350 milliós csalással vádolnak egy hajdúsámsoni férfit és társait

350 milliós csalással vádolnak egy hajdúsámsoni férfit és társait
© Illusztráció: Pixabay
Hajdúsámson, Nyíregyháza – Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy hajdúsámsoni férfi és három társa ellen, akik azért kaptak az Európai Uniótól és a Magyar Államtól pénzbeli támogatást, hogy egy új aszaló gépsort szerezzenek be, ehelyett viszont felújítottak egy ’80-as években gyártott berendezést, majd azt hazudták, hogy azt 670 millió forintért újként vásárolták.

A vádirat lényege szerint a hajdúsámsoni férfi 2009-ben társával együtt kifejezetten azért alapított egy kft-t, hogy európai uniós támogatáshoz jusson egy aszaló üzem létrehozásához, azonban a pénz jelentős részét magának akarta megtartani, nem pedig a beruházásra költeni. Megszerzett egy ’80-as években gyártott, használaton kívüli gépsort, majd azt pár millió forintért felújította, és úgy tüntette fel, mintha azt az ő kft-jének megrendelésére frissen gyártották volna le. Egyik társától szerzett 5 millió forintért egy hamis számlát, mely szerint a gépet 670 millió forintért vásárolta, majd a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól megigényelte a támogatást, melynek nagyobb részét az Európai Unió, kisebb részét a Magyar Állam adta. Egy másik társától üzleti tanácsadásról szóló hamis számlákat szerzett, azonban ilyen tanácsadás a valóságban nem történt.

Mivel az aszaló üzem az előírt határidőre nem indult be, ezért a vádlottak valótlan tartalmú gyártási jegyzőkönyvet is készítettek, mely szerint egrest dolgoztak fel, de ez nem volt igaz.

A hamis számlák alapján az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 343.972.000,- forint jogosulatlan támogatást fizetett ki a vádlottaknak, akik ennek csak kisebb részét fordították az üzem beindítására, míg a többi pénzt maguknak tartották meg.

Az ügyész bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat a négy vádlottal szemben, és börtönbüntetés kiszabására, valamint vagyonelkobzás alkalmazására tett indítványt a bíróságnak.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség –



Hajdúsámson.
HAON.HU






hirdetés