„Növekedj a győztes dicsőségére!”

Ezt a feliratot viselte a berlini olimpia aranyérmeseinek átadott, cserépbe ültetett tölgyfacsemete, amelyet minden bajnok szülőhelyén ültethetett el emlékül. Ilyet kapott az 1936-os játékok tizedik magyar aranyérmét szerző Harangi Imre ökölvívó is, aki 1913. október 16-án látta meg a napvilágot Nyíradonyban hétgyermekes család legkisebb gyermekeként. Topor István írása.

Édesapja váltóőr volt. A fiú gyermekkorát Hajdúsámsonban töltötte. Alig múlt tizennégy éves, amikor Budapestre került. Érdeklődése az ökölvívás felé vitte. 1929-ben a Hermina-mezei AC igazolt versenyzője lett. Még ugyanebben az évben ifjúsági bajnoki címét szerzett. Tehetségére felfigyelt a kor legjelentősebb edzője, Adler Zsigmond. 1933-ban könnyűsúlyban már országos felnőtt bajnoki címet nyert, amelyet egymás után hatszor védett meg. A széles arcformája miatt csak Tatárnak becézett ökölvívónak az 1934-es budapesti Európa-bajnokságon ezüstérmet akasztottak a nyakába. Európa-bajnoki második helyezettként esélyesként utazott az 1936-os berlini olimpiára.

Négyszer szállt ringbe. Először a svájci Seidel ellen mérkőzött. Minden ellenállást megtörő rohamaival diadalmaskodni tudott felette. Ezután a Fülöp-szigeteki Padillával szemben kellett bizonyítania. Noha a szakemberek Padillát tartották a mezőny legtechnikásabb versenyzőjének, Harangi már az első menetben behozhatatlan előnyre tett szert. Az elődöntőben a dán Kops ellen lépett szorítóba. A második menetben azonban majdnem végzetes sérülést szenvedett. A dán szabálytalan módon lefejelte Harangit, akinek felrepedt a szemöldöke. A vérzését sikerült elállítani. Összevarrni azonban nem engedte sebét, mert ebben az esetben nem állhatott volna ki a fináléra. Végül sérülten is diadalmaskodott. Augusztus 15-én került sor a könnyűsúlyúak olimpiai döntőjére, ahol ellenfele az észt Stepulov volt. Óriási csatában végül pontozással győzedelmeskedett, megszerezve az aranyat. A másnapi eredményhirdetésen hatalmas, turbánszerű kötéssel a fején vette át az érmét és egy cserépbe ültetett kocsányostölgyfa-csemetét.

A bajnokot sokfelé ünnepelték. 1936. augusztus 19-én nagy parádéval fogadták a mátyásföldi repülőtéren. A legmeghatóbb köszöntésben azonban szülőfalujában részesült. A Nyírvidék 1936. szeptember 8-i száma részletesen beszámolt az eseményről. Harangi szeptember 3-án szülei és Geleta Elemér, a MÁVAG Gépgyári SE szakosztályvezetőjének kíséretében szülőfalujába, Nyíradonyba látogatott. Előtte azonban megálltak Hajdúsámsonban, ahol a rokonság nagy része élt. A település lakói nagy tisztelettel fogadták. A községháza előtt a falu bírája köszöntötte Harangit, majd elültették az ikernövésű facsemete egyik ágát. A másikat szülőfalujának szánta.

Nyíradonyban a főterén gyönyörűen díszített diadalkapu fogadta a település olimpiai bajnok szülöttjét. A lakók nevében B. Kerezsi János községi főbíró szívhez szóló meleg szavakkal üdvözölte Harangit. Rövid ismerkedés után kezdetét vette az erre a célra összehívott díszközgyűlés, melyen Tempfli Gyula római katolikus lelkész indítványára Harangi Imrét Nyíradony község díszpolgárává választotta. Ezután a Hősök terén folytatódott az ünnepség. Nagyszámú érdeklődő figyelmétől kísérve Harangi Kopcsó András nyíradonyi kertész segítségével elültette a dicsőségét hirdető tölgyfa másik ágát. Az ünnepség a Himnusz eléneklésével ért véget. 1936 őszén az Európa-válogatott tagjaként Amerikában is sikerrel lépett a szorítóba, az ottani lapok csak a „szív bajnoka”-ként emlegették.

Harangi mindig is a katonai pályára vágyott. Olimpiai eredményének köszönhette, hogy megnyílt előtte az út. 1938–1940 között dél-olaszországi repülőtanfolyamon vett részt, majd az 1/4. vadászszázad állományába került. 1941 tavaszán egy kényszerleszálláskor súlyosan megsérült, felépülése után a Magyar Királyi „Toldi Miklós” Honvéd Központi Testnevelési Intézet hallgatója lett, majd a Ludovika Akadémián sportoktatóként tevékenykedett. 1942-ben az arany olimpiai bajnoki jelvényt az arany levéllel, 1943-ban a nagy honvéd sportügyességi jelvényt kapta meg.

1945 tavaszán Németországban esett amerikai hadifogságba, ahol fogvatartói felismerték és 1946. januári hazatéréséig edzőként alkalmazták. A háború után a MÁVAG SE utánpótlás edzőjeként dolgozott. Hatvanhat évesen hunyt el. A rákoskeresztúri temetőben helyezték örök nyugalomra. A két fa ma is áll, és hirdeti Harangi Imre dicsőségét.

- Topor István -

(Szerzőnk Debrecenben élő helytörténész)