A szakértőt kérdeztük

2023.01.26. 11:30

Ennyibe kerülnek most az albérletek Debrecenben, de nem mindegy, hol bérlünk

Csaknem 40 százalékkal olcsóbban jutunk albérlethez Hajdúszoboszlón és Balmazújvároson.

A debreceni ingatlanárak felől érdeklődtünk a szakembernél

Forrás: Napló-archív

Közismert tény, az elmúlt évben nagyot nőtt az albérlők száma az ingatlanvásárlóékkal szemben, azonban korántsem biztos, hogy hosszú ideig marad ez a tendencia – fogalmazott a Haon érdeklődésére Gór Péter, a Debreceni Ingatlaniroda irodavezetője.

Országosan többnyire még mindig az látszik, hogy az emberek nem igazán akarnak manapság hosszútávú elköteleződéseket és nagyobb pénzkiadásokat megkockáztatni. Sokan úgy tartják, leginkább a fiatalabb korosztály, hogy sokkal egyszerűbb bérelni, mint vásárolni. Ennek ellenére úgy vélem, ami hazánkban a legtöbb nagyvárosra igaz, az nem biztos, hogy Debrecen és környékére is 

– emelte ki. Hozzátette, az viszont biztos, hogy a kiadó albérletek megsokszorozódnak, viszont a rájuk pályázó bérjelöltek is. Megjelentek a már épülő debreceni BMW-gyár külföldi dolgozói is, akik szintén albérletek után kutatnak. 

– Az elmúlt időszakban csaknem 20 százalékos emelés történt Debrecenben, továbbá megjelentek a luxuskategóriás ingatlanok – nyomatékosított. 

Mint részletezte, egy másfél szobás lakást 90 és 235 ezer forint között bérelhetünk. Míg egy kétszobás lakásnak a havi bérlése 100 ezer forinttól egészen 500 ezer forintig is alakulhat. A háromszobás lakások havi bérletára pedig 130 ezer forint és 800 ezer forint közé tehető. A családi házak csaknem 150 ezer forinttól egészen 2 millió forintig bérelhetők.

Gór Péter elmondta, ha szobát bérlünk, akkor 40 ezertől olyan 80 ezer forintig áldozunk rá, míg a külföldiek valamennyivel többet: 60 ezertől körülbelül 100-110 ezer forintot adnak egy szobáért havonta. Mindemellett úgy fogalmazott, már nemcsak a magyarokra, hanem a külföldiekre is jellemző, hogy többen bérelnek egy ingatlant. – Ha a környező településeket (Hajdúszoboszló, Balmazújváros, Hajdúböszörmény stb.) nézzük, akkor azt tudom elmondani, hogy a debreceni árakhoz képest hozzávetőleg 40 százalékkal olcsóbban tudunk albérlethez jutni – tájékoztatott.

Az ingatlanszakértő rámutatott arra is, hogy mindenhol emelkedtek az albérletárak. Ide sorolta a Nagyerdőt és környékét, illetve a belvárost is. Talán jobb áron lehet albérletet találni a Tócóskertben és a Fényes udvarban. – Ahogyan azt korábban említettem, nem minden igaz ránk, ami Budapestre és a többi városra, hiszen nálunk élénkült a piac az ingatlanvásárlások terén. Ismét megjelentek a befektetők a piacon. Ezzel szemben egyre kevesebben kezdenek bele újabb építésű ingatlanokba, ami mindenképpen befolyásolja a piacot: ha nincs új, akkor a 2-3 éves ingatlanokára megugrik – fűzte hozzá. 

NE

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában