Közeledik a 22. Eötvös Kupa

Közeledik a 22. Eötvös Kupa
© Fotó: Matey István, archív
Hajdú-Bihar – Június végéig várják a szervezők a csapatok és strandröplabda-párosok jelentkezését.

Hajdú-Bihar megye egyik legnagyobb nemzetközi hatókörű, évente visszatérő sportrendezvénye az Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatorna.

A kezdetektől mostanáig összesen 5 földrész 46 országból vettek részt játékosok a versenyen. 2017-ben a szervezők nagy álma vált valóra, hiszen Ausztrália és Óceánia képviseletében először fogadhattak küldöttséget. Vanuatu röplabda-szövetségének elnöke, Debbie Masauvakalo személyesen látogatott el a versenyre. Ő volt a tavalyi Eötvös Kupa szakmai fórumának előadója, Vanuatu röplabdázásának kialakulásáról, fejlődéséről beszélt és vetített nagyon érdekes videofilmet. Vele érkezett két válogatott strandröplabdázó, Loti Joe és Sherysyn Toko, akik megnyerték a strandröplabda-verseny U20-as kategóriáját, a felnőtt kategóriában pedig bronzérmesek lettek.

A torna jelentőségét az is mutatja, hogy az idei torna fővédnökségét elvállalta dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és dr. Papp László, Debrecen polgármestere is. A verseny védnökei között a csoporthelyszíneknek otthont adó városok polgármestereit is megtaláljuk.

A verseny idén augusztus 18-án strandröplabdával kezdődik. Ekkor a hölgyek Hajdúnánáson hat kategóriában, az urak pedig Hajdúböszörményben három kategóriában játszanak. Új kezdeményezésként augusztus 19-én a vegyes párosoknak is lesz Eötvös Kupa Hajdúnánáson. A szervezők a magyar játékosokon kívül strandröplabda-párosokat várnak többek között Bulgáriából, Finnországból, Macedóniából, Romániából, Oroszországból, Szerbiából, Szlovákiából, Tanzániából és ismét jönnek a tavalyelőtt nagy népszerűségnek örvendő kenyai válogatott sportolók is.

A verseny teremröplabda részét augusztus 21-23. között rendezik. Az elmúlt években több korosztályos válogatott is részt vett a tornán, a hazaiakon kívül például Belgiumból, Chiléből, Grúziából, Izraelből, Katarból, Kazahsztánból, Romániából, Svájcból, Tajvanról, Tunéziából. A válogatottakon kívül neves klubcsapatok is érkeztek például az Egyesült Államokból, az Egyesült Arab Emírségekből, Finnországból, Kínából, Dániából, Észtországból, Hollandiából, Lettországból stb.

A tervek szerint idén több visszatérő vendég is szerepelni fog a kupán. Debrecen finnországi testvérvárosából, Jyväskylä-ből sokadszor érkeznek csapatok, de ezúttal más testvérvárosok játékosaira is számítanak. Érdekesség, hogy a kassai TJ Sokol Gymnázium Trebisovska idén már a tizenötödik alkalommal nevezett az Eötvös Kupára.

A szervezők a szabad helyekre még várják a teremröplabda csapatok és a strandröplabda párosok jelentkezését. Az információk a verseny honlapján találhatók.

– Szombathy András –



Debrecen.
HAON.HU






hirdetés