Sok pénzt megtakarít a berettyóújfalui kórház az újításokkal

Modernebb környezetben gyógyíthatnak
Modernebb környezetben gyógyíthatnak - © Fotó: Derencsényi István
Berettyóújfalu – Több mint húszéves gépeket is lecseréltek a költségek csökkentése érdekében.

  • Két – összesen több mint 230 millió forintos – beruházás következményeként jelentősen javulni fog a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház energiafelhasználása – hangzott el a szerdai, helyszíni sajtótájékoztatón.
  • Az állami, valamint európai uniós támogatásból megvalósuló projektekben nemcsak új eszközöket szereztek be, hanem energetikai korszerűsítéseket is végrehajtottak, mind a kórházban, mind a nővérszállón.
  • Dr. Muraközi Zoltán főigazgató a rendezvényen elmondta, a fejlesztéseknek köszönhetően a kórház költségei jelentősen csökkenni fognak, hiszen kevesebb áramot, vizet és földgázt használnak majd. Emellett az új gépek az alapfeladatok ellátását is nagyban megkönnyítik a dolgozók számára.

A Gróf Tisza István Kórház működését megkönnyítő és hatékonyabbá tévő projekt lezárásaként mutatták be a fejlesztéseket szerdán az egészségügyi intézményben. Dr. Muraközi Zoltán főigazgató elmondta, a két pályázat nagy segítséget nyújtott a kórház számára. Ezek keretében csaknem 154 millió forintból alakították át a laboratórium és a véradó osztály struktúráját, amely során a hasonló területeket összevonták. Az itt dolgozók munkáját a közeljövőben többek között 14 új vér- és reagenshűtő, laboratóriumi mosogató és mikroszkóp fogja segíteni.

kh2

Fotó: Derencsényi István

A kórház konyhájára új párolós sütőket és egy óránként 4200 tányér tisztítására alkalmas mosogatógépet vásároltak. A mosoda hatékonyságát egy új, 150 kilogrammos mosó-, valamint két szárítógéppel javítják. Lecseréltek továbbá egy 35 éves gőzös kazánt egy új melegvizes kondenzációs kazánra, illetve 10 frekvenciaváltós szivattyút szereltek fel a hőelosztó rendszer régi szivattyúi helyére.

A nővérszálló energetikai fejlesztése során szigetelték az épület homlokzatát, kicserélték a külső nyílászárókat, a tetőfödém hő- és vízszigetelést kapott, illetve egy 94 napelemből álló rendszert is telepítettek a tetőre. Az elvégzett fejlesztéseknek köszönhetően a szálló energiaigénye évente 64 százalékkal csökken majd, a napelemek által termelt energia pedig a tényleges fogyasztás csaknem 90 százalékát fedezi.

HBN–BR



Berettyóújfalu.
HAON.HU






hirdetés