Elfajult a vita

2020.05.12. 14:34

Baseballütővel verette szét volt üzlettársa autóját egy férfi Debrecenben

Tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzést a bíróság annak egy hajdúhadházi férfi ügyében, aki egy elszámolási vitát követően rábírta egyik társát, hogy baseball ütővel verje szét a sértett autóját – közölte honlapján a Debreceni Törvényszék.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

Büntetővégzésével a bíróság felbújtóként elkövetett rongálás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, akit 300 óra közérdekű munkára ítélt, továbbá kötelezte arra, hogy kártérítés címén 820 ezer forintot és ennek törvényes mértékű kamatát fizesse meg a sértett részére.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a 30 éves hajdúhadházi férfi és a sértett korábban üzleti kapcsolatban álltak egymással, a vádlott a férfi alvállalkozója volt. A felek között elszámolási vita alakult ki, amelyet követően a vádlott a sértett telefonjára a bűncselekmény elkövetését megelőzően fenyegető üzeneteket küldött. A vádlott 2018. május 6-án 0 óra 50 perc körül ismeretlen társát – akit az eljárás során nem lehetett azonosítani – rábírta arra, hogy menjenek el a sértetthez. A vádlott és társa taxival érkeztek a sértett debreceni házához. A járműből kiszállva az ismeretlen férfi egy baseball ütővel betörte az ott parkoló terepjáró szélvédőjét, oldalablakait, két visszapillantótükrét és egy keresőlámpát, majd a ház kaputelefonjának külső egységét is megrongálta. A vádlott az egyik szomszéd telke előtt várakozott, és figyelte a rongálást, valamint azt, hogy látja-e őket valaki. A sértett és felesége felébredtek a zajra, értesítették a rendőrséget, majd kikopogtattak az ablakon, mire a vádlott és társa elhagyták az helyszínt – részletezi honlapján a Debreceni Törvényszék.

A 2020. március 4-én meghozott büntetővégzés ellen nincs helye fellebbezésnek, de a kézbesítésétől számított 8 napon belül tárgyalás tartását lehetett volna kérni. A döntést az ügyészség és a vádlott is tudomásul vette, így az a napokban jogerőre emelkedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában