Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.04.27. 08:07

Szilárd nem adta fel, nem sértődött meg, mindig ment előre

<p>Budapest, Nyíregyháza - Koppány szerepét Vadkerti Imre játszhatja el az István, a király című rockmusical jubileumi előadásán júniusban Budapesten.</p>

A szerepért versenyben volt a kisvárdai Nagy Szilárd is Koroknai Árpáddal és Feke Pállal együtt, azonban mint Szilárd a párbaj kihirdetése előtt elmondta, sem életkorilag, sem alkatilag nem vehette fel a küzdelmet a három vetélytárssal. Így egyáltalán nem érzett csalódást, hogy nem lehetett ott a párbajban.

Nem is volt miért szomorkodnia Szilárdnak, hiszen valamennyi fellépésekor emlékezetes alakítást nyújtott. Mint már korábban a döntőben több alkalommal is, ismét megosztotta a zsűrit, kapott hideget-meleget. Szólószámként a Valahol Európában című musicalből énekelt, s a produkcióról a zsűritagok a következőket mondták: a dal jól állt az egyéniségéhez, át tudta adni a dal lelkületét, el tudta hitetni, hogy a zene tényleg kell. Másik vélemény szerint fiatal kora ellenére éretten oldotta meg a feladatot.

Néha sokat akar felmutatni Szilárd, de most egyszerű, szép, tiszta volt az előadás. Szulák Andrea a kitartott hangokban talált hibát. Szikora János rendező meg is jegyezte, hogy mindig vitatkoznak Szilárd produkcióin. Alföldi Róbert ezt azzal zárta le, hogy azt mondta Szilárdnak: Ne foglalkozz velünk, járd a saját utadat.

A duettet Derzsi Györggyel énekelte a kisvárdai versenyző. Szulák Andrea úgy minősítette a produkciót, hogy minden hang a helyén volt, megvoltak az előbb kritizált kitartott hangok is. Alföldi Róbert Szilárd kitartását, tudásvágyát emelte ki a következő szavakkal: Az a szimpatikus nekem, hogy bár mindig kaptál tőlünk rendesen, de te nem adtad fel, nem sértődtél meg, mentél előre, s csináltad, amit kellett.

Nagy Szilárd számára véget ért a főszerepekért való küzdelem, de A társulat tagjaként még nagyon sokszor találkozhatunk vele.

Kapcsolódó cikkek:

· Felszabadultan Koppány szerepéért
· Apa és fia egy színpadon
· Jól őrölt a vörös malom
· A párbajban második lett

 

- M. Magyar László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!