Új szakmák, új lehetőségek

Akt.:
Új szakmák, új lehetőségek
© Fotó: Matey István
Debrecen – Korábban ismeretlen foglalkozások megismertetésére törekszik az Amerikai Kereskedelmi Kamara.

József Attila csaknem 100 éve még azt írta Altató című versében, hogy a felnövő gyerekből majd tűzoltó, katona vagy vadakat terelő juhász lesz. Ha ma élne a költő, valószínűleg azt írná, hogy mechatronikai mérnök, programozó vagy üzleti szektorban dolgozó munkatárs lesz a kicsiből. Vagyis a közismert foglalkozások mellett az utóbbi években olyan szakmák is nagy számban megjelentek, amelyekről sem a gyerekek, sem szüleik többsége nem tudja, hogy pontosan mit is takarnak – fogalmazott Lippai-Nagy Irisz, az Amerikai Kereskedelmi Kamara ügyvezető igazgatója a Debreceni Szakképzési Centrumban szerdán egy konferencián.

Fotó: Matey István

Tudatos karriertervezés

Kifejtette: ezért az Amerikai Kereskedelmi Kamara – mely egy 360 vállalatot képviselő, független nonprofit szervezet – tavaly novemberben elindította úgynevezett karrierorientációs programját. Ennek célja, hogy a pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak önkéntes vállalati képviselők (karriernagykövetek) tartsanak iskolai előadásokat, amelyeken elmagyarázzák, mivel is foglalkoznak náluk az egyes szakmák képviselői. Az önkéntesek arra igyekeznek ösztönözni a fiatalokat, hogy tudatosan tervezzék karrierjüket. A programba minél több iskolát és céget igyekeznek bevonni, ezért az erről szóló debreceni konferenciára is nagyobb helyi vállalatok, illetve oktatási intézmények képviselőit hívták meg.

Sokszínű debreceni gazdaság

Papp László, Debrecen polgármestere is felszólalt a rendezvényen. Elmondta: az elmúlt években pozitív folyamatok indultak el Debrecen gazdaságában, s azok az oktatásra is kihatnak. – Több mint 6 ezer új munkahelyet sikerült létrehozni. 2018-ban a Magyarországra érkező befektetések egyharmadának Debrecen volt a célpontja – jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy a város gazdasága ezeknek köszönhetően ma már sok lábon áll, az élelmiszeripartól, a telekommunikáción, a gyógyszeriparon át egészen a járműiparig terjed. – Ezért rendkívül nagy a felelősségünk abban, hogy olyan képzési struktúrát állítsunk a debreceni gazdaság mögé, amely a következő években is segíti a város növekedését – fogalmazott.

Fotó: Matey István

Erős nemzetközi versenyben

A polgármester szerint fontos lépés az angol nyelvű nemzetközi iskola felépítése, amely lehetővé teszi, hogy külföldi cégvezetők, szakemberek válasszák karrierük helyéül Debrecent.

Arról is beszélt, hogy a cívisvárost sokszor 50-70 helyszín közül választották, választják a befektetők. Példaként a BMW-t, a ThyssenKrupp-ot és a Kronest említette.

– Az a célunk, hogy a jelenlegi, 70-72 ezres diáklétszámot a városban a 30-as évekre 100 ezer fölé emeljük – mondta Papp László.

OCs



Debrecen.
HAON.HU






hirdetés