2018.06.19. 15:15

A debreceni humort Japánban is értik

Debrecen - Az amatőr társulat összművészeti produkcióját bizony még a hivatásos színművészek is megirigyelhetik.

A Debreceni Tankerületi Központ kezdeményezésére, a tanév utolsó heteiben tizenöt alkalommal tekinthették meg az általános iskola felső tagozatosai a Lúdas Matyi című előadást az „amatőr” Debreceni Színjátszó Stúdió tagjai jóvoltából, Pinczés István rendezésében. Nem véletlenül az idézőjel: az a negyvenöt perc ugyanis, melynek keretében Fazekas Mihály klasszikus alkotása posztmodern formában tárul elénk, a színészek odaadó játékának és a rendező sziporkázó ötleteinek köszönhetően minden, csak nem amatőr.

Az előzmények

Az előadás érdekes módon először nem magyar, hanem Pinczés István több évtizedes ilyen irányú színházi kapcsolatainak köszönhetően japán színpadra készült. 2017-ben japán felkérésre, japán nyelven (!) adták elő a társulat tagjai. A rendezőtől a japán felek azt kérték, hogy egy világirodalmi vándormotívumra épülő, de mégis debreceni kötődésű művet vigyen színre. Így esett a választás a Lúdas Matyira a szerzője debreceni származása, s a számtalan nép folklórjában és irodalmában fellehető tartalmi elemei miatt. Az alkotók azonban már ennek a japán „verziónak” a készítésekor érezték: Fazekas Mihály nyelvét bizony modernizálni kell, közelebb kell hozni a mai gyerekek szóhasználatához. Így az a szövegkönyv, amely japánul, angolul és magyarul is megszületett, ugyan Fazekas művének első, illetve utolsó mondatait, valamint néhány motivikusan visszatérő sorát (mint amilyen a „meggyilkolt a Lúdas Matyi”) az archaikus nyelvezetével egy az egyben megtartja, de a továbbiakban a könnyebb befogadhatóság érdekében felhasználja az ebből a szövegből készült Illyés Gyula-féle népmese-feldolgozást, valamint Schwajda György színpadi változatát is

A pösze lúd

Az ily módon modernizált, s nyelvi humorral is teletűzdelt szöveg külön érdekessége a Schwajda György-féle változat egyik részének átvétele: az, hogy Lúdas Matyi libája, Galiba itt pöszén beszél. A Lisztes Kata által kiválóan játszott liba beszédhibájának köszönhetően még viccesebbé válik az a szimbiózis, amelyben – Pinczés koncepciójának megfelelően – a lúd és a gazdája élnek. Ebben a kapcsolatban a „codálatosan elvagyunk Matyival” mondat a liba részéről már-már szerelmi érzéseket tükröz, miközben az állat szerepe az is, hogy folyton biztassa Matyit a Döbrögin háromszor leverendők teljesítésére a „még, még, üssed a szeggét édesz Matyikám”-féle mondatokkal.

Remekelnek a szereplők

A libán kívül a Matyit játszó Málnássy Miron már akkor belopja magát a szívünkbe, amikor – a kezdeti lustaságát érzékeltetendő – a háttérből nagy álmosan szó szerint begurul a színpadra. Hogy azután végig csodálatos párost alkossanak Galibával: nagyon figyelnek egymásra, érzik, hogy főleg az ő duettjük szerettetheti meg a produkciót a gyermekekkel. Ezért – remek rendezői fogásként, s Galiba Matyihoz való érzelmi közelségét még tovább hangsúlyozandó – Matyi másik tizenegy libája közül egyik sem testesül meg, csupán műanyag játékfigurákként tárul elénk. A sort a fiú büszkén húzza maga után.

A többi szereplő pedig – talán az egy Döbrögit (Diószeghy Iván) kivéve – úgy remekel, hogy többféle karakterben is helyt kell állnia. Matyi anyja (Vlajk Mária), valamint Döbröginé (Kókai Gabriella) például abban a híres vásárban, ahová a főszereplő elviszi a ludait, árusokként lépnek elénk.

Interaktivitás

Pinczés István rendezése azonban nemcsak a modernizáltsága miatt figyelemre méltó, hanem amiatt is, mert az első perctől az utolsóig képes bevonni az előadásba a közönség soraiban ülő gyerekeket is. A fent említett, több szerepben játszó hölgyek például a vásári jelenetnél lemennek a diákok közé, és nyalókát, mézeskalácsot osztogatnak nekik, tehát őket is a vásári forgatag részévé teszik. S amikor a rendező épp nem a második „leverési” jelenet doktorát, Scorbuntziust játssza – kiválóan –, akkor szintén zsibárusként, színes lufikkal csalogatja a színpadhoz közelebb a közönséget. Mindezen interaktivitás ellenére mégsem szabadul el a káosz – köszönhetően annak, hogy a színpadon közben folyamatos a figyelmet odaszegező „pörgés”. Ezt egyfelől a Wesser Patrik fel-felhangzó élő dobpergetései biztosítják – összművészetivé téve ezáltal a produkciót –, másfelől pedig a rengeteg, a posztmodern átiratból is következő humoros jelenet.

A humorforrások

A mű olyasfajta mosolyfakasztó ötletek sorjáznak, amelyek Pinczés István közismert kreativitásából, valamint a szereplők bátor improvizációiból fakadnak. S ezek az „összetevők” együttesen arra képesek, hogy Fazekas Mihály klasszikusát ne csak modernizálják, hanem aktualizálják is. Van itt minden, a nagybeteg Döbrögi homlokához lázmérőként odaszorított szobai hőmérőn, a romának mondott római ácson át a német, olasz, japán és angol szavak nem ritkán erotikus asszociációt is elindító keveredéséig. (Amit főleg, illetve remélem, hogy a felnőtt nézők értenek. Épp emiatt az előadást az érettebb korosztályba tartozók számára is nagyon ajánlom!) Amikor pedig Matyi az olasz trikolórt is magába foglaló ácsjelmezbe öltözve jár túl Döbrögi eszén, s úgy veri szét a valagát, már az aktualizálásnál, a helyi nevezetességek darabba való becsempészésénél járunk. Döbrögi felépítendő palotájának ugyanis úgy kellene kinéznie, mint a debreceni Nagytemplomnak – ekkor az egyik szereplő ennek az épületnek a képét mutatja fel nekünk –, az ácsoláshoz szükséges kiváló minőségű fát pedig csakis a debreceni Nagyerdő szolgáltathatja.

A háttér mint különleges díszlet

A hátteret olyan kézzel festett vásznak sorával oldják meg, amelyek az Igazgyöngy Alapítvány diákjainak keze munkáját dicsérik, s amelyek hűen tükrözik, hogy Matyi épp hol jár: a szülőfalujában, Döbrögi udvarában, az erdőben vagy épp vándorúton. Azonban a festett vásznak nemcsak a jelenetek közbeni térbeli tájékozódásunkat segítik, hanem a motívumaik – Pinczés István minden finom részletre való odafigyelésének hála – képesek összejátszatni bennünk a japán előadást és a magyar miliőt. Az egyik festményen a nap ugyanis egyértelműen a japán zászlóban fellelhető fényes bolygóra utal, s amikor a „Süss fel nap, fényes nap” kezdetű, a Fazekas Mihály írta mű cselekményével korreláló, „kertek alatt a ludaim megfagynak” folytatású népdal elhangzik a színpadon, akkor azt érezzük: így kell, csak így érdemes a különböző kultúrákat, valamint a prózai és zenés színházat ötvözni.

- Gyürky Katalin -