Lezárt ügy

2022.06.09. 13:08

Hamar a rendőrség horgára akadt a pecabotlopással gyanúsított férfi

A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Forrás: police.hu

Egy berettyóújfalui férfi tett bejelentést a rendőrségre február 6-án arról, hogy házának melléképületébe betörtek, és onnan horgászbotokat loptak el. Az egyenruhások a jelzést követően azonnal a helyszínre mentek, adatot gyűjtöttek, tanúkat hallgattak meg, amely eredményeként rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt. A helyi lakost másnap elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Beismerő vallomást tett - írja a police.hu

Mint kiderült, a férfi a lopott zsákmány egy részét eladta, a többi botot pedig az otthonában rejtette el. Az eljárás során a több mint 100 ezer forint összértékű pecabotok visszakerültek eredeti tulajdonosához.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában