Sportnap és képzőművészet Kismarján

Az örömfestészet tárlatmegnyitóján, tavaly nyáron
Az örömfestészet tárlatmegnyitóján, tavaly nyáron - © Fotó: Molnár Péter
Kismarja – Március 15-én pingpongversenyt tartanak, megünneplik a nőnapot, évente kétszer rendeznek bált, előtte persze fellépnek a néptáncosaik, a kultúrájuk csúcsa azonban egy alkotótábor, az örömfestészet, ahogyan kedvesen nevezik a művészek találkozóját… Kismarján vagyunk, ahol a jelent a kultúra is fényesíti.

A csaknem 1300 lakosú településnek nemcsak a múltja fényes, hanem a jelene is. Az előbbi a történelmi személyiség, Bocskai István erdélyi fejedelem révén, míg a jelent a kultúra, a programok sokasága „fényesíti meg”. Az önkormányzat és az egyesület – a református egyház közreműködésével, támogatásával – szervezi az eseményeket. Ezeket Farkas István Attila polgármesterrel vettük sorra.

Március 15? Pingpong!

– Mi a nőkről is megemlékezünk, hiszen március 8-án, közösen az egyesülettel, megtartjuk a falunőnapot. Ez a programunk a múlt évben indult, és hagyománnyá kívánjuk tenni. Következő eseményünk a márciusi nemzeti ünnepünk. 15-én a hagyományosnak mondható megemlékezés mellett Márciusi Ifjak elnevezéssel pingpongversenyt is tartunk. Erre a programra a szomszédos falvakból is érkeznek versenyzők. Az idén lesz a negyedik találkozónk. Jelentős szervezést igényel a húsvéti locsolóbálunk, amit természetesen húsvét környékén tartunk. A néptáncosaink a hosszabb műsorukkal ilyenkor lépnek a közönség elé, majd bál következik. A nagyobbak néptánccsoportja már régebb óta működik, majd 2015-ben megalakult a kicsiké. Jelenleg mintegy harmincan táncolnak Markovics Sándor vezetésével. A majálisunkat nem május elsején tartjuk, hanem az ahhoz közeli egyik napon. Az esemény most egy kicsit távolabb kerül a jeles dátumtól, a terveink szerint június elején lesz a faluünnep. Természetesen a pedagógusokat és a gyermekeket is egy-egy eseményen köszöntjük. A gyereknapon többféle játékot próbálhatnak ki a falu legifjabbjai. Sportnapunk is van, ott a testépítők bemutatót tartanak.

A locsolóbál mellett az őszi szüreti felvonulás a másik nagy ünnepe Kismarjának. Akkor szintén van bál, előtte pedig a helyi és a környékbeli néptáncosok, valamint a kulturális és a hagyományőrző csoportok lépnek fel. Október végén az időseit köszönti a falu, majd december elején ismét a gyermekek kerülnek a középpontba: érkezik a Mikulás, ezt megelőzően műsorral kedveskednek a kicsiknek.

Művészet, örömfestészet

A kismarjai kulturális élet különleges gyöngyszeme a nagyváradi Tibor Ernő Galéria, valamint a Kismarja Közösségért Egyesület által szervezett alkotótábor, az örömfestészet. Pető Ferenc Béláné, az egyesület vezetője a legutóbbi alkotótáborban elmondta, hogy a településen már több mint harminc éves múltja van a képzőművészetnek, és mivel jól működő szakkörük is van, nem maradtak el a hazai és a nemzetközi sikerek sem. Az alkotótábor ötlete Kupás Vincéé, ő az egyik főszervezője az eseménynek. Öt éve rendezték meg először az alkotótábort, vagy ahogyan leginkább szeretik nevezni, az örömfestészetet. A kezdeti lendület azóta is töretlen, van igény a rendezvény folytatására – jelentette ki az elnök.

KZS



Derecske.
HAON.HU






hirdetés