövetett, közölte a vármegyei főügyészség.

A vádirat szerint a férfi idén május 17-én délután ittasan bemászott egy konyári ház udvarára.

Az ott lakó idős asszony épp kerti munkát végzett, amikor az elkövető mögé lépett, átkarolta, és hogy ne tudjon segítséget hívni, befogta a száját. Ezután pénzt követelt a nőtől, közben egy kezében tartott, éles betondarabbal megfenyegette, ha kiabál, és nem ad pénzt, akkor megszúrja.

Konyár rablás
Forrás: ügyészség

A nő közöte, hogy ad pénzt, ha a férfi nem bántja, és nem megy be a házba, majd mindketten a bejárathoz mentek. Az asszony bement a házba a pénztárcájáért, közben az elkövető belépett az előszobába, és amikor a sértett kiment, a férfi kivette a tárcából a papírpénzeket, majd kérésére a sértett az aprópénzt is átadta, majd a tettes távozott a házból. A vádlott összesen 3.900 forint kárt okozott az asszonynak, aki a berettyóújfalui rendőrség nyomozása során kérte annak megtérítését – áll a közleményben.

Konyár rablás
Forrás: ügyészség

Az elkövető emellett több lopást is elkövetett. A rablás napjának hajnalán egy helyi presszóba tört be a raktár rácsos ablakán keresztül, 62 ezer forint értékben vitt el élelmiszert és szeszes italokat.

A férfi aznap este egy konyári házba is betört. Benyomta a bejárati ajtót, és a házból különböző szerszámgépeket vitt el. Két nappal később visszament a házhoz, és mivel a sértett még nem csináltatta meg a feltört zárat, a nyitott ajtón keresztül bement a házba, ahonnan tisztálkodószereket és élelmiszert vitt el. Tettével összesen több mint 133 ezer forint kárt okozott, amiből 94 ezer forint lefoglalás útján megtérült.

A Berettyóújfalui Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő, tettét beismerő férfit súlyosabban minősül rablás és két rendbeli lopás bűntettével vádolja. Vádiratában a törvényi feltételek fennállása esetén 7 év fegyházbüntetés és 7 év közügyektől eltiltás kiszabására, továbbá arra tett indítványt, hogy a Berettyóújfalui Járásbíróság kötelezze a kirabolt asszony kárának megtérítésére, a lopásokkal okozott kár erejéig pedig rendeljen el vagyonelkobzást.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában