Ma vagyon piros pünkösd napja

A pünkösd a keresztény világ egyik legnevezetesebb ünnepe, de nem ismeretlenek az ekkor tartott népszokások sem. Ki nem hallott még, például, a pünkösdi királyságról vagy a pünkösdi királynéjárásról?

Érdekes módon az ország különböző területein más-más szokás jelenik meg a pünkösdi királynőjáráskor. A Dunántúlon kislányok járják végig a házakat, a kis királynő feje fölé társnői selyemkendőből vont „sátrat” tartanak. Mindenütt köszöntőt mondanak, közben rózsaszirmokat hintenek szét. Eközben a királynőnek szótlannak kell maradnia, bármennyire is meg szeretnék nevettetni.

E mágikus rítus célja a kender növekedésének előmozdítása, amit úgy akarna elérni, hogy a leánykák magasra emelik a királynőt, miközben azt mondják: „Ekkora legyen a kentek kendere!”.

Legismertebb világi ünneplési formája a pünkösdi királyválasztás szokása. Az előbbi során a fiatal legények közül a különböző ügyességi és erőt igénylő versenyszámokban győztes nyeri el a „pünkösdi király” címet, mely a korabeli falusi társadalmakban különböző kisebb-nagyobb előnyökhöz juttatta viselőjét, s a többiek feletti bizonyos hatalom gyakorlása is beletartozhatott (legénybíró pl.). A viadal során lovas ügyességi versenyeket is rendezhettek, mely a kereszténység előtti pogány korra vezethető vissza. A kakasütés, lúdnyakszakítás szokása kissé kegyetlen módon bizonyította a fiatal legények ez irányú képességeit.

Vidékünkön a pünkösdi „mavagyonolás” járja: e megnevezés eredete a pünkösdi ének kezdősorára vezethető vissza. „Ma vagyon, ma vagyon piros pünkösd napja” – így kezdik a leányok az éneket, miközben végigvonulnak az utcán.

A verseny keretében választott pünkösdi királyról szóló első írásos emlékek már a tizenhatodik századtól előfordulnak. Megyénkből az első ilyen emlék a tizenkilencedik század közepéről való. A Honderű című újság a rakamazi királyfutásról írva tájékoztatja az egykori olvasókat egy lóverseny keretében történt „királyválasztásról”. Ami ez esetben érdekes: valószínű, hogy az ilyen vetélkedő a honfoglalást megelőző időkre vezethető vissza, hiszen a sztyeppei nomád népek mind a mai napig lovas ügyességi versenyek keretében választják ki a legügyesebb lovast.

Mára az élő hagyományból szinte teljesen eltűntek ezek a szokások, de falunapok, szabadtéri múzeumi programok keretében, néptáncegyüttesek felelevenítésében korunk embere is bepillantást nyerhet e hajdan volt érdekes szokásokba.

Pünkösdkor a fiatal lányok a falu melletti réten különböző játékokat játszanak. Valószínűleg az óvodából és az iskolából sokan ismerik a zöldágjárás szokását vagy a pünkösdi rózsáról szóló énekeket, melyek Kodály Zoltán feldolgozásában váltak közkinccsé.

Páll István