Tripla felelősség hárul a polgármesterekre

Akt.:
Csige Tamás hajdúdorogi polgármester a város hetén ovisok körében
Csige Tamás hajdúdorogi polgármester a város hetén ovisok körében - © Fotó: Miska Andrea
Hajdú-Bihar – Ha a polgármester vétkezik, akkor azt mondhatja az egyszerű ember, hogy „ha neki lehet, akkor nekem is”.

A bíróság jogerősen megfosztotta hivatalától Köteles István álmosdi polgármestert. Az ítélet indoklásában egyebek mellett elhangzott, hogy a falu korábbi első embere súlyos, szándékos, sorozatos jogsértésekkel okozott vagyoni károkat a szűkös anyagi lehetőségekkel rendelkező önkormányzatnak. Ez pedig nem egyeztethető össze a polgármesteri tisztséggel. A taláros testület véleményét osztják azok a települési vezetők is, akiket a Napló a Köteles-ügy apropóján kérdezett.

Több mint botlás

Csige Tamás, Hajdúdorog szocialista polgármestere morális felütéssel kezdte mondandóját:

A mi szakmánkban a hivatalvesztés a legsúlyosabb dolog, ami az emberrel történhet, hiszen a polgármestert a település lakossága bizalmi alapon ültette bele a székébe.”

„Nem szép dolog, de előfordulhat, hogy valakit pénzbüntetésre ítélnek, mert valamit nem jól csinált, elvégre a polgármester sem tévedhetetlen, de a szándékos károkozás a saját közösségünknek elfogadhatatlan.” Csige Tamás megítélése szerint azért is abszurd egy ilyen helyzet, mivel kvázi a jogalkotó (hiszen a polgármester a képviselő-testülettel együtt helyi rendeleteket alkot) sérti meg a jogot. Mint fogalmazott, ez morálisan rombolja a helyi közösséget, hiszen azt mondhatja az egyszerű ember, hogy „ha neki lehet, akkor nekem is”. „Maximálisan egyetértek azzal a regulával, hogy a köztartozásmentesek listájában is benne kell lenniük a képviselőknek és a polgármestereknek, elvégre ők a közpénz felelős felhasználására esküdtek fel. Akkor viszont az nem megy, hogy pont ők nem fizetik meg az adójukat vagy egyéb járandóságukat. Az a települési vezető pedig, aki kilátástalanul eladósította a települését, igenis példás büntetést érdemel” – jelentette ki.

Morális felelősség

Köteles ügyében (felperesként) az álmosdi képviselő-­testület fordult bírósághoz még 2016 májusában, mondván, a település vezetője egy sor ügyben áthágja a szabályokat, és megkárosítja az 1600 lelkes, határ menti falu kasszáját. Szegi Emma, Kaba kormánypárti polgármestere (aki egyébként tőlünk értesült a jogerős ítéletről) azzal indított, hogy az ő városuk egyebek mellett arról ismert, hogy mindig felelősen gazdálkodott, hiányt nem halmozott fel. – Az szerintem evidens, hogy az önkormányzat pénzét nem vesszük el. Nálunk például 100 ezer forint alatti összeggel rendelkezhet a városvezető, előzetes testületi felhatalmazás nélkül. Ez teljesen rendjén van, hiszen úgyis minden döntés a testülettel meg van beszélve, és közösen döntünk a források felhasználásáról. A morális felelősségünk óriási, és ezt mi mindig is átéreztük. Ismeri a mondást: addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér. Jobb a békesség – véli.

Csak ront a helyzeten

Az álmosdi ügyben több képviselő feljelentést tett az ügyészségen, egy másik eljárásban pedig sikkasztás gyanújával eljárás folyik. Bár Köteles a Fidesz-KDNP színeiben nyert 2014 őszén, a Fidesz támogatását tavaly, az ügyek élesedését követően elveszítette.

Bakó István, Derecske kormánypárti polgármestere szerint azért nagyon sajnálatos minden ilyen eset (bár szerencsére kevés hasonlóról hallani), mert a politikusok megítélése amúgy sem jó Magyarországon, és minden visszaélés csak tovább ront ezen a helyzeten. Másrészt neki meggyőződése, hogy a polgármesterek elsöprő többsége nemcsak becsületes akar lenni, hanem annak is próbál látszani.

Ha a polgármester botlik meg, az duplán bűn, hiszen a „kisember” számára könnyen hivatkozási alapot teremthet az egyéb ügyeskedésekhez. Ezért a jó hírneve megőrzése minden választott tisztségviselő számára talán a legnagyobb érték.”

Nem csak vallja, éli is

Barabás Ferenc, Biharkeresztes független polgármestere is világosan beszélt: – Az én véleményem az (és ezt nemcsak vallom, de ennek megfelelően is élek), hogy polgármesterként a középpontban vagyok, ezért minden körülmények között feddhetetlennek kell lennem. Olyan életet kell éljek mindenféle tekintetben, ami példát mutat az itt élőknek. Ez számomra nem nehéz, mert én ezeket az értékeket vallom, ezért az általam vezetett közösséget soha nem tudnám szántszándékkal megkárosítani. Egy kávét sem iszok meg a polgármesteri hivatalban…

– Petneházi Attila –



Biharkeresztes.
HAON.HU






hirdetés