Ingatlan

2024.03.11. 10:36

Továbbra is Debrecen a legdrágább vármegyeszékhely – ennyi most az átlagos négyzetméterár

A legolcsóbb vármegyeszékhely közel háromszorosa.

Haon.hu

Társasház a debreceni Fényes udvarban

Forrás: Napló-archív

Folytatódik az élénkülés a múlt évben gyengén teljesítő lakáspiacon az ingatlan.com legfrissebb, februári lakásárindexe szerint, amely az országos lakáspiac árváltozását mutatja be. Emellett az elemzés ismerteti a március első hetére jellemző átlagos négyzetméterárakat budapesti kerületenként és vármegyeszékhelyenként. 

Kiugró régiók, nyitott kérdések

„Az országos ingatlan.com lakásárindex februárban 2,6 százalékos éves drágulást mutat, havi szinten pedig 1,5 százalékos volt az áremelkedés. A kereslet és az árak alakulása alapján látszik, hogy kimozdult a tavalyi holtpontról az ingatlanpiac. Az éves drágulási ütem alapján a nyugat-magyarországi régióban volt a legnagyobb mértékű az emelkedés, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala vármegyében ugyanis átlagosan 8,1 százalékkal nőttek az árak tavaly februárhoz képest. Budapesten az országos árindexhez hasonlóan 2,6 százalékos volt az éves áremelkedés üteme” - mondta Balogh László, a szakportál vezető gazdasági szakértője.

A budapesti havi drágulás üteme februárban 0,6 százalékra lassult a januári 1,8 százalékról. „Januárhoz viszonyítva az észak-magyarországi régióban volt a legjelentősebb az áremelkedés, elérte a 4 százalékot. Ez azonban nem kiugró drágulás, hanem korrekció, mert a lakásárak most ugyanott vannak, ahol tavaly márciusban” - értékelt a szakértő. Mivel az év első hónapjaira általában jellemző az ingatlanárak emelkedése, ezért a szakember szerint nagy kérdés, hogy kitart-e a lendület 2024 hátralévő hónapjaiban is.

Balogh László azt is hozzátette: 

Idén lassú és enyhe áremelkedésre számítunk a lakáspiacon, a jelentős és robbanásszerű drágulás egyelőre kizárt. Lehetnek lokációk, térségek, ahol az országos átlagnál nagyobb növekedés lesz mind az árakban mind pedig az adásvételekben. Összességében a lakáspiaci forgalomban várható komolyabb, 20-25 százalékos bővülés, ami 125-130 ezer adásvételt jelenthet 2024-ben.

Budapesten belül kétszeres, a nagyvárosoknál háromszoros különbségek a lakásárakban

A lakásárindex adatai mellett az ingatlan.com elemzése a használt lakások legfrissebb, március első hetére jellemző árait is felsorolja.

Budapesten az átlagos négyzetméterár 922 ezer forint. Az V. kerület a legdrágább 1,57 milliós négyzetméterárral, a második az I., a harmadik pedig a II. kerület 1,37, illetve 1,27 milliós összeggel. A legolcsóbb kerület a XXI. a maga 695 ezer forintos árával. Utána következik XX. és a XXIII. kerület 696 ezer és 720 ezer forinttal.

A vármegyeszékhelyek piacán továbbra is Debrecen, Veszprém és Győr vezeti a toplistát, sorrendben 785 ezer, 766 ezer és 750 ezer forintos átlagos négyzetméterárral.

Szegeden, Székesfehérváron, Kecskeméten, Tatabányán és Szolnokon 453-713 ezer forint a jellemző. A legolcsóbb vármegyeszékhelyeken közel harmadakkora árakkal találkozhatnak a vevők, mint a legdrágábbakban. Ezek közé tartozik Salgótarján, Miskolc és Békéscsaba, ahol március elején 277-425 ezer forintért kínálták a tulajdonosok a használt lakások négyzetméterét. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában