Összegzés

2023.08.20. 20:13

Sikeres volt az idei Farmer Expo, több mint harmincezren keresték fel

Négy nap alatt több mint harmincezren keresték fel a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán a 2023-as Farmer Expót.

Haon.hu

Forrás: Napló-archív

Vaszkó László a vásárzárást követően vasárnap este az MTI-nek elmondta: érzékelhető volt a termelői bizonytalanság a jövőt illetően, elsősorban amiatt, hogy nagy mennyiségű, olcsó ukrán gabona áraszthatja el az európai piacokat, ami kilátástalan helyzetbe hozhatja a magyar gazdákat.

A szakmai konferenciákon, kerekasztal-beszélgetéseken arról cseréltek véleményt a résztvevők, min kell változtatni, hogy versenyképesebb legyen a magyar mezőgazdaság, ne kerüljön veszélybe a gazdák megélhetése, a magyar emberek pedig hozzájuthassanak a jó minőségű magyar termékekhez – közölte a szakember.

Vaszkó László az ágazat jövőjébe vetett bizalom jeleként értékelte, hogy számos üzletkötés is létrejött az expón, elsősorban modern mezőgazdasági gépek találtak gazdára. Hozzátette: nagy számban voltak jelen az expón külföldi - mások mellett szlovák, lengyel, cseh - szakemberek, akik a magyar gazdákkal keresték az együttműködést.

A szakmai tanácskozásokon a növénytermesztők körében megfogalmazódott az igény a rendszerezett tudásra, ugyanis, mint többen jelezték, átfogó, rendszerezett szaktanácsadás még nem elérhető Magyarországon – mondta a vásárigazgató.

Kitért arra, hogy az idei expón már megjelent az új generáció, amely a jövőben továbbviszi szülei mezőgazdasági vállalkozását, és megkezdődött a kapcsolatfelvétel a fiatal gazdák között.

Vaszkó László összegzésében sikeresnek nevezte az idei Farmer Expót, amelyen csaknem háromszáz kiállító jelent meg.

Beszámolt arról, hogy a közönségprogramok is teltházasok voltak. Az idén sok gyerek is ellátogatott szüleivel a vásárba, az ő érdeklődésüket az állatbemutatók mellett a leginkább a gigantikus méretű mezőgazdasági gépek váltották ki, amelyekre fel is mászhattak – közölte a vásárigazgató.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában