2024.03.03. 20:00
Diszkókörkép: Utópiában, Vagonban, erdőben és busz tetején – így buliztunk a ’90-es években Debrecenben
Nemcsak szórakozóhelyek, különleges helyszínek is otthont adtak a legpörgősebb buliknak a cívisvárosban. Ezekre a diszkókra és bulikra te is emlékezhetsz.
A Vágóhíd utcai hatalmas raktárépületben kialakított diszkó, az Utópia helyén ma egy baromfinagyker található
Forrás: Czinege Melinda
Legutóbbi cikkünkben felelevenítettünk néhányat azokból a debreceni helyekből, amelyek a ’90-es évek diszkókorszakát meghatározták. Kalandoztunk a City Dance Clubban, átéltük a katarzist a Hang-Árban, és ismerkedtünk a Flamingóban. Ezúttal egy szűkebb réteg szórakozóhelyeit mutatjuk be, de az is maradjon velünk, aki már akkor sem szerette az elektronikus zenét, mert a helyszínek, a korkép és a szituációk ismerősek lehetnek számára is.
Ilyen ikonikus klub volt az Utópia, ahol talán először éltünk át igazi partiélményt. A Vágóhíd utcai hatalmas raktárépületben kialakított diszkó előtti parkolóban péntek és szombat esténként felsorakoztak az optikailag tuningolt, neoncsövekkel felszerelt Ladák és BMW-k.
A kaszni a németből hozott hangtechnikától rezgett, gazdájuk pedig próbálta a zenét túlüvöltve ámítani a lányokat, hogyan hagyták el az illegális gyorsulási verseny helyszínét, mielőtt a rendőrök még kiértek.
Korszerű diszkó egy „barlang” belsejében
A bejárat előtt a sorban állva valaki egyszer azt mondta, hogy az Utópiát egy gazdag vállalkozó építtette a fiának tizennyolcadik születésnapjára, autót ugyanis minden nagykorúvá vált gyerek kap, diszkót viszont kevesen. Elhittük, de megvontuk a vállunkat, ugyanis sorra kerültünk, és bejutottunk arra a helyre, ami elsőre legalább annyira mély nyomot hagyott, mint az UV-reagens pecsét, amit belépéskor a csuklónkra nyomtak. Ez volt a karszalag elődje. Az bezzeg hamar megszáradt, nem úgy, mint a korlát szerepét betöltő fagerendák. Nyitás környékén vagy nem kötött még meg a festék, vagy a tömegből áradó pára oldotta fel, de azt biztos, hogy alaposan összefogta a kezünket.
Frédi és Béni kőkorszaki világát idéző, barlangszerű kialakítás és csúcstechnikás lézerfények. Legalább ekkora volt a kontraszt a két terem zenei stílusai között is: míg a körbejárható, gigantikus tánctéren a szokásos diszkószámokat pörgette a lemezlovas, a mögötte található kisteremben az ország és Debrecen legjobb house DJ-i pakolták fel az ismeretlen korongokat.
Egy teljesen más világba léptünk a diszkózó tömegből kiszakadva. Ötven ember egy kisebb helyiségben, aki önfeledten táncolt, a lányokon magas talpú szandál helyett sportcipő volt, az emberek nem nézték, hogy táncol a másik, és nem keresték, kivel lehetne szemezni. Csak élveztük a zenét, és örültünk, hogy senki nem akar nyakon borítani sörrel.
Furcsa jelenség volt, hogy a közönség a DJ felé fordul, de egész hamar meg lehetett szokni. Csak abban a történelmi pillanatban néztek egymásra nevetve az emberek, amikor Slam Jr. felrakta Lil Louis French kiss-ét bakeliten: ez az a szám, amiben ének ugyan nincs, de a vokalista lány a zene közepén – hogy is fogalmazzunk – felemelő pillanatokat él át a hálószobában.
Technós élet a ’90-es évek Debrecenében
Az elektronikus zene akkoriban tipegett be a köztudatba, és bár Debrecent sosem tartottuk a gépzene fellegvárának, visszagondolva azért nem voltunk annyira kiéheztetve. A Freee Magazint lapozgatva irigykedtünk, hogy Bristolban vagy New Yorkban milyen partik vannak, mégis a cívisvárosban is létezett egy erős szubkultúra.
Leginkább a techno és a trance tarolt, de az acid és a house is megmozgatott néhány tucat rajongót. Aki részese volt, az tudja: az elektronikus zenének ekkor még volt lelke, volt benne fantázia.
Mivel az Internet ügyetlenül botladozott egy kölcsönbe kapott modemen, két dalt egy éjszaka alatt sikerült letölteni a világhálóról. Sokkal egyszerűbb volt úgynevezett DJ-shoppokban beszerezni azokat a zenéket, amiket a rádióban nem játszottak. Volt néhány szaküzlet Debrecenben, ahol a hang- és fénytechnika bérlése mellett zenét is vásárolhattunk: fülhallgatóval bele lehetett hallgatni egy Minidisc-lejátszón a számokba, és darabonként ötven forintért kimásolhattuk a zenéket a féltve óvott krómos kazettánkra. Így otthon, amíg a magnó be nem kapta a szalagot, újra átélhettük, amit a parketten éreztünk.
Különleges helyszíneken tartottak house partikat Debrecenben
Akkoriban kevésbé voltak jelen a kábítószerek Debrecenben, a kokainról, hasisról, amfetaminról legtöbben Dr. Alban No coke című számából hallottunk. De tény, hogy Rush nemcsak a hangfalból szólt, hanem egyes emberek orrában is kikötött. Tudtuk, hogy sokan bekapdosnak ezt-azt a mosdóban, de akkoriban még nem mertük kipróbálni a drogot. Élveztük a zene monoton módon megnyugtató, kiszámítható lüktetését, és a diszkózenék kopogós basszusa után a szív ritmusára rezgő, mély dübögést.
Az elektronikus zene ugyan sosem vált túl népszerűvé, de számos debreceni vállalkozó meglátta benne a fantáziát. Így élt meg egy egyéjszakás kalandot 1998-ban a Víg-Kend Major területére megszervezett Indepencence day. A fesztivál leginkább arról maradt emlékezetes, hogy a buli közepén sötétségbe borult az erdőspusztai helyszín, mivel a kábelek nem bírták a terhelést, és egy fél órán keresztül nem sikerült áramot lehelni a rendszerbe.
Forrás: Napló-archív
Voltak nagyobb szabadtéri bulik a Vekeri-tó szigetén is, az egyik legkülönlegesebb alkalom az volt, amikor egy hatalmas máglya körül táncoltak az emberek, aminek köszönhetően az izzasztóan pörgős DJ-szettek alatt is szárazak maradhatott mindenki. Sőt, emeletes partibusz is járta Debrecen utcáit, a Coronita citromsárga járata tett néhány kört a belvárosban, majd a Békás-tónál leparkol, és hajnalig bulizhatott a közönség a tetején.
Emlékezetes évek egy Vagonba zárva
Bár az igazán nagy techno bulik minden két hétben Sárándon voltak, az M47-ben, vagy épp más vidéki megadiszkóban, a páros heteken Debrecen is igyekezett betölteni az űrt. Így találtunk a Vagon Pubra a Piac utcából nyíló Amfora-udvarban. A pub egy divatos kifejezés volt olyan kocsmákra, ahová az idősek helyett a fiatal alkoholisták jártak.
Forrás: Czinege Melinda
A Vagon a nevét a berendezése után kapta, a pincehelyiségben lévő asztalokat leselejtezett vonatkocsikból származó, katonazöld ülések szegélyezték, a falra pedig minden egyes asztal mellett ablakokat és tájképeket festettek, így valóban úgy érezhettük magunkat, mintha utazásra indultunk volna.
Nemcsak a technósok helye volt a Vagon, az ismert „beülős” kocsmában a ’90-es években minden debreceni éjszakába járó megfordult, és legalább egyszer megkóstolta a ház specialitását: a mézpálinkát. A kannákban tárolt házi különlegesség édes volt, mint a hétvége és ütős, mint Lovas Lajos DJ-szettjei. Eddie Horse neve Zsíros Zolié mellett akkoriban sűrűn szerepelt az oszlopokra, falakra felragasztott partiplakátokon. Több klubban fellépett, de a Vagonban kéthetente rezidensként zenélt. Ülve senki nem maradt, tánctér híján az asztalon, a vonatüléseken és még a pulton is húzta a nép a Plastic dreamsre vagy a Nighttrainre.
Külön érdekesség, hogy a hely később átalakult, a bulik maradtak, ám a vonatüléseket száműzték, a falakat pedig kreatív módon a sokoldalú Hajdú-bihari Napló számaival tapétázták körbe.
Ha a nosztalgiázó olvasónk esetleg szeretne az egykori Vagon felé sétálni, érdemes tudni, hogy az Amfora-udvar nem létezik többé, már a befelé vezető kapualjat sem lehet megtalálni. Az Arany János és a Miklós utcák közt lévő, egykori bejáratot mára befalazták, és üzlethelyiségként működik. Szerkesztőségünk hozzájutott egy friss fotóhoz, amin látszik, hogy az udvarban lévő Vagon, a szolárium és az étterem helyén ma egy lápos terület található, nyoma sincs a néhai szórakozóhelynek.
Forrás: Olvasói felvétel
Egy korszak zárult le az Utópiában
Bizony, változnak az idők, és ez talán jól is van így. Az Utópia épülete ugyan még megtalálható, ma már baromfiüzlet működik benne. Falai azonban huncutul kacsintanak a régi idők felé, hiszen az egykori diszkó adott otthont az évezred utolsó debreceni techno bulijának. Miután a sárándi M47 néhány nappal a várva várt szilveszteri buli előtt, 1999 decemberében leégett, itt tartották meg a beharangozott rendezvényt. A tragédia miatt némileg keserűn, de mégis előre tekintve éltük át az estét a felejthetetlen párossal: Budai és Tommyboy szokás szerint a legjobbat hozta ki a közönségből.
Az éjféli Himnusz után mi más csendülhetett volna fel, mint a Topazz New Millenium című száma, mely méltó belépő volt az új évezredbe. Még hazaúton, a vakító reggeli napfényben is azt éreztük, beléptünk az ígéretekkel teli új évezredbe. Hittünk abban, hogy az új híd minden pillére áll, amin együtt megyünk, és a túlsó parton egy új kor vár.
A 90-es évek meghatározó, debreceni diszkóiról itt olvashatsz még:
