2007.12.17. 15:05
Veretlenül játszottak a kilencedik helyért
<p>A húsz csapatos játékvezetői futballtorna tizedik helyén végzett Szabolcs-Szatmár-Bereg.</p>
Az elmúlt napokban Szombathelyen rendezték meg a Sípmesterek hétvégéje elnevezésű húsz csapatos tornát, ahol az ország megyéi, valamint a BLSZ képviseltették magukat.
A közel 300 labdarúgó-játékvezető ezúttal futballtudását tette mérlegre – mérlegelés nélkül. Rendkívül kiegyensúlyozott volt a mezőny, amit bizonyít, hogy a szabolcs-szatmár-beregiek egy győzelemmel és három döntetlennel, azaz veretlenül a 9. helyért játszhattak.
Külön pech, hogy a 8 közé jutásért vívott ki-ki meccsen Pest együttese 13 másodperccel a vége előtt egyenlített. A helyosztó mérkőzésen kaptak ki először, az egyetlen gólt a somogyiak érték el.
Ezzel együtt korántsem csalódott tértek haza, hiszen egy nagyszerűen megrendezett torna résztvevői lehettek, és több alkalommal is bebizonyították az összetartó erejüket (együtt sírtak és nevettek).
A BLSZ együttese megvédte a címét, a társmegye, Hajdú-Bihar pedig üde színfoltként, több éves előkészület után lépett fel a dobogóra.
Eredmények |
Csoportmérkõzések: Végeredmény: |