Helyi gazdaság

2017.01.31. 08:26

Dőltek, borultak a cégek

Budapest - 5500 cégtörlés és 20 százalékos termelés-visszaesés: elmaradt a 2016-os építőipari felfutás.

Budapest - 5500 cégtörlés és 20 százalékos termelés-visszaesés: elmaradt a 2016-os építőipari felfutás.

„A felfutó ingatlanpiac, az alacsony alapkamat és a csok együttesen kedvező táptalajt biztosított az építőipar számára, de ez egyelőre az építőipari statisztikákon kevéssé látszik meg” – mondta Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Több szűnt meg

2016-ban 5 ezer 520 cégtörlés mellett csak 3 ezer 92 cégalapítás történt azt építőiparban, ezzel 49 ezerre csökkent az építőipari cégek száma Magyarországon. A cégszám csökkenése önmagában még nem is lenne akkora probléma, de az, hogy a cégek több mint 10 százalékát törlik az ágazatban egy éven belül, az már komolyabb figyelemre ad okot. „Az építőipar a javuló tendencia ellenére 2016-ban is az ország egyik legfertőzöttebb ágazata volt, a fluktuáció rendkívül magas, a cégek várható élettartama nagyon alacsony” – fogalmazott a jelenség kapcsán az Opten szakértője.

Mindezeket az értékeket – a januártól novemberig tartó időszakot vizsgálva az előző év azonos időszakéhoz képest – közel 20 százalékos termelés visszaeséssel sikerült elérni az ágazatnak.

Megrendelés híján

A visszaesést elsősorban a központi infrastruktúra beruházások visszaesése okozta, de ennél sajnálatosabb az, hogy az épületek építése területén sem látszik egyértelmű javulás még.

Szintén nem sok bizakodásra ad okot az a tény sem, hogy a megszűnésekhez vezető eljárások közel 40 százaléka még mindig felszámolási eljárás, tehát a szektorban a kifizetetlen számlák még mindig komoly problémát jelentenek. „Az ágazatban ugyanakkor kisebb pozitív jelenségeket is megfigyelhettünk már 2016-ban. Az újonnan induló felszámolási eljárások száma csak a fele volt a kifutó felszámolások számának, a cégalapítások pedig 10 százalékkal növekedtek 2015-höz képest” – emelte ki Pertics Richárd. A jelenlegi trendek alapján 2017 már várhatóan jobb év lesz 2016-nál, egyrészt a 2016-ban induló ingatlan fejlesztési projektek várhatóan fokozatosan elkezdik éreztetni hatásukat, másrészt a bázisból kikerülnek a korábbi évek nagyarányú infrastruktúra fejlesztései.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában