2007.12.23. 15:08
Visszapillantó megyénk 2007-es sportéletére
<p>2. rész (április-június).</p>
Hűen a hagyományainkhoz ezúttal is négyrészes sorozatban foglaljuk össze mindazt, ami az elmúlt esztendőben történt Szabolcs-Szatmár-Bereg megye sportéletében. Az második epizódban az április elejétől a június végéig tartó időszakot taglaljuk.
Április
Négy napos monstre kosárlabda-program ért véget a bujtosi csarnokban, ahol az országos fiú juniorbajnokság döntőjét rendezték meg. A házigazda végül a hatodik helyen kötött ki.
A húsvét hétfô nemcsak a locsolásról emlékezetes, ekkor kezdődött a ralikrossz-szezon a RabócsiRingen. Tíz évig egy nyomvonalon zajlott a ralikrosszverseny, amit mind a nézők, mind a versenyzők már nagyon jól megismertek. Idén a pálya egy új murvás szakasszal bővült, ezáltal még gyorsabb és még látványosabbá téve a versenyzést. Ez a változás alaposan próbára tette a pilótákat a nyitányon, hiszen az újítást nekik is meg kellett még szokniuk.
A Nyíregyháza Tigers amerikai focicsapata az első hivatalos mérkőzését tavaly augusztusban játszotta a Debrecen Gladiators ellen, szeptemberben pedig a Budapest Cowboys ellen már kupameccset vívtak.
Az első bajnokit a nagykállói futballpályán rendezték a Divízió II-ben az Eger Heroes ellen. A nyíregyháziak 25–6-ra győztek.
Miután a tervet teljesítette, azaz az alapszakaszt a legjobb nyolc között zárta a Marso-NYKK élvonalbeli férfi kosárlabdacsapata, a Kaposvár elleni fellépésen igyekezett megőrizni a hazai veretlenségét. Nos, ez sikerült, 89–76 lett Sitkuék javára az eredmény.
Parádés teljesítménnyel hatodik alkalommal hódította el a női röplabda Magyar Kupát a Betonút-NRK Nyíregyháza. Diadalittasan emelhette magasra azt a serleget Erdősné Balogh Erika, amelyet egymás után harmadszor szeretett volna elhódítani a Vasas, ám Gödöllőn erre roppant kevés esélyük volt.
Méltán választották a legjobb feladónak Natalja Akimovát, a legjobb ütőnek Erdôsné Balogh Erikát, a legeredményesebb nyíregyházi játékosnak Katona Brigittát.
Három évvel azután, hogy a Bp. Honvédot is vendégül láthatta, a Ferencváros is tiszteletét tette Tuzséron. Mindkét nagymúltú fôvárosi klub másodosztályú alakulatként vizitált a Tisza-parti településen. Míg a kispestiek anno kupameccsre érkeztek, a Fradi elleni meccsen bajnoki pontokat osztottak a labdarúgó NB II-ben. Várható volt, hogy a Tuzsér tanult az Üllői úti leckéből: akkor az újonccsapat felvállalta a bátor játékot – 7–1-es vereség lett a vége. Ezúttal 1–1 született, méltán szerzett pontot nagynevű ellenfelétől a kiscsapat, amely megérdemelte a hatalmas ünneplést.
A két győzelemig tartó párharc győri nyitófellépését elbukta a Nyíregyházi KSE élvonalbeli kézilabdacsapata, amelynek nem maradt más választása – a második találkozón feltétlenül le kellett gyűrnie riválisát, hogy esélye maradjon megkapaszkodni az elitben. A 31–31-es eredmény után
hétméteresek döntöttek, ebben a Győr kerekedett felül, emígyen 2–0-val megnyerte a különcsatát. A vereség következményeként a Nyíregyháza fájó búcsúra kényszerült a legjobbak mezőnyétől. Legalábbis akkor úgy tűnt...
Szegeden rendezték az 5. korcsoportos röplabda diákolimpia országos döntőjét. A nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium hölgycsapata nem csak bajnoki címet szerzett, kivívta a jogot arra, hogy a 2008. évi milánói Középiskolai Világbajnokságon Magyarországot képviselhesse.
Május
Baktalórántháza–Tuzsér, megyei derbi a labdarúgó-másodosztályban. A presztízsmeccs a házigazdák 3–0-ás győzelmét hozta.
Négy után újra élvonalbeli bajnokcsapata lett Nyíregyházának! A Betonút-NRK fantasztikus formaidőzítéssel nyerte meg a női röplabda NB I. Ligabajnokságot. Közel kétezer tenyér verődött össze május 15-én 19 óra 37 perckor, amikor jelképesen a csapatkapitány Erdősné tette fel a koronát önmaga és csapata teljesítményére. Katona örömtáncot lejtett, Akimova mosolyogva szorította ökölbe a kezét, Merkószki is mosolyogva társai nyakába borult, Kovács B., Bodnár, Miklai, Czipták, Kinyik és Szakmáry a pálya közepén karolta át egymást. A szakmai stáb tagjai Ludvig Zsolt vezetôedzô, Kôhalmi Richárd edzô, Hankószki Zsolt gyúró és dr. Sánta János csapatorvos mámoros arccal tapsolta meg a csapatot és a látványosan felduzzadt szurkolótábort. Újra fontos lett Nyíregyházán röplabdameccsre járni! A Betonút-NRK ettôl többet nem tehetett: megnyerte a Magyar Kupát és a bajnokságot.
Újabb megyei párosítás a labdarúgó NB II. Keleti csoportjában: Nyíregyháza–Baktalórántháza 5–1.
Június
Horváth Imre edző távozott a Marso-NYKK élvonalbeli kosárlabdázóitól. A tréner 2005 nyarán, fél év kitérő után tért vissza az NYKK-hoz, akkor három bajnoki évre szerződött. A harmadik esztendő a nyáron vette volna kezdetét, ehelyett a felek közös megegyezéssel szerződést bontottak.
Bajnoki címet a labdarúgó NB III. Tisza-csoportjában a Balkány, ám mint később kiderült, nem vállalták a magasabb osztályt.
Kilenc esztendővel az NYVSC-Szabolcs Gabona élvonalbeli bajnoki címe után ismét első helynek örülhetőek a sportág nyíregyházi hívei. A Piremon férfi együttese megnyerte az NB II. Keleti csoportjának pontvadászatát, így indulhatott az NB I. Ligabajnokságban.
Az 55 esztendős Zoran Prelevics személyében szerb edzővel kötöttek szerződést a nyíregyházi kosarasok.
Arany napján Arany fújta a sípot a városi stadionban, ott, ahol az arany volt a tét. A közel tízezer jelenlévő piros-kékbe öltöztette a stadiont. A Vecsés elleni meccsen hamar megszületett az aranygól: Montvai Tibor szállította a találatot. A Spartacus nagy dolgot vitt véghez, úgy múlta felül négy ponttal a Ferencvárost, hogy a bajnokság előtt szinte már előre odaadták a bajnoki címet a zöld-fehéreknek.
Németh Károly lett az NB II-es Tuzsér edzője.
Négy nap, hét korosztály, tizenöt helyszín, végül 104 csapat, megszámolhatatlanul sok meccs és gól. Ez volt a Jonatán Kupa gyermek labdarúgótorna mérlege. A sorban a 29. ilyen jellegű viadal egyben a legnagyobb méreteket öltötte júniusban.
Egy érvényes gyakorlat Bajnokverő tekések Elsöprő siker |
- Ladányi Tóth Lajos -