2017.08.11. 12:17

Tűzoltásra sincs pénzük a vízműveknek

Debrecen - Az évtizedek óta elhanyagolt víziközműrendszereket fel kell(ene) újítani.

Egy 14 oldalas dokumentum került ki a napokban az atlatszo.hu-ra, mely a hazai víziközműrendszerek és -szolgáltatók helyzetével foglalkozik, illetve elnagyoltan valamiféle stratégiát is megpróbál felvázolni. Többek közt arról ír, hogy az ágazat pénzügyileg nehéz helyzetben van (például a különadók és – finoman céloz rá – a rezsicsökkentés miatt), illetve az infrastruktúra igencsak leromlott állapotú.

Ányos Józsefet, a Debreceni Vízmű Zrt. (a továbbiakban: DVM – A szerk.) vezérigazgatóját arról kérdeztük, mennyire fest valós képet a helyenként súlyos állításokat tartalmazó elemzés: ő összességében reálisnak, ám magyarázatra szorulónak tartja az abban foglaltakat, s többnyire a DVM példáján keresztül tudja érzékeltetni, hogyan kell érteni egyik-másik megállapítást. Elöljáróban leszögezi: a DVM a víziközműcégek között átlag fölött teljesít, de itt sem rózsás a helyzet.

– A dokumentum a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízása alapján készült, egy munkabizottság megbeszélésének eredménye, melyen az NFM, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és a Megyei Jogú Várok Szövetsége vett részt – mondta Ányos József, aki maga már 10 oldalas véleményezést írt az elemzéshez. Hangsúlyozta: az NFM érzékeli, hogy problémák vannak az ágazatban, és ezeket akarta megvizsgálni, ezért jött létre az irat, ami állapotfelmérés és elemzés, javaslatokkal együtt. A sajtó a legizgalmasabb részeket emelte ki, de nem a fő problémára figyelt: hogy mennyi pénz kellene az ágazatba, hogyan teremtenék ezt elő, és hogyan költenék el. Igaz, maguk a dokumentum által felvetett megoldási javaslatok is kicsit olyanok, mint a szegény asszony vacsorája: összekaparta, amit a kamrában talált, megfőzte, de az étel senkinek sem ízlik…

Nem gondoltak a jövőre

– A DVM 33 települést érintő szolgáltatási területén évente 400 millió forinttal mérséklődött az árbevétel a 10 százalékos rezsidíjcsökkentés hatására. 270 millió forintot fizetünk be a központi költségvetésbe közműadó címen, és 70 millió forintot felügyeleti díjként. Mindezt úgy, hogy nem voltak benne abban a költségstruktúrában, amivel 2012-ben befagyasztották a vízdíjakat (2013 nyarától jött a rezsicsökkentés, majd 2013-tól az említett két adó). Így a DVM gazdálkodási feltételei éves szinten 700 millió forinttal romlottak – összegez az igazgató, hozzátéve, hogy ez a fajta terhelés az egész víziközmű-ágazatban jellemző. A szektor összes befizetése évi 14 milliárd forint, ami a vízdíjakban nincs benne, ez a teljes árbevétel körülbelül 5,5 százaléka. A rezsidíjcsökkentés ágazati szinten 7,5 százalékos bevételkiesést jelent, az említett adókkal együtt pedig 12-13 százaléknyi gazdasági potenciálromlást. Ekkora nyereség nem volt korábban az ágazatban, tehát önmagában is veszteséget okoz – hangsúlyozza Ányos József. Ugyanakkor, mondja, ha visszakapnák ezt a pénzt, akkor sem tudná megoldani a legsúlyosabb problémákat: a rekonstrukciós igényt és a bérfeszültséget.

Tudni kell, hogy rekonstrukciós forrás lényegében sosem volt: az 1960-as évektől kezdve nincs fedezet rá. Gyakorlatilag felmérték, mennyit bír kifizetni a lakosság, és annyi vízdíjat szedtek, nem törődve azzal, hogy egyszer majd fel kell újítani az infrastruktúrát. A rendszerváltás után, elsősorban az önkormányzati tulajdonú cégek gondoltak erre, akik költségalapon gazdálkodtak. – E szempontból a DVM viszonylag jól áll, mi korábbi évektől kezdve 1 milliárd forintot képzünk évente erre a célra, ami egyébként még mindig nem elég. Már csak azért sem, mert hiába számoljuk az amortizációt az alapján, hogy a hatvanas években mi mennyibe került, mostanra az infláció miatt tízszer annyi lenne. A szektorban kialakult helyzetben az állam is hibás: állami tulajdonú létesítmények után nem is kell amortizációs költséget számolni, ennek üzenete, hogy ha majd valamit cserélni kell, adok rá támogatást… – mondta a cégvezető.

Fotó: ÉKN

Vízveszteség

Egyetért az elemzés azon megállapításával, hogy a víziközműrendszereknek mindössze 20 százaléka megfelelő minősítésű, a többi javításra szorul(na). Ez persze becsült adat; az infrastruktúra különböző részei különböző állapotban vannak, egy településen belül is. Debrecenben jobb az arány, 35-40 százalék; vélhetően a kisebb településeknél, régebbi rendszereknél sokkal rosszabb.

Ehhez kapcsolódik a tanulmány azon állítása, hogy a hálózatokban a vízveszteség 26 százalékos. – Ez ijesztően hangzik, de kérdés, mihez képest sok: tíz éve, amikor Székelyudvarhelyen kezdtük a működésünket, 60 százalék volt a hálózati veszteség a vezetékek rossz állapota miatt. Ugyanakkor nem csak az elszivárgó víz van benne: technológiai veszteség, a rendszer mosásakor használt víz, a mérőórák pontatlanságából eredő hiba. Vagyis ez a kitermelt és kiszámlázott víz közti különbözet, ami sohasem lesz nulla; Debrecenben 15 százalék, ez elfogadható mérték. A régi, rossz rendszereknél azonban 35-40 százalék is lehet, ami már nagyon magas szám, mert döntő része valóban elszivárgó víz – magyarázza Ányos József.

A tanulmány azt javasolja, hogy az állam szerezzen többségi tulajdonrészt a társulásokban, mert az önkormányzatoknak nincs pénze a rekonstrukcióra. Csakhogy – áll a dokumentumban – a legveszteségesebb szolgáltatók azok, ahol az állam többségi tulajdonos. – Igaz, mérlegükben nulla eredmény szerepel, mert a központi költségvetésből évi 10-12 milliárd forint támogatást kapnak, és amortizációs kötelezettségük sincs, ami körülbelül még egyszer ennyi összeg lenne. Az önkormányzati többségű tulajdonú cégek kevésbé veszteségesek, a DVM-nek úgy volt 2016-ban 306 millió forint nyeresége (ami egyébként a vízművek között nagyon jónak mondható), hogy a tulajdonostól nem kap támogatást – mondta a vezérigazgató.

Mennyit költhetnénk?

Az elemzés a vízdíj átalakítását is vizsgálja. Modellszámítása szerint a lakosság 5 köbméternyi havi átlagfogyasztás megfizetésével fedezhetné a víziközmű-szolgáltatás egészének költségeit, az efölötti, illetve a nem lakossági felhasználás díja pedig rekonstrukcióra lenne fordítható. Megjegyzi, hogy a szektorban jelentős egyenlőtlenségek vannak földrajzi, demográfiai, kompenzációs és egyéb szempontokból. Ezt Ányos József is hangsúlyozza.

– A vízdíj nagyon bonyolult kérdés. Ma 41 szolgáltató van, de szinte több ezer féle díjszabás, a literenkénti 100 forinttól 1400 forintig. Oka, hogy a legkülönbözőbb körülmények között működnek, például egészen más egy régi infrastruktúrát használva, hegyvidéken eljuttatni a vizet a fogyasztóhoz, mint egy jobb állapotú, nagyvárosi rendszerben. A tanulmány szerint a mostanihoz képest másfélszeres átlagos vízdíj lenne szükséges, de mivel ekkora teherbíró képessége a lakosságnak nincs, mindenképpen támogatásra szorulna az ágazat. Támogatás jelenleg is van, de rendszere nem tükrözi, hogy melyik szolgáltató mennyire van rászorulva – fejtette ki a DVM igazgatója.

Az elemzés szerint 3000 milliárd forintot kellene felújításra költeni, de hosszabb távon („újraépíteni” a rendszert) több mint 5000 milliárdot. Ányos József úgy véli, ezek az összegek inkább az alsó határt jelentik, szerinte a teljes felújításhoz 12-15 ezer milliárd forintra lenne szükség. Ez persze attól is függ, hogy mennyi idő alatt milyen állapotba akarunk hozni egy infrastruktúrát: ha például a DVM évi 1-1,5 milliárd forintot költhetne rekonstrukcióra, 10 év alatt svájci színvonalú rendszert alakítana ki…

- Szőke Tímea -